Amikor egy ország kultúrájáról beszélünk, gyakran a felszínes, képeslapokra illő képek jutnak eszünkbe: Mozart, Sissi, a bécsi valcer vagy a fenséges Alpok. Ausztria azonban sokkal több ennél. A hegyek völgyeiben, az eldugott falvakban és a nyüzsgő városok terein olyan népszokások élnek tovább, amelyek mélyen gyökereznek a történelemben, a pogány mitológiában és a természet körforgásában. Ezek a hagyományok néha meghökkentőek, ijesztőek vagy éppen mulatságosak lehetnek egy kívülálló számára, de a helyiek számára a közösség, az identitás és az évszázados tudás megélésének fontos eszközei. Ezek a rítusok ablakot nyitnak egy olyan világra, ahol a jó és a rossz harca kézzelfogható, ahol a tél démonait zajjal és tűzzel űzik el, és ahol a közösség ereje képes egy hatalmas májusfát az ég felé emelni.
Ez az írás egy utazásra hív, amely során felfedezzük Ausztria legkülönösebb és leglenyűgözőbb hagyományait. Nem csupán leírjuk, mi történik egy-egy eseményen, hanem megpróbáljuk megérteni a mögöttük rejlő szimbolikát, a történelmi hátteret és azt, hogy ezek a szokások hogyan formálják a mai osztrák közösségeket. A félelmetes Krampuszoktól a fénylő kalapokban táncoló Glöcklereken át a jövőt fürkésző ólomöntésig, egy olyan Ausztriát ismerhetünk meg, amely sokkal vadabb, misztikusabb és összetettebb, mint gondolnánk. Készülj fel, mert a következő percekben lerántjuk a leplet a császárváros és a síparadicsomok mögött rejlő, igazi, lüktető és néha egészen bizarr osztrák lélekről.
A legkülönösebb osztrák népszokások listája
Itt egy utazás veszi kezdetét Ausztria legmeglepőbb és legmélyebb gyökerekkel rendelkező hagyományainak világába.
- A Krampusz és a Percht: A tél démonai az Alpokban
- Bleigießen: Ólomöntés az újévi jövendőmondásért
- Aperschnalzen: Az ostorcsattogtatás, amely felébreszti a tavaszt
- Maibaumaufstellen és Maibaumstehlen: A májusfa állítása és annak rituális ellopása
- Glöcklerlauf: Fénylő szellemek futása a sötétség elűzésére
- Almabtrieb: A feldíszített tehenek ünneplő felvonulása
- Sonnwendfeuer: Szentivánéji tüzek a hegycsúcsokon
- Rauhnächte: A tizenkét szent éjszaka misztériuma és füstölése
- Blochziehen: A farsangi rönkhúzás közösségépítő rítusa
- Faschingskrapfen: A farsangi fánk és a rejtett mustár titka
1. A Krampusz és a Percht: a tél démonai az alpokban
Amikor a hideg szelek végigsöpörnek az alpesi völgyeken és a napok egyre rövidebbé válnak, Ausztria egyes részein olyan lények bújnak elő az árnyékból, amelyek a legbátrabbak szívébe is félelmet költöztetnek. A Krampusz és a Percht nem csupán mesefigurák; ők a tél sötét, zabolátlan energiájának megtestesítői, akik évről évre életre kelnek, hogy fenntartsák az ősi rendet.
A hagyomány eredete és a két figura közötti különbség
Bár sokan összekeverik őket, a Krampusz és a Percht két különálló, bár gyakran összemosódó alak. A Krampusz neve a régi német “krampen” (karom) szóból ered, és ő Szent Miklós (Nikolaus) ördögi kísérője. Míg a jóságos püspök december 6-án megajándékozza a jó gyerekeket, addig a Krampusz a virgácsával megfenyíti a rosszakat. Láncait csörgeti, ijesztő nyelvét nyújtogatja, és puttonyával fenyeget, hogy elviszi a szófogadatlan csemetéket. Alakja a kereszténység előtti alpesi folklórból származik, ahol a téli napforduló környékén a természet vad szellemeit testesítette meg, de a kereszténység az ördög alakjával azonosította és Szent Miklós mellé rendelte, mintegy megszelídítve és a jó-rossz erkölcsi keretrendszerbe illesztve őt.
