Itt a január, úgyhogy hoztunk néhány csodás január témájú verset tehetséges magyar költőktől. Januári versek a költészet kedvelőinek.
1, Gazdag Erzsi – Január
Január, január
mindig hócsizmában jár;
jégbajusza, jégkabátja,
zúzmara a jóbarátja.
Január, január
palotája nyitva áll.
Jégtükörű padlóján
korcsolyázik fiú. lány.
Áll a tánc, áll a bál.
Kicsi szánkó csengve száll.
Meg nem áll tán tavaszig,
mindaddig, míg havazik.
2, Tóth Árpád – Január
Rossz időket élünk, hogy fessem ki jónak?
Ki hisz ma Százéves Jövendőmondónak?
Mikor maga sem hisz, öreg csont, magának,
Húzván gond gyümölcse vén ágát nyakának?
Mégis, hivatalból, ő lévén az ember,
Kinél a naptáros jobb időket rendel,
Varázsló-süvegét most is félrecsapva,
Üti a jövendő kongó űrét csapra:
Csorduljon sok jóval a sok jövő hónap,
Rossz nap elmaradjon, több legyen a jó nap,
A rossz úgy se jöjjön, ha ki tán hivatja, –
Ez legyen az új év legszebbik divatja!
1928
Ha még több verset olvasnál a költőtől, akkor ajánljuk a Tóth Árpád versei oldalt.
3, Kányádi Sándor – Jön a január
Porka havak esedeznek,
sopánkodnak a verebek.
Jegenyefán óvsárolják
Januárt a zajgó csókák.
De Január rá se ránt a
fákon csárogó csókákra,
sem a tetőn dideregve
siránkozó verebekre.
Azért van a csűrön cserép,
bújjon alá, aki veréb
s a füstölgő kémény mellett,
aki csóka, melegedhet.
Jön Január, megy Január,
kinek-kinek kedvébe jár,
szánkót csusszant, ródlit lódít,
gyermekekkel hógolyózik.
A kucsmáján, lám, mit látok,
egy korai hóvirágot.
Sorra sétál minden házat,
s boldog újévet kívángat.
4, Aranyosi Ervin: Január
Ebben az évben is ez az első hónap,
sosem áll a sorban, a legutolsónak.
Új év születése a születésnapja,
mindig ő az első, s ez hidegen hagyja!
Harmincegy napot él rövid életében,
ám újra születik minden egyes évben.
Nevét a kapukról, átjárókról kapta,
ünnepléssel indul el az Istenadta!
Lassan alakulgat ilyenkor az élet,
tőle várunk mindig jól kezdődő évet.
Ő a leghidegebb hónapunk az évben,
ilyenkor bízhatunk egy kis hóesésben.
Újévkor reményt ad, s új kapukat kitár,
reménnyel kecsegtet minket a Január!
5, Kányádi Sándor: Tél derekán
Összenőtt a föld az éggel,
Csupa fehér, csupa szürke.
Ég és föld közt oszlopokként
feszül a kémények füstje.
Farkasordító hideg van.
Csattog a fagy, mint a fejsze.
Kibújni a jó melegből
kinek volna kedve, mersze?
Szégyen volna mégis-mégis
egész nap bent rostokolni:
mire való a csizma
meg az a sok meleg holmi?
Lám a varjú milyen bátor,
se csizmája, se bundája,
mégis kiült károgni a
fehér lombú diófára.
6, Kányádi Sándor – Tél
Beállt a Küküllő,
jégpáncél van rajta.
Nagy csönd van, elveszett
egészen a hangja.
A lovát úsztató
nyári kis legényke
korcsolyázni jön most
az arasznyi jégre.
Havasak a fűzfák,
mindenütt csak hó van.
Megcsillan a vén nap
mosoly a hóban.
Jégcsapok díszítik
a megdermedt gátat.
Vacog minden, ám a
halacskák nem fáznak.
A jég alatt versenyt
verseny után tartva,
készülnek a fűzfát
zöldítő tavaszra.
Az Újévi versek című cikkünket is ajánljuk.
7, Radnóti Miklós – Tél
Hóbafagyott levelet
kaparász dideregve a szellő.
Duzzadt, mint tele zsák:
Hóval telik újra a felhő.
Nincsen csillag, a fák
feketéllő törzse hatalmas.
Megfagy az őz nyoma is.
készül le a völgybe a farkas.
8, Nemes Nagy Ágnes – Január
Hová jutottam? Nem tudom.
Szeretni, nem szeretni: vétek.
Ha volna még akáclevél,
azon számlálnám érverésed.
A magamét is számolom,
a csontok közti félsötétet
fél-éjszakán át szaggatom –
ha volna még akáclevél,
felelni tudna értem, érted –
egy alvadt vér a mellkasom.
Hogy füstölgött az a folyó,
hogy füstölgött a téli alkonyatban!
Érzett az alvilági hő,
még átsütött a földalatti katlan,
melyből zuhogva dőlt elő –
a zúzmarás, fehér sötétben
egy sor fekete nád, s a gyéren
hófoltos, néma, sík mező –
hogy füstölögne itt a vérem,
az alvilágból felszökő,
hogy füstölögne a félsötétben.
