Amikor Anglia hagyományaira gondolunk, legtöbbünknek a délutáni tea, a királyi család pompája vagy a piros telefonfülkék jutnak eszünkbe. Ezek a képek valóban részei a brit kultúrának, ám a felszín alatt egy sokkal különösebb, meghökkentőbb és gyakran egészen bizarr világ rejlik. Olyan népszokások és események eleven hálózata, amelyek évszázadok, sőt, néha évezredek óta dacolnak a modern kor logikájával, és makacsul őrzik a múlt egy-egy furcsa szilánkját. Ezek a tradíciók nem csupán érdekességek; ablakot nyitnak egy olyan Angliára, amely tele van közösségi szellemmel, abszurd humorral és a konvenciókkal való bátor szembeszegüléssel.
Ebben az összeállításban mélyére ásunk a legkülönösebb angol szokásoknak, és felfedezzük a mögöttük rejlő történeteket, legendákat és motivációkat. A meredek domboldalon leguruló sajttól a lángoló kátrányoshordókat cipelő férfiakig egy olyan utazásra hívunk, amely garantáltan megváltoztatja az Angliáról alkotott képedet. Megvizsgáljuk, hogyan születtek ezek a hagyományok, miért maradtak fenn a mai napig, és hogyan lehet részese lenni ezeknek a felejthetetlen, néha egészen hajmeresztő eseményeknek. Készülj fel, mert Anglia különc oldala minden képzeletet felülmúl!
A 10 legmegdöbbentőbb angol népszokás listája
Itt egy utazás Anglia legfurcsább és legcsodálatosabb hagyományainak világába, ahol a logika gyakran másodlagos a közösségi élménnyel és a történelmi hűséggel szemben.
- A Cooper’s Hill-i sajtgurító verseny
- Guy Fawkes éjszakája és a máglyák
- A Morris-tánc rejtélyes világa
- A Világbajnoki Lápi Búvárkodás
- A gilisztacsábítás művészete
- Ottery St Mary lángoló kátrányoshordói
- A londoni Gyöngyös Királyok és Királynők
- A vicsorgó versenyek (Gurning)
- A Whittlesey-i Szalmamaci Fesztivál
- A palacsintanapi futóversenyek
1. A Cooper’s Hill-i sajtgurító verseny (Cheese-Rolling)
Gloucestershire lankás dombjai között minden év tavaszán megrendeznek egy eseményt, amely tökéletesen ötvözi a vakmerőséget, a fizika törvényeinek semmibevételét és a tejtermékek iránti mélységes tiszteletet. Ez a Cooper’s Hill-i sajtgurítás, egy olyan angol szokás, amely messze földön híres az abszurditásáról.
Mi is ez pontosan?
A koncepció végtelenül egyszerű, a kivitelezés azonban annál veszélyesebb. Egy ceremóniamester egy meredek, szinte függőleges domboldal tetejéről legurít egy körülbelül 4 kilogrammos, kerek Double Gloucester sajtot. A sajt után pedig bátor (vagy inkább vakmerő) versenyzők tucatjai vetik magukat a mélybe, hogy elkapják. A valóságban a sajt elkapása lehetetlen, hiszen akár 110 km/h-s sebességet is elérhet. A győztes az, aki elsőként ér le a domb aljára, bármilyen módon is – futva, bukdácsolva, gurulva vagy csúszva. A jutalma? A hőn áhított sajt.
A hagyomány eredete és története
A sajtgurítás eredete a múlt ködébe vész. Nincsenek pontos írásos feljegyzések a kezdetekről, de a helyi legendák szerint a hagyomány több száz éves, és valószínűleg pogány rituálékból ered. Egyes elméletek szerint egyfajta termékenységi szertartás lehetett, ahol a dombról legurított tárgyak a bőséges termést szimbolizálták. Mások úgy vélik, hogy a közös legelők birtoklásáért folytatott küzdelmekre emlékeznek ezzel a különös versennyel. Az első írásos emlék 1826-ból származik, de a helyiek esküsznek rá, hogy a szokás ennél sokkal régebbi. Az esemény annyira beágyazódott a helyi kultúrába, hogy még a hatósági tiltások sem tudták megállítani. A 2010-es években biztonsági aggályok miatt hivatalosan betiltották, de a helyiek “spontán” megmozdulásként minden évben tovább éltetik a hagyományt.