Ezzel szemben a Percht egy sokkal összetettebb és ősibb figura, aki a “Rauhnächte” (a karácsony és vízkereszt közötti tizenkét szent éjszaka) idején jelenik meg. Két fő típusa van: a Schönperchten (szép Perchtek), akik díszes, csillogó ruhákban járnak, és jó szerencsét, termékenységet hoznak az új évre, valamint a Schiachperchten (csúnya Perchtek), akik ijesztő, szőrös maszkjaikkal és hangos zajkeltésükkel (kolompokkal, csengőkkel) űzik el a tél gonosz szellemeit. A Perchtek tehát nem a gyerekek megítélésével foglalkoznak, hanem egy kozmikus harcot vívnak a sötétség ellen, hogy helyet csináljanak a visszatérő fénynek és életnek.
“Amikor meghallod a kolompok távoli kongását a fagyos éjszakában, nem tudod eldönteni, hogy félned kellene-e vagy reménykedned. Ez a kettősség a tél igazi arca: a sötétség, amiből az új fény megszületik.”
Hogyan zajlik egy modern Krampuslauf vagy Perchtenlauf?
A modern felvonulások, az úgynevezett Laufok (futások), látványos és zajos események, amelyek több ezer nézőt vonzanak. A helyi fiatalokból álló csoportok (Passen) hónapokig készülnek: faragják a maszkokat, varrják a nehéz, kecske- vagy birkabőrből készült jelmezeket, és gyakorolják a koreográfiát. Egy-egy ilyen eseményen a kordonokkal elzárt utcákon vonulnak végig, miközben láncokat csörgetnek, virgácsaikkal csapkodnak (általában a földre vagy a kordonra, de néha egy-egy bevállalósabb néző lábát is elérik), és füstbombákkal, fáklyákkal teremtenek pokoli hangulatot. A látvány egyszerre félelmetes és lenyűgöző, egyfajta kontrollált káosz, ahol a közösség szembenéz a sötét oldallal, és a végén győzedelmeskedik felette.
Az alábbi táblázat segít megkülönböztetni a két figurát:
| Jellemző | Krampusz | Percht |
|---|---|---|
| Időszak | Advent, főként december 5-6. | Rauhnächte (december 25. – január 6.) |
| Cél | A rossz gyerekek megbüntetése | A tél gonosz szellemeinek elűzése, termékenységvarázslás |
| Kapcsolódó alak | Szent Miklós (Nikolaus) | Nincs közvetlen kísérője, önálló mitológiai lény |
| Megjelenés | Ördögszerű, szarvakkal, hosszú nyelvvel, láncokkal | Két típusa van: szép (díszes) és csúnya (ijesztő, állatias) |
| Eszközök | Virgács, puttony, láncok | Kolompok, csengők, harangok a zajkeltéshez |
2. Bleigießen: ólomöntés az újévi jövendőmondásért
Szilveszter éjjelén, amikor a pezsgősdugók pukkannak és a tűzijátékok bevilágítják az eget, sok osztrák otthonban egy csendesebb, misztikusabb szertartás is zajlik. Ez a Bleigießen, vagyis az ólomöntés, egy ősi jövendőmondó praktika, amelynek során a résztvevők a jövő év titkait próbálják megfejteni egy kanálban megolvasztott fém segítségével.