Hosszabbodik a nap az évben,
ez szült: téli napforduló.
Most kéne újra megszületni,
mint egy folyó.
Vagy a sötét, magánvaló
természet odvaiba halva,
hol nem nő már akáclevél,
inkább letérdelek a partra,
s a sűrű, alvilági vízzel
míg gyéren szálldogál a hó
keresztet rajzolok magamra.
9, Áprily Lajos – Hóban
Az erdőszélen lopva róka jár,
s csapás végén havas bozótba fordul.
Mint holt kastélyon bűvös mese-zár,
a hó a sí alatt halkan csikordul.
A köd mögül rekedten szól a “kár”,
jeges bajusszal ballag a favágó;
az útnál megváltó napokra vár,
s vércseppeket hullat a kecskerágó.
Felborzolt tollal ül a hím pirók,
hózúzmarát szitál az ég le rája,
félálomban lát nyár-illúziót,
s olyankor szól alt hangú fuvolája.
10, Osvát Erzsébet – Az égi pék
Szitálni kezd
az égi pék,
és hullanak a hópihék.
Óriási
szitán át
száll a pehelymilliárd.
Milliárdnyi
hópehely.
Az égi pék habot ver.
Habos havon
cinkenyom.
Cinke szökdel a havon.
Fekete pont
fehér pont.
Varjú károg: – Fázom, fázom!
11, Szilágyi Domokos: Január
Csíp a dér,
Csupasz ág feketéll,
pihenő cinegék
szeme még feketébb,
s a nyitott kapunál
didereg a Január.
12, Csukás István: Januári hó hull
Januári hó hull, fehér lesz minden,
tiszta lapot nyit az új év.
Mit írunk rá? Itt a nagy lehetőség,
egy pillanatra költő lesz mindenki,
a hóra íródik a közös költemény!
Áhítattal figyelem, mint jó kolléga,
s igazán csak egy kicsit vagyok irigy.
A rigó menekülő csillagokat ír,
zaklatott ritmusa kihagyó szívverés,
a macska talpa sötéten pontozza
a sorvégeket, pont, pont, pont, lehet tűnődni,
lehet borzongani, hogy semmi se változott,
s hogy erről sohasem a vers tehet.
De bosszúsan eltörli e sorokat az ég,
belepi hóval, s rábólint a bennünk
lapító, mi is? Talán a remény,
vagyis az az összevissza fércelt szövevény,
hogy mindenáron élni akarunk,
ha lehet, persze büszkén, önérzetesen,
ha nem, hát valahogy, s mohón
várjuk-olvassuk a biztatást, íme,
szánkó siklik gyerek-fenék alatt,
muzsika szól: vidám kacagás,
röpítik hegyen-völgyön a kottavonalak,
ez igen, ez szép, e végtelenbe-utazás!
Meg is állhatunk e derűs képnél,
de hull a hó s belepi puhán ezt is,
kell a hely, mert még sok az írnivaló,
el lehet merengeni ezen is, de már
nem bírom tovább, viszket bennem a költő,
öltözöm és sétálok egy verssorra valót!
13, Csukás István: Január lekocog a lépcsőn
Január lekocog a lépcsőn,
hóval teríti a vedlett falakat,
itt-ott kibukkan kutyafej, gyerekorr,
ahol a kabátja elszakadt.
Vigyázva lépkedek a hóesésben,
meg-megcsúszó sarokkal a Dunáig,
fehér lett üstököm, s a hátamon
habzó angyalszárny világít.
Lábammal írom most a verset,
e séta lesz most a költemény,
bár összevissza ritmusban lépeget,
de azért van benne zene és remény,
hogy lábtörés nélkül elérek a célig,
s mint vérbeli utazó, nem nézek hátra,
válluk vonogatva elmaradnak a fák,
sarkcsillagként pislog egy félszemű lámpa.
Kisandítok a hó alól, a tél alól,
sirály sípol, beérkező vonat dudál,
kemény sarokkal hersegve csúszkál
s a jégbe monogramokat vés február!
14, Simola Teréz Csilla: Január
Jégvirágos január,
Balatonon fakutyák.
Havas a táj, csikorog,
Csizmám talpa nyikorog.
Cinege ül faágon,
Csiripeli: úgy fázom!
Varjú repül, úgy károg:
Jobb volt minden a nyáron!
Odakint a hó esik,
Meleg tea jólesik.
Szél seper a teraszon,
Teámat most lerakom.
Puhán kavargó pelyhek,
lassan cammogó percek.
Téli képnek véget vet,
Nagy hirtelen sötét lett.
15, Kányádi Sándor – Három holló
Jégvirágos január,
Balatonon fakutyák.
Havas a táj, csikorog,
Csizmám talpa nyikorog.
Cinege ül faágon,
Csiripeli: úgy fázom!
Varjú repül, úgy károg:
Jobb volt minden a nyáron!
Odakint a hó esik,
Meleg tea jólesik.
Szél seper a teraszon,
Teámat most lerakom.
Puhán kavargó pelyhek,
lassan cammogó percek.
Téli képnek véget vet,
Nagy hirtelen sötét lett.
Januárban számos fontos népszokás, ünnep van, amikről a Januári jeles napok és a Januári népszokások című cikkekben írtunk részletesen.