A furcsaság faktor: miért is ennyire különleges?
A sajtgurítás vonzereje a tiszta, elemi káoszban rejlik. Nincsenek szponzorok, nincsenek bonyolult szabályok, csak egy domb, egy sajt és egy csapat ember, akik hajlandóak kockáztatni a testi épségüket a dicsőségért. A sérülések gyakoriak: kificamodott bokák, törött csontok és horzsolások mindennaposak. A domb alján önkéntes mentősök és a helyi rögbicsapat tagjai várják, hogy elkapják a célba érkező, sokszor kontrollálhatatlanul száguldó versenyzőket. Ez a nyers, szűretlen és veszélyes jelleg teszi egyszerre ijesztővé és lenyűgözővé.
“A sajtgurítás nem a győzelemről szól. Hanem arról a pillanatról, amikor a józan ész elhallgat, és az ember átadja magát a gravitációnak és a közösség őrült energiájának.”
2. Guy Fawkes éjszakája és a máglyák (Bonfire Night)
Minden év november 5-én Anglia-szerte az égboltot tűzijátékok fénye és a máglyák füstje tölti be. Ez a Guy Fawkes éjszakája, vagy más néven Máglyák Éjszakája (Bonfire Night), egy olyan esemény, amely egy 17. századi, meghiúsult merényletre emlékezik, meglepően vidám és látványos formában.
Mi is ez pontosan?
A hagyomány központi eleme a hatalmas máglyák meggyújtása, amelyeken gyakran egy “Guy” nevű, szalmával kitömött bábut égetnek el. A bábu Guy Fawkest, az 1605-ös Lőporos Összeesküvés (Gunpowder Plot) leghíresebb tagját szimbolizálja. Az eseményt látványos tűzijátékok, felvonulások és közösségi összejövetelek kísérik, ahol forralt bort, sült gesztenyét és “parkin” nevű gyömbéres süteményt fogyasztanak. A gyerekek gyakran “Penny for the Guy?” felkiáltással gyűjtenek pénzt, miközben házi készítésű bábuikat mutogatják.
A hagyomány eredete és története
A szokás 1605. november 5-re nyúlik vissza, amikor egy csoport katolikus összeesküvő, köztük Guy Fawkes, megpróbálta felrobbantani a londoni Lordok Házát, és vele együtt I. Jakab protestáns királyt. A merényletet az utolsó pillanatban leleplezték, Fawkest pedig a pincében találták meg 36 hordó puskaporral. A király megmenekülésének örömére a londoniak máglyákat gyújtottak. Nem sokkal később a parlament törvénybe iktatta, hogy november 5-e hivatalos hálaadási nap legyen, ezzel pedig megszületett egy máig élő angol tradíció. Az évszázadok során a kezdeti politikai és vallási tartalom lassan elhalványult, és a nap egy általános, közösségi ünneppé vált.
A furcsaság faktor: miért is ennyire különleges?
Első hallásra meglehetősen morbid egy meghiúsult terrortámadást ünnepelni egy ember elégetésének szimbolikus rituáléjával. A modern Guy Fawkes éjszakája azonban már sokkal inkább szól a közösségről, a tél közeledtéről és a sötétség fényekkel való elűzéséről. A leghíresebb és leglátványosabb ünnepséget a kelet-sussexi Lewes városában tartják, ahol a helyi máglyagyújtó társaságok (Bonfire Societies) hónapokig készülnek a grandiózus felvonulásra. Itt nemcsak Guy Fawkes bábuit, hanem aktuális, népszerűtlen politikusok vagy hírességek képmásait is elégetik, ami egyfajta társadalmi szelepként is funkcionál.
