Télen több időnk jut a befelé fordulásra, önmagunk megismerésére, gondolkodásra. Ehhez remek módszer a versek olvasása. Mindegyik vers hozzáad személyiségünkhöz, önismeretünkhöz. Most a versek szerelmeseinek mutatunk néhány igazán kiváló magyar költőnktől hangulatos téli verseket.
Téli versek válogatása
1, Pilinszky János – Téli ég alatt
Cholnoky Tamásnak
Fejem fölé a csillagok
jeges tüzet kavarnak,
az irgalmatlan ég alatt
hanyattdölök a falnak.
A szomorúság tétován
kicsordul árva számon.
Mivé is lett az anyatej?
Beszennyezem kabátom.
Akár a kő, olyan vagyok,
mindegy mi jön, csak jöjjön.
Oly engedelmes, jó leszek,
végig esem a földön.
Tovább nem ámitom magam,
nincsen ki megsegítsen,
nem vált meg semmi szenvedés,
nem véd meg semmi isten.
Ennél már semmi nem lehet
se egyszerűbb, se szörnyebb:
lassan megindulnak felém
a bibliai szörnyek.
2, József Attila: Tél
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új meg ép,
Gyerekjátékot, – ó, boldog fogócska! –
S rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek…
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!
1922.
3, Tóth Árpád: Ott kint a télnek bús haragja…
Ott kint a télnek bús haragja
Fagyosan zordul, dúlva-dúl,
A lombjavesztett fákon által
A vihar zúg, süvölt vadul.
Elhervadt a mezők virága,
A puszta fának lombja sincs,
– De szívemben mosolygó hála
Nyíló virága drága kincs. –
Szívem virágit nyújtom át itt,
S kívánom szívből igazán:
Az Isten éltesse sokáig
Az én jó, kedves jó Apám!
1901.
4, Babits Mihály: Szőllőhegy télen
Az egész szőllőhegyet látni most,
a hegy husát most látni meztelen,
mint ájult hölgy, mutatja fesztelen
telt formáját, a gömbölyűt, csinost.
A barna föld emlőjét látni most,
emlőt száradva, dombot nesztelen,
hol az áttetsző gyöngygerezd terem,
melyből szürik a mézizű pirost.
Karók serege bús-meredten áll,
arannyal árnyal a ferde sugár,
a puszta hanton egy lélek se jár.
December, január és február –
mikor jön már a tavasz és a nyár?
a fosztott tőke álmodozva vár.
5, Fazekas Mihály: Ének a hosszú télhez
Óh, meddig kell még a nyers szél
Dérdúrságát szenvednünk!
Engedd már óh makrancos tél,
Zúzos lárvád elvetnünk!
Vidd el rólunk vad honjába
A mord éjszak tunya seregét:
Hadd láthassuk pompájába
A vidító kikelet egét!
A gémbergő természetnek
Engedj egy kis tágúlást;
A sok béburkolt életnek
Lágy szellőtől újúlást.
A madár hadd csimpalykódzon
A bimbózó csere tetején;
Egy kis fűszál hadd nyújtódzon,
S egy szem harmat legyen a helyén
Akkor mink is megfrissűlvén
A tavasz jóvoltából,
S új lélekkel felperdűlvén
A sut rekkent zugjából,
A zsendűlő természetbe
Víg énekkel ki-kiszaladunk:
S egy-két verset tiszteletbe,
Csak halj meg tél, neked is adunk.
Télen van egyik híres népszokásunk, a Vízkereszt hagyománya, amiről készítettünk egy összefoglalót.
6, Földi János: Egy téli víg napra
A nap öszvevett világit ablakunkba sütteti,
Télidőbe, bár tekintsed, ékesül tekinteti!
Még alig, hogy kezde jőni szép világa felfelé,
Nem tudom, mi furcsa kedv már szíveinket eltelé.
Majd tovább is, hogy mosolygó fénye feljebb lépdegel,
Mind nagyobb-nagyobb serénység szíveinkbe keldegel.
Nem tudom, miféle nap lesz, mely ma hozzánk érkezik.
Látom azt, hogy víg örömmel kezdetén ígérkezik,
Mintha minden órán hívna, hogy ma vigadozni kell;
Titkos inditóerő ez, e napunkba! hinni kell!
7, Fenyő László: Jegyzetek a csendről: Téli csend
A téli, a szemérmes téli csend,
mely arcát hóeséssel fátyolozza,
önnön fehér játékain mereng.
A temetők keresztjeit porozza
be kékes pelyheivel, csendre csendet
ejt, mint aki ezüstjeit halmozza.
És olykor, éjidőn, a részegek
szemét ő töri meg meleg homállyal,
hogy hó-ölébe hullnak reszketeg.
Nyugat, 1940, 1. szám
8, Gulyás Pál: Induló hó
Bezárta lelkem templomát
a fákat altató homály
és most nem zeng belőle dallam.
Az ablak csillogó szemén
derengő naplementi fény
némán tükrözteti nyugalmam.
Odakint most olvad a hó,
a szép fehér hótakaró
odakint most csöndesen olvad.
Az ég hatalma nem ragyog
s az induló hódarabok
mint lassu csigák bandukolnak.
9, Pósa Lajos: Tél virága
Szegény özvegyasszony galyat visz a hátán,
Huhukol kezébe –
Kerülő behajtja, haragos szitokkal,
Az erdész elébe.
Kunyhónak ablakán sivit a fagyos szél,
Hajt a tél virága;
Kis fiu rásohajt… Fázva, dideregve
Édes anyját várja.
Ajánljuk a Téli népszokások című oldalunkat is.