A szokás gyökerei egészen az ókori görögökig és rómaiakig nyúlnak vissza, akik szintén használtak olvasztott fémet jóslásra. Ausztriában és Németországban ez a hagyomány a Biedermeier korban vált különösen népszerűvé, és azóta is a szilveszteri ünnepségek elmaradhatatlan része. Bár ma már az ólom mérgező hatása miatt általában ónt vagy viaszt használnak, a szertartás neve és lényege változatlan maradt.
A folyamat egyszerű, mégis varázslatos. Mindenki kap egy kis ólom- vagy ónfigurát, amelyet egy speciális kanálban egy gyertya lángja fölött megolvaszt. Amikor a fém teljesen folyékonnyá válik, hirtelen mozdulattal egy tál hideg vízbe öntik. A forró fém a hideg vízben azonnal megszilárdul, és egy bizarr, absztrakt formát vesz fel. És itt kezdődik az igazi móka: a keletkezett alakzatot a gyertya fényénél a falra vetítik, és az árnyékból próbálják kiolvasni a jövőt.
Minden formának megvan a maga jelentése, amelyeket kis füzetek vagy online útmutatók segítségével értelmeznek:
- Horgony: Remény, segítség a szükségben.
- Golyó vagy labda: A szerencse gurul feléd.
- Virág: Új barátságok vagy szerelem.
- Kapu: Változás, költözés vagy új lehetőség.
- Szarvas: Gazdagság és siker.
- Gyűrű: Esküvő vagy eljegyzés.
“A fém megjósolhatja a jövőt, de a formát a te kezed mozdulata adja. Talán nem is a jövőt látjuk benne, hanem a jelen pillanatban rejlő reményeinket és félelmeinket.”
A Bleigießen nem csupán egy játék; ez egy közösségi élmény, amely összehozza a családot és a barátokat az év utolsó óráiban. Miközben mindenki nevetve találgatja, hogy a másik fura alakzata egy sárkányra vagy egy elromlott esernyőre hasonlít-e, együtt teremtenek egyfajta rituális hidat a múlt és a jövő között, tele reménnyel és kíváncsisággal.
3. Aperschnalzen: az ostorcsattogtatás, amely felébreszti a tavaszt
Képzelj el egy fagyos, de napsütéses januári vagy februári délutánt Salzburg környékén vagy Bajorországban. A táj még hó alatt szunnyad, de a levegőben hirtelen éles, csattanó hangok sorozata hasít végig, mintha puskalövések dördülnének. Ez az Aperschnalzen, egy ősi, pogány gyökerű szokás, amelynek célja a tél és a sötétség szellemeinek elűzése, valamint a föld és a természet felébresztése a hosszú téli álomból.
A “schnalzen” a csattintás hangutánzó szava, az “aper” pedig a helyi dialektusban azt jelenti, “hótól mentes”. A hagyomány lényege tehát, hogy az ostorcsattogtatással szimbolikusan megtisztítsák a földeket a hótól és a fagytól, utat engedve a tavaszi növekedésnek.
A ritmus és a közösség ereje
Az Aperschnalzen nem egyéni produkció, hanem egy precízen összehangolt, csoportos rituálé. Általában 9-11 fős, páratlan számú csoportok (Passen) hajtják végre. A résztvevők hagyományos népviseletben, sorban állva, egy előre meghatározott ritmus szerint csattogtatnak a hatalmas, 3-4 méter hosszú ostoraikkal, az úgynevezett Goaßl-okkal. A sor végén álló legkisebb fiú, az Aufdreher adja meg a kezdőjelet, majd a hang végigfut a soron, egyre mélyebb tónusú és hangosabb csattanásokat eredményezve, ahogy a nagyobb és erősebb férfiak következnek. A ritmus gyorsul, majd lelassul, egyfajta zenei kompozíciót alkotva, amely betölti az egész völgyet.
Ez a szokás nem csupán a tél elűzéséről szól, hanem a közösség összetartozásának és erejének demonstrálásáról is. A tökéletes szinkron elérése hetekig tartó gyakorlást igényel, és a különböző falvak csoportjai gyakran versenyre is kelnek egymással, hogy ki tudja a leghangosabb, legtisztább és legösszetettebb ritmust produkálni.