3. A Morris-tánc rejtélyes világa (Morris Dancing)
Képzelj el egy csoport férfit (és ma már egyre több nőt), akik fehér ruhában, csilingelő bokacsörgőkkel, szalagokkal díszített kalapban, zsebkendőket lengetve vagy botokat csattogtatva táncolnak egy falu főterén. Ez a Morris-tánc, egy olyan angol népszokás, amely egyszerre elbűvölő, kissé érthetetlen és mélyen a múltban gyökerezik.
Mi is ez pontosan?
A Morris-tánc egy tradicionális angol néptánc, amelyet általában csoportosan adnak elő. A táncosok összehangolt, ritmikus mozdulatokat végeznek, miközben különböző kellékeket használnak: botokat, kardokat vagy zsebkendőket. A zenét általában hagyományos hangszerek, például harmonika, hegedű vagy furulya szolgáltatja. A táncnak több regionális változata létezik, mint például a Cotswold Morris, a Border Morris vagy a Longsword Dancing, mindegyik sajátos jelmezekkel, lépésekkel és zenével.
A hagyomány eredete és története
A Morris-tánc eredete az egyik legvitatottabb kérdés az angol folklórkutatásban. Az első egyértelmű feljegyzések a 15. századból származnak, de a gyökerei valószínűleg sokkal mélyebbre nyúlnak. Egyes elméletek szerint pogány termékenységi rítusokból fejlődött ki, amelyek célja a föld termékenységének biztosítása és a gonosz szellemek elűzése volt. A csörgők hangja például a szellemek elriasztását szolgálhatta. Más teóriák a mór (Moorish) táncok hatását feltételezik, innen eredhet a “Morris” elnevezés is. A tánc a viktoriánus korban majdnem teljesen feledésbe merült, de a 20. század elején a néprajzkutatók, mint Cecil Sharp, újra felfedezték és megmentették a kihalástól.
A furcsaság faktor: miért is ennyire különleges?
A modern szem számára a Morris-tánc jelmezei és mozdulatai kissé különcnek tűnhetnek. A harangok csilingelése, a zsebkendők pörgetése és a botok összecsapása egy letűnt kor hangulatát idézi. Azonban a tánc mögött egy hihetetlenül erős közösségi szellem és a hagyományőrzés iránti elkötelezettség áll. A Morris-csoportok (úgynevezett “sides”) szorosan összetartó közösségek, amelyek nemcsak táncolnak, hanem ápolják a helyi történelmet és kultúrát is. Részt venni egy Morris-előadáson olyan, mintha egy időutazáson vennénk részt, visszarepülve egy egyszerűbb, de babonákkal és rituálékkal teli Angliába.
4. A Világbajnoki Lápi Búvárkodás (World Bog Snorkelling Championship)
Wales (bár az esemény szellemisége és népszerűsége révén szorosan kapcsolódik az angol “eccentric” hagyományokhoz) szívében, Llanwrtyd Wells városában minden év augusztusában megrendezik a világ egyik legpiszkosabb és legkevésbé kecses sporteseményét. Ez a Lápi Búvárkodás Világbajnoksága, ahol a résztvevőknek egy tőzeggel teli, iszapos árokban kell a lehető leggyorsabban úszniuk.
Mi is ez pontosan?
A versenyzőknek búvárpipával (snorkellel) és békatalppal felszerelkezve kell teljesíteniük egy 55 méter hosszú, vízzel és sűrű tőzegiszappal teli árokban való oda-vissza úszást. A hagyományos úszásnemek használata tilos; a versenyzők kizárólag a lábukkal hajthatják magukat előre. A látási viszonyok a nullával egyenlőek, így a tájékozódás szinte lehetetlen. A győztes az, aki a legrövidebb idő alatt teljesíti a távot.
