A Fagyosszentek egy meghatározó tavaszi hagyomány, ami időjárás és termésjóslással kapcsolódik össze. Három napot foglal magába, három szentről, Szervác, Bonifác és Pongrác, akikről számos vers is született.
Ebben a cikkben összegyűjtöttünk néhány szép magyar verset Fagyosszentek alkalmából.
Ha érdekel részletesebben a Fagyosszentek szokása, akkor ajánljuk a Fagyosszentek című cikkünket is.
1, Ady Endre: Fagyosszentek
Be kén’ jól rendezni Vácot,
Odazárni Bonifácot,
Szerváciust és Pongrácot…
Mert az már szörnyü és galád,
Hogy mit művel e szép család…
Megszégyenít májust, tavaszt,
Fület és lábat megfagyaszt…
Összejött egy sokadalom,
Hogy halljon egy kis térzenét
– Melyről már túl sok a dalom –
S pár perc és rebbent szerteszét…
Riporterünk is visszatért,
– Nos, tartottak künn térzenét?
– Igen – szólt kurtán, fagyosan.
– A banda játszott ám azért,
Mert hát történt egy kis hiba:
Szájhoz fagyott a trombita…
2, Weöres Sándor: Fagyos szentek
Baljós tavasz! Virágtalan
fa-vázakon száraz hideg.
Bozótokban bozontosan
ólálkodó kísértetek.
Mindent bevon a dermedés
zománca. Kel félénk zene
a máz alól, a csüggedés,
virágtalanság üteme.
3, Bertók László: Leesett a májusi hó
Ó mindenható technika
leesett a májusi hó
megint csak rosszabb ami jó
s lobog rajta a pántlika
söpörné az ember fia
visszafújja a rádió
akkora a kertben a szó
vacog benne a dália
te aki mindenek ura
te tudod hogy elrontható
de ha a baj nyilvánvaló
minek a mennyei duma?
s ha úgy is megy a masina
a gondolat mire való?
4, Csukás István: Harangvirág, meggyfa
Harangvirág csöngettyűz,
apró csengők nyelvelnek.
Harangvirág a pohárban,
mint a szelek viharában,
békét kondít egeknek.
Meggyfa: fehér menyasszony,
kivirul minden tavaszon,
nem tudja, miért fakasszon
öntestéből virágokat,
semmiből, magból világokat
s ősszel veszítsen lombokat,
csak növeszti méhnek, égnek,
zümmögve nyarat ígérnek –
súlyos mámornak, holdtöltének;
s még jönnek a fagyosszentek,
fagyot hoznak, rendet tesznek,
fagyos ujjal ölelgetnek.
5, Kulcsár Evanna: Fagyosszentek
Itt vannak a fagyosszentek
hoztak esőt, hideg szelet.
Pongrác mondja: erős vagyok,
enyém minden, a hatalom,
viszem mind, ha úgy akarom
kertekben mi termett, hajtott.
Szervác, a “megmentett” koma
másodikként jön a sorban.
Rátesz még egy nagy lapáttal,
tépi, rázza szegény fákat.
Bonifác már a harmadik,
szentnek “homo boni fati”!
Hova lesz a jó sors, ha most
elvisz mindent, borsót, babot?
Utolsóként jöhet még egy
május végi fagyosszentnek,
“városi”-nak mondták régen
– Orbán nálunk az ő neve,
ki védőszentje szőlőnek
és a szőlőtermesztőknek.
Ám ha arra jön meg kedve,
gazdák előtt leszüretel,
szőlő zsenge, zöld hajtását
csúf feketére festi át.
Ezért aztán körmenetben
gazdák mennek szőlőhegyre,
hol egy kőszobor áll, Orbán,
hozzá száll sok ima, fohász.
Kérik ők a kegyes Szentet,
szőllejüket kímélje meg
fagytól és a jégveréstől,
mindenféle betegségtől.
Legyen jó bor, meg pálinka,
– oly őszinte az áhítat!