“Az ostor csattanása a tél dermedt csendjébe hasít. Ez nem erőszak, hanem egy ébresztő kiáltás a földhöz, hogy ideje felkelni és újra élni.”
A modern világban, ahol a természet ciklusaitól egyre inkább eltávolodunk, az Aperschnalzen egy erőteljes emlékeztető arra, hogy őseink milyen mélyen összekapcsolódtak a földdel és az évszakok váltakozásával. Ez egy hangos, energikus és látványos ima a tavasz eljöveteléért.
4. Maibaumaufstellen és Maibaumstehlen: a májusfa állítása és annak rituális ellopása
Május elseje Ausztria-szerte a tavasz és a termékenység ünnepe, amelynek központi eleme a Maibaum, vagyis a májusfa. Ez azonban nem csupán egy feldíszített pózna felállítása; egy egész hónapig tartó, közösségi eseményekkel, versengéssel és némi csibészséggel fűszerezett hagyományról van szó.
A Maibaumaufstellen (májusfaállítás) a legtöbb osztrák faluban és városban komoly esemény. Egy hatalmas, általában lucfenyőből készült, gondosan megmunkált és kérgétől megtisztított törzset díszítenek fel színes szalagokkal, koszorúkkal és a helyi kézműves céhek jelképeivel. A fa felállítása igazi erőpróba: modern gépek használata nélkül, csupán hosszú póznák, kötelek és rengeteg emberi erő segítségével emelik a magasba. Ez a folyamat órákig is elhúzódhat, és a falu apraja-nagyja összegyűlik, hogy szurkoljon, miközben fúvószene szól és a helyi sör folyik. A felállított májusfa a közösség erejének és összetartásának szimbóluma.
A játékos rivalizálás: a májusfa elrablása
És itt jön a csavar! A hagyomány legizgalmasabb része a Maibaumstehlen, vagyis a májusfa ellopása. A szomszédos falvak fiataljai éjszakánként megpróbálják észrevétlenül elcsenni a rivális közösség májusfáját. Ennek a rituális lopásnak szigorú, íratlan szabályai vannak:
- A fát csak akkor lehet ellopni, ha már fel van díszítve, de még nem állították fel teljesen, vagy ha már áll, de még őrizetlenül van.
- A lopás során nem szabad semmit megrongálni.
- A tolvajoknak bizonyítékot kell hagyniuk maguk után, például egy üzenetet.
Ha a lopás sikeres, a “tolvajok” üzenetet küldenek a meglopott falunak, és megkezdődnek a tárgyalások a váltságdíjról. Ez szinte mindig néhány hordó sör vagy egy bőséges vacsora, amelyet a két falu közösen fogyaszt el. A fa visszaszerzése és az azt követő közös ünneplés valójában megerősíti a szomszédos közösségek közötti kapcsolatot. A lopás tehát nem ellenséges cselekedet, hanem egy játékos, hagyományőrző versengés, amely tele van izgalommal és nevetéssel.
“Egy májusfa nem csupán egy darab fa. Amíg áll, a közösség büszkesége. Ha ellopják, a közösség szégyene. De amikor visszavásárolják sörrel, újra a közösség öröme lesz.”
5. Glöcklerlauf: fénylő szellemek futása a sötétség elűzésére
Január 5-én, a “Rauhnächte” utolsó éjszakáján, Salzkammergut régióban, különösen Ebensee am Traunsee környékén, egy varázslatos és szürreális látványban lehet részünk. A sötét utcákon fénylő, táncoló alakok jelennek meg, mintha egy másik világból érkeztek volna. Ők a Glöcklerek, és a futásuk, a Glöcklerlauf, az egyik legszebb és legtitokzatosabb osztrák népszokás.