A hagyomány eredete és története
Ez a hagyomány a lista többi elemével ellentétben meglepően új keletű. Az első versenyt 1985-ben rendezték meg egy helyi kocsmai ötletelés eredményeként. A cél az volt, hogy valami egyedi és furcsa eseménnyel vonzzák a turistákat a kisvárosba. Az ötlet bevált: a Lápi Búvárkodás mára nemzetközi hírnévre tett szert, és a világ minden tájáról érkeznek versenyzők, hogy kipróbálják magukat ebben a különös sportágban. Az eseményből mára egy egész fesztivál nőtt ki, amely magában foglal más furcsa versenyeket is, mint például a Lápi Búvárkodó Triatlon (futás, lápi búvárkodás és hegyikerékpározás).
A furcsaság faktor: miért is ennyire különleges?
A lápi búvárkodás a fizikai állóképességet ötvözi a humorérzékkel és az öniróniával. Nincs benne semmi elegáns vagy dicsőséges. A versenyzők tetőtől talpig sárosan, zihálva bukkannak fel a sötét vízből. Az esemény lényege nem a győzelem, hanem a részvétel és az, hogy az ember képes legyen nevetni saját magán. Sokan fantáziadús jelmezekben indulnak, ami tovább fokozza az esemény szürreális hangulatát. Ez a modern kori angol (és walesi) furcsaság tökéletes példája, amely azt bizonyítja, hogy új, bizarr hagyományokat is lehet teremteni.
Az angol népszokások éves körforgása
Az alábbi táblázat bemutatja, hogy az év mely szakában érdemes Angliába utazni, ha szeretnénk elcsípni néhányat ezekből a különleges eseményekből.
| Esemény neve | Helyszín | Hozzávetőleges időpont |
|---|---|---|
| Whittlesey-i Szalmamaci Fesztivál | Whittlesey, Cambridgeshire | Január |
| Palacsintanapi futóversenyek | Országszerte (pl. Olney) | Húshagyókedd (február/március) |
| Cooper’s Hill-i sajtgurítás | Brockworth, Gloucestershire | Május végi munkaszüneti nap |
| Morris-tánc szezon | Országszerte | Májustól szeptemberig |
| Világbajnoki Lápi Búvárkodás | Llanwrtyd Wells, Wales | Augusztus |
| Egremonti Vicsorgó Verseny | Egremont, Cumbria | Szeptember |
| Ottery St Mary-i kátrányoshordók | Ottery St Mary, Devon | November 5. |
| Guy Fawkes éjszakája | Országszerte (kiemelten Lewes) | November 5. |
5. A gilisztacsábítás művészete (Worm Charming)
Igen, jól olvastad. Létezik egy sport, amelynek célja, hogy a lehető legtöbb gilisztát csalogassák elő a földből egy adott területen, egy adott idő alatt. Ez a gilisztacsábítás, egy békés, mégis végtelenül furcsa angol időtöltés.
Mi is ez pontosan?
A versenyzők kapnak egy kis, általában 3×3 méteres földterületet. A cél az, hogy 30 perc alatt a lehető legtöbb gilisztát hozzák a felszínre. A szabályok szigorúak: ásni vagy bármilyen eszközzel fellazítani a talajt tilos. A “csábítás” kizárólag vibrációval történhet. A versenyzők a legkülönfélébb technikákat alkalmazzák: a földbe szúrt vasvilla nyelét fűrésszel rezegtetik, a földön dobolnak, vagy akár zenélnek a gilisztáknak. A verseny végén összeszámolják a gilisztákat, és a legtöbbet gyűjtő csapat vagy egyén nyer.