Így telik el szép tavaszunk,
volt már ősz és meleg nyarunk.
Évszakoknak kavalkádja
embereket megtréfálta.
6, Ismeretlen szerző
“Szervác, Pongrác, Bonifác; mind a fagyosszentök,
Hogy a szöllő e ne fagyjon füstöljetnek kendtök!”
7, Nagy Vendel: Májusi fagyosszentek
SZERVÁC, PONGRÁC, BONIFÁC,
Fagyoskodik a világ,
fázik a barackvirág,
reszket a cseresznyeág,
szirmokat ráz le a szél,
visszajőni akar a tél,
repdesni vágy a potrohos méh,
bibékre szállni remél,
kék színű a tavi béka,
nászra vált a tavaszi éj,
Májusi eső aranyat ér,
fagyos szenteket elűzi a szél.
8, Pete László Miklós: Fagyosszentek
Három vad pírszinges srác,
Szervác, Pongrác, Bonifác –
Tombol hosszú napokon;
Homokon meg romokon.
Az öreg Nap szédeleg,
Elmenekült a meleg,
A szél se veszi zokon,
Eső kopog fadobon.
Fagyosszentek idején
Minden mese koravén,
Esőcseppek rejtekén
Rejtőzik a friss remény.
Fagyosszentek ideje,
Az év bűnbánó helye,
Lomha bánat szemereg,
Esőcsepp és könny pereg.
Nap fején a glória
Ködös melankólia,
Felhőn borús a redő,
Esővel gyón az Idő.
Fagyosszentek reggelén,
Világ néma peremén,
Néma kráter-ég alatt
Megpihen a pillanat.
Az Idő árja halad,
S a napok, mint vén halak,
Hömpölygő idő-vízen
Tovaúsznak szelíden.
Fagyos reggel, vén ravasz,
S az elröppenő tavasz
Önmagát gyászolja már,
Könnyben ázik a határ.
Fagyosszentek reggele
Halott reménnyel tele,
Szél és bánat: két rokon,
S konok Hit jár tű-fokon.
Fagyosszentek reggelén
Nyárral kokettál a Tél;
S világvége hiteget
Könnyen szálló hiteket.
Fagyosszentek alkonya
Újuló remény hona,
A felhőfront somolyog,
De a Föld tovább forog.
Vén fagyosszent, vén halál,
Itt az Élet dala száll;
A gyász mindig ugyanaz,
De jövőt hoz a Tavasz.
Fagyosszentek zord ege,
A Múlt múló hidege
Utunkba hiába áll;
Úgyis eljön már a Nyár.
9, Tóth Árpád: Meleg van
Szervácz, Pongrácz, Bonifácz, ah,
Tekintetes fagyos szentek,
Ehhez a fene meleghez
Mit szólanak Önök s kendtek?
Már a lüszter is oly súlyos,
Mint az asztrakán felöltő,
És oly elviselhetetlen,
Mint Szula, a drága költő.
Most díszlik virányainkon
Az ugorka s a poloska,
És a nyári ünnepélyek,
Ajaj, ott kinn a Dobosba.
Az Erzsébet-ünnepélyen
Lelkem íme elandalog,
Mennyi hab és hány unalom,
S mennyi Farkas Imre-dalok!
Öt szál vendég zajong hévvel,
Minő siker! S szíven mar a
Világhírű Veres Tóni
Világhírű zenekara.
És a mozi is most bódít,
A filmen alpesi képek,
Viszont lent a nézőtéren
Izzadt barátnőmre lépek.
S kint az utcán mily illatos
Vasárnap a cseléd-korzó,
Mint egy Szávay-távirat,
Izléses és szívet-orzó.
S szebbnél szebb a nyári divat,
Legszebb a szép mungó-truppon
A szájkosár, s Tisza Pistán
A szép svájfolt kényszerzubbony.
S por van, s csend lógatja lábát
A szent Csokonai-körön,
Mely most nem irodalmizál,
S ez a legfőbb nyári öröm.