A Glöcklerek fehér ruhát viselnek, derekukon pedig hangos kolompokat vagy csengőket (Glocken) hordanak, innen a nevük. A leglátványosabb elem azonban a fejükön viselt, hatalmas, kézzel készített világító fejfedő, az úgynevezett Kappe. Ezek a fejfedők valóságos műalkotások: egy vékony fakeretre feszített papírra rajzolt, majd aprólékosan kivágott és színes papírral beragasztott mintákból állnak, amelyeket belülről gyertyák vagy ma már inkább LED-lámpák világítanak meg. A motívumok lehetnek geometrikusak, szimbolikusak (nap, hold, spirálok), vagy akár helyi történeteket, legendákat is ábrázolhatnak. Egy-egy ilyen Kappe súlya elérheti a 15 kilogrammot is.
A Glöcklerek csoportokba verődve, kígyózó, táncoló formációkban futnak végig a városon, miközben a kolompjaik hangosan konganak. A céljuk kettős: a zajjal elűzni a tél utolsó, ártó szellemeit, a fényükkel pedig elhozni a jó szerencsét, az egészséget és a termékenységet az új évre. A látvány a sötét téli éjszakában egészen hipnotikus: a fénylő, lebegő formák és a ritmikus kolompolás együttesen egyfajta meditatív, transz-szerű állapotot idéznek elő mind a résztvevőkben, mind a nézőkben.
“A sötétségben a legnagyobb fegyver a fény. Minden egyes Glöckler egy mozgó fáklya, amely nemcsak az utat világítja meg, hanem a lelkekben rejlő reményt is.”
A Glöcklerlauf eredete bizonytalan, de valószínűleg egy ősi pogány fény- és zajrituáléból fejlődött ki, amely a tél és a sötétség legyőzését célozta. Ma az UNESCO szellemi kulturális örökségének része, és egy csodálatos példája annak, hogyan képes egy közösség a művészet, a fény és a mozgás erejével megőrizni és újraértelmezni legősibb hagyományait.
6. Almabtrieb: a feldíszített tehenek ünneplő felvonulása
Az ősz beköszöntével, amikor az első hó megcsillan a hegycsúcsokon, az osztrák Alpokban egy különleges és szívmelengető esemény zajlik: az Almabtrieb. Ez a szó szerinti fordításban “legelőről való lehajtást” jelent, de a valóságban sokkal több ennél. Ez egy színes, zajos és örömteli ünnep, amellyel a pásztorok és a gazdák megköszönik, hogy az állataik épségben és egészségben töltötték a nyarat a magashegyi legelőkön (Alm).
A nyarat a hegyekben töltő teheneket, borjakat és juhokat ilyenkor visszaterelik a völgyben lévő istállóikba. Ha a nyár során nem történt semmilyen baleset vagy szerencsétlenség (például nem pusztult el állat vagy nem sérült meg pásztor), akkor az állatokat pazarul feldíszítik. A tehenek hatalmas, kézzel készített fejdíszeket kapnak, amelyeket fenyőágakból, alpesi virágokból, színes szalagokból és tükrökből állítanak össze. A nyakukba a legnagyobb, legdíszesebb kolompokat akasztják, amelyek messzire hallatszó, méltóságteljes kongással jelzik az érkezésüket.
A feldíszített csorda, a Kranzkuh (koszorús tehén) vezetésével, ünnepélyes menetben vonul végig a falvakon, ahol a helyiek és a turisták sorfala fogadja őket. Az eseményt gyakran kíséri piac, ahol helyi termékeket – sajtot, sonkát, pálinkát – lehet kóstolni és vásárolni, valamint népzene és tánc. Az Almabtrieb így nemcsak az állatok hazatérésének ünnepe, hanem egyfajta terménybetakarítási fesztivál és közösségi esemény is.