A hagyomány eredete és története
A gilisztacsábítás, mint szervezett esemény, szintén egy modern kori fejlemény, amely egy régi, gyakorlati tudáson alapul. A horgászok régóta ismerik a trükköt, hogy vibrációval a felszínre lehet kényszeríteni a gilisztákat, amelyek a rezgést a közeledő vakond veszélyének hiszik. Az első Világbajnoki Gilisztacsábító Versenyt (World Worm Charming Championships) 1980-ban rendezték a cheshire-i Willaston faluban, és azóta is minden évben megtartják. Az esemény egy helyi iskolai vásárból nőtte ki magát, és mára nemzetközi figyelmet kapott.
A furcsaság faktor: miért is ennyire különleges?
A gilisztacsábítás a csendes, meditatív őrület megtestesülése. Egy mező tele koncentráló emberekkel, akik a legbizarrabb módokon próbálják rávenni a földigilisztákat, hogy előbújjanak. A látvány egyszerre komikus és megnyugtató. Nincs benne veszély, sem nagy fizikai erőfeszítés, csak türelem, kreativitás és egyfajta mély kapcsolat a természettel, még ha ez a kapcsolat egy vasvilla rezegtetésében is merül ki. Az esemény végén, a szabályok szerint, minden gilisztát sértetlenül vissza kell engedni a földbe.
“A gilisztacsábítás megtanít arra, hogy néha a legkisebb, legcsendesebb erőfeszítések hozzák a legnagyobb eredményt. És arra is, hogy soha ne becsüld le egy jó ritmus erejét.”
6. Ottery St Mary lángoló kátrányoshordói (Tar Barrel Racing)
Míg a legtöbb Guy Fawkes-napi ünnepség a máglyákra és a tűzijátékokra korlátozódik, a devoni Ottery St Mary lakói egy sokkal veszélyesebb és látványosabb módon emlékeznek meg november 5-éről. Itt a helyiek lángoló, kátránnyal átitatott hordókat cipelnek a vállukon a tömött utcákon keresztül.
Mi is ez pontosan?
Az esemény délután kezdődik a gyerekek kisebb hordóival, de ahogy sötétedik, a felnőttek veszik át a terepet, egyre nagyobb és nehezebb, lángoló hordókkal. A hordókat meggyújtják, és a kiválasztott “hordócipelők” a fejük fölé emelik, majd futni kezdenek vele a városka szűk utcáin hömpölygő tömegben. Egy-egy hordót addig cipelnek, amíg a hőség elviselhetetlenné nem válik, ekkor átadják a következő bátor jelentkezőnek. Az este csúcspontja a legnagyobb, “The Midnight Barrel” nevű hordó, amelyet a város főterén cipelnek körbe.
A hagyomány eredete és története
Ennek a szokásnak az eredete is bizonytalan, de valószínűleg több száz éves. A legelterjedtebb elmélet szerint a hagyomány pogány rituálékból ered, ahol a tűznek tisztító és a gonosz szellemeket elűző erőt tulajdonítottak. Mások szerint a szokás a Lőporos Összeesküvés utáni időkből származik, és a “pápisták” elűzésének egy szimbolikus módja volt. Bármi is legyen az igazság, a hagyomány generációról generációra szállt, és csak Ottery St Mary-ben született családok vehetnek részt a hordócipelésben. Ez egy rendkívül zárt és büszke közösségi esemény.
A furcsaság faktor: miért is ennyire különleges?
Ez az egyik legveszélyesebb angol népszokás. A lángoló kátrány csöpög, a hőség elképesztő, a tömeg pedig sűrű. A látvány egyszerre félelmetes és lenyűgöző. Az egész eseményt egyfajta szervezett káosz jellemzi, ahol a cipelők és a nézők is tisztában vannak a kockázatokkal, mégis minden évben visszatérnek. A lángoló hordók látványa a sötét utcákon egy olyan primordiális, elemi élmény, amely semmi máshoz nem fogható. Ez a hagyomány az emberi bátorság, a közösségi összetartozás és a tűz iránti ősi tisztelet ünnepe.