“Egy feldíszített tehén nem csupán egy állat. Ő a természet bőségének, a gazda gondoskodásának és egy sikeresen lezárt évszaknak a büszke, élő szimbóluma.”
A szokásnak van egy szomorúbb oldala is. Ha a nyár folyamán a csordát vagy a pásztorokat szerencsétlenség érte, az állatokat csendben, mindenféle díszítés nélkül hajtják le a hegyről. A csendes vonulás a gyász és a tisztelet jele. Ez a kettősség teszi az Almabtriebet egy igazán mély és őszinte hagyománnyá, amely az élet örömeit és nehézségeit egyaránt tükrözi.
7. Sonnwendfeuer: szentivánéji tüzek a hegycsúcsokon
A nyári napforduló, az év leghosszabb napja és legrövidebb éjszakája, ősidők óta mágikus erővel bír az emberiség számára. Ausztriában, különösen Tirolban és Salzburg környékén, ezt az éjszakát a Sonnwendfeuer (napfordulós tűz) látványos hagyományával ünneplik. Amikor leszáll az este, a hegycsúcsokon, gerinceken és hegyoldalakon tüzek ezrei gyulladnak fel, lángoló láncot alkotva a sötét égbolt alatt.
Ez a szokás mélyen a pogány időkben gyökerezik. A tüzet a nap szimbólumának tekintették, és a tűzgyújtással az volt a céljuk, hogy erőt adjanak a napnak, elűzzék a gonosz szellemeket és démonokat, amelyekről azt hitték, hogy ezen a különleges éjszakán a legerősebbek, valamint hogy biztosítsák a jó termést és megvédjék az állatokat a betegségektől.
A kereszténység elterjedésével a szokást Keresztelő Szent János ünnepéhez (június 24.) kötötték, így lett belőle Szentivánéji tűz. A hegyekben élő közösségek számára azonban a tűzgyújtás ma is megőrizte ősi, természetközeli jelentését. A tüzeket gyakran nemcsak egyszerű máglyaként rakják meg, hanem különböző szimbólumokat, például keresztet, szívet vagy kerekeket formáznak belőlük, amelyek messziről is jól kivehetők. A látvány, ahogy a sötét hegyek sziluettjét a pislákoló, táncoló tüzek rajzolják ki, egyszerűen lélegzetelállító.
“A hegyi tűz egy üzenet az égnek és a völgynek egyaránt. Azt jelzi, hogy itt vagyunk, tiszteljük a természet erőit, és a sötétségben is képesek vagyunk fényt gyújtani.”
A Sonnwendfeuer nemcsak egy passzív látványosság. Sok helyen az emberek felmennek a hegyekbe, hogy a tüzek mellett ünnepeljenek, zenéljenek, és együtt nézzék a völgyben és a környező csúcsokon fellobbanó lángokat. Ez a hagyomány a közösség, a természet és az égi jelenségek iránti tisztelet csodálatos ötvözete.
8. Rauhnächte: a tizenkét szent éjszaka misztériuma és füstölése
A karácsony és vízkereszt közötti időszak (december 25. – január 6.) Ausztria vidéki területein különleges jelentőséggel bír. Ezt a tizenkét éjszakát Rauhnächte-nek (durva, nyers vagy füstös éjszakák) nevezik, és a hiedelem szerint ez egyfajta időn kívüli, mágikus periódus, amikor a világok közötti fátyol elvékonyodik. Ilyenkor a szellemek, démonok és az ősök lelkei szabadon járnak a földön, és a természet törvényei felfüggesztődnek.
Ez az időszak tele van babonákkal és szigorú szabályokkal. Például tilos volt mosni és a ruhákat kiteregetni, mert a hiedelem szerint a Wilde Jagd (Vad Hajsza), a levegőben vágtató szellemsereg belegabalyodhat a száradó lepedőkbe, és ez szerencsétlenséget hoz a házra. Nem volt szabad kártyázni, és a