7. A londoni Gyöngyös Királyok és Királynők (Pearly Kings and Queens)
London utcáin néha feltűnnek csodálatos, fekete öltönyöket viselő férfiak és nők, akiknek ruháját több ezer, bonyolult mintákba varrt gyöngyházgomb díszíti. Ők a Gyöngyös Királyok és Királynők, egy egyedülálló londoni jótékonysági hagyomány képviselői.
Mi is ez pontosan?
A Gyöngyös Királyok és Királynők egy szervezett jótékonysági intézmény, amely a londoni munkásosztály kultúrájából nőtt ki. Minden “család” egy-egy londoni kerületet képvisel. A cím és a gazdagon díszített “gyöngyös” öltöny (smother) apáról fiúra vagy anyáról lányára száll. Fő tevékenységük a jótékonysági gyűjtés. Felvonulásokon, fesztiválokon és különleges eseményeken jelennek meg, hogy pénzt gyűjtsenek a rászorulóknak.
A hagyomány eredete és története
A hagyományt egy Henry Croft nevű utcai árus és árvaházi neveltetésű fiú alapította a 19. század végén. Croftot a “coster-mongerek”, azaz a londoni utcai zöldség- és gyümölcsárusok kultúrája inspirálta. Ezek az árusok a nadrágjuk szárát néhány gyöngyházgombbal díszítették. Croft ezt a szokást fejlesztette tovább, és egy teljes öltönyt borított be gombokkal, hogy felhívja magára a figyelmet jótékonysági gyűjtései során. Hamarosan mások is követték a példáját, és megalakultak a Gyöngyös családok, amelyek London különböző kerületeit képviselték.
A furcsaság faktor: miért is ennyire különleges?
A Gyöngyösök öltözéke önmagában is lenyűgöző műalkotás. Egy-egy öltönyön akár 30 000 gomb is lehet, és a minták gyakran szimbolikus jelentéssel bírnak (patkó a szerencséért, szív a jótékonyságért, stb.). A furcsaság azonban nemcsak a megjelenésükben rejlik, hanem abban a kontrasztban is, ami a munkásosztálybeli gyökerek és a “királyi” elnevezés között feszül. Ez a munkásosztály saját arisztokráciája, amely nem a vérvonalon, hanem a közösségért végzett önzetlen munkán alapul. A Gyöngyösök a londoni “cockney” kultúra élő, lélegző szimbólumai.
Veszélyes hagyományok: kockázat és dicsőség
Néhány angol szokás nemcsak furcsa, hanem kifejezetten veszélyes is. Az alábbi táblázat összehasonlít néhányat a legkockázatosabbak közül.
| Hagyomány | Kockázati faktor (1-5 skálán) | A “dicsőség” faktora (1-5 skálán) | Tipikus sérülések |
|---|---|---|---|
| Sajtgurítás | 🎃🎃🎃🎃🎃 (5) | 🏆🏆🏆🏆🏆 (5) | Csonttörések, ficamok, agyrázkódás, horzsolások |
| Kátrányoshordó-görgetés | 🎃🎃🎃🎃 (4) | 🏆🏆🏆🏆 (4) | Égési sérülések, zúzódások a tömegben |
| Lápi búvárkodás | 🎃 (1) | 🏆🏆 (2) | Hipotermia (ritkán), vízbe fulladás (extrém ritka) |
8. A vicsorgó versenyek (Gurning)
Az Egremont Rákvásár (Egremont Crab Fair) egyik legnépszerűbb és legbizarrabb eseménye a Világbajnoki Vicsorgó Verseny (World Gurning Championship). Itt a résztvevők célja, hogy a lehető legrútabb, legtorzabb arcot vágják.
Mi is ez pontosan?
A versenyzők egy lószerszámra emlékeztető gallért (braffin) vesznek a nyakukba, majd a színpadra lépve bemutatják a legelképesztőbb grimaszukat. A “gurn” egy torz arckifejezés, amely általában az alsó állkapocs előretolásával és az alsó ajak felső fogsorra húzásával jön létre. A bírák a legkreatívabb és legrondább grimaszt díjazzák. Sok versenyző a hatás fokozása érdekében kiveszi a műfogsorát.
A hagyomány eredete és története
Az Egremont Rákvásár az egyik legrégebbi vásár Angliában, 1267-ből származó királyi oklevéllel rendelkezik. A vicsorgó verseny eredete nem teljesen tisztázott, de valószínűleg a vásári szórakoztatás egy formájaként alakult ki az évszázadok során. A helyi legenda szerint a verseny a falu bolondjának (village idiot) utánzásából ered. A verseny mára világhírűvé vált, és a többszörös világbajnokok, mint például a legendás Peter Jackman, helyi hősöknek számítanak.
A furcsaság faktor: miért is ennyire különleges?
A vicsorgás a hagyományos szépségideálok teljes elutasítása. Egy olyan verseny, ahol a csúnyaságot ünneplik és díjazzák. Van benne valami felszabadító és lázadó. A versenyzők hihetetlenül komolyan veszik a felkészülést, és az általuk produkált arcok egyszerre nevetségesek és némileg ijesztőek. Ez a szokás tökéletesen példázza az angol humor abszurd és önironikus oldalát, ahol az emberek nem félnek bolondot csinálni magukból a jó szórakozás kedvéért.
9. A Whittlesey-i Szalmamaci Fesztivál (Straw Bear Festival)
Minden januárban, a cambridgeshire-i Whittlesey városában egy különös alak járja az utcákat. Egy hatalmas, tetőtől talpig szalmába öltöztetett figura, a “Szalmamaci”, aki táncol, zenészek és kísérők hada követi.
Mi is ez pontosan?
A fesztivál központi figurája a Szalmamaci, egy férfi, akit egy több mint 30 kilogrammos, gondosan megkötözött szalmakosztümbe öltöztetnek. A Maci és kísérete (a “gondozója” és a zenészek) házról házra jár, ahol táncol, cserébe pedig ételt, italt vagy pénzt kap. A fesztivál ma már egy egész hétvégés esemény, amely felvonulást, zenét és rengeteg Morris-táncot is magában foglal.
A hagyomány eredete és története
Ez a hagyomány a mezőgazdasági múltban gyökerezik, és valószínűleg a “Plough Monday” (Szántó Hétfő) nevű régi angol ünnephez kapcsolódik. Ez volt a karácsonyi szünet utáni első munkanap a földeken. A farmmunkások gyakran beöltöztek, és házról házra jártak adományokért. A Szalmamaci figurája valószínűleg egyfajta termékenységi szimbólum volt, amely az aratás után megmaradt szalmát testesítette meg. A hagyomány a 20. század elején kihalt, de 1980-ban a helyi folklór-társaság sikeresen újraélesztette.
A furcsaság faktor: miért is ennyire különleges?
A Szalmamaci látványa egyszerre lenyűgöző és kissé nyugtalanító. Egy emberi alak, amelyet teljesen elrejt egy mozgó szalmakazal. A figura szinte nem is emberi, inkább egy természeti szellem, amely a föld és az aratás erejét szimbolizálja. A fesztivál egy pogány rituálé hangulatát idézi, amely a tél közepén a föld újjászületését és a jövő évi termést hivatott biztosítani. A hagyomány újraélesztése azt mutatja, hogy az angolok mélyen kötődnek agrármúltjukhoz és annak furcsa, misztikus szertartásaihoz.
10. A palacsintanapi futóversenyek (Pancake Day Races)
Minden év húshagyókeddjén (Shrove Tuesday), vagy ahogy Angliában hívják, Palacsintanapon (Pancake Day), országszerte nők (és néha férfiak) rohannak végig az utcákon, egy serpenyőben palacsintát egyensúlyozva.
Mi is ez pontosan?
A palacsintafutás egy verseny, ahol a résztvevőknek egy meghatározott távot kell lefutniuk, miközben egy serpenyőt tartanak a kezükben, benne egy palacsintával. A szabályok szerint a futás közben legalább egyszer fel kell dobni és el kell kapni a palacsintát. A leghíresebb versenyt a buckinghamshire-i Olney városában tartják, ahol a hagyomány szerint csak helyi háziasszonyok vehetnek részt, kötényben és fejkendőben.
A hagyomány eredete és története
A Palacsintanap a nagyböjt előtti utolsó nap, amikor a hívők hagyományosan felélték a kamrában maradt zsírt, tojást és tejet – vagyis a palacsinta hozzávalóit. A futóverseny legendája 1445-re nyúlik vissza Olney-ban. A történet szerint egy helyi asszony éppen palacsintát sütött, amikor meghallotta a templomi harangszót, ami a misére hívta. Annyira sietett, hogy a serpenyővel a kezében, kötényben rohant ki a házból, és egészen a templomig futott.
A furcsaság faktor: miért is ennyire különleges?
Bár a palacsintaevés szokása széles körben elterjedt, a palacsintával való futás egy jellegzetesen angol, abszurd csavar a történeten. Van valami végtelenül bájos és komikus abban, ahogy komoly felnőttek egyensúlyoznak egy serpenyővel, miközben a győzelemért küzdenek. Az esemény nem a sportteljesítményről szól, hanem a közösségi mókáról, a hagyományok játékos megéléséről és persze arról, hogy a verseny után mindenki jóízűen megehesse a jól megérdemelt palacsintáját. Ez a szokás a brit humor és a praktikum tökéletes ötvözete.
Gyakran ismételt kérdések
Biztonságosak ezek a hagyományok?
Néhányuk, mint a sajtgurítás vagy a kátrányoshordó-cipelés, kifejezetten veszélyes. A szervezők (legyenek azok hivatalosak vagy nem hivatalosak) általában igyekeznek minimalizálni a kockázatokat, de a sérülések előfordulhatnak. Más események, mint a gilisztacsábítás vagy a palacsintafutás, teljesen biztonságosak és családbarátok. Mindig érdemes tájékozódni az adott esemény kockázatairól, mielőtt résztvevőként vagy nézőként odalátogatunk.
Külföldiként is részt vehetek ezeken az eseményeken?
A legtöbb esemény nyitott mindenki számára. A sajtgurításon és a lápi búvárkodáson például rendszeresen indulnak külföldi versenyzők is. Vannak azonban kivételek. Az Ottery St Mary-i hordócipelésben például csak a városban született és ott élő családok tagjai vehetnek részt. A részvételi feltételekről mindig az adott esemény honlapján vagy a helyi közösségi oldalakon érdemes tájékozódni.
Miért tartanak ki az angolok ennyire ezek mellett a furcsa szokások mellett?
Ezek a hagyományok sokkal többet jelentenek puszta furcsaságnál. Erősítik a helyi identitást és a közösségi összetartozást egy globalizálódó világban. Kapcsot jelentenek a múlttal, a helyi történelemmel és az ősökkel. Emellett lehetőséget adnak a közös szórakozásra, a feszültség levezetésére és arra, hogy egy rövid időre kilépjenek a hétköznapokból. Ezek a szokások Anglia kulturális DNS-ének elengedhetetlen részei.
Melyik a legrégebbi hagyomány a listán?
A pontos kormeghatározás szinte lehetetlen, mivel sok szokás pogány, írásbeliség előtti időkből ered. A Morris-tánc és a Szalmamaci Fesztivál gyökerei valószínűleg a legmélyebbre nyúlnak vissza, potenciálisan a középkor előtti időkig, és termékenységi rituálékhoz köthetők. Az Egremont Rákvásár, ahol a vicsorgó versenyt tartják, 1267 óta rendelkezik hivatalos engedéllyel, ami az egyik legrégebbi dokumentált eseménnyé teszi.
Hasonlóan érdekes cikkek a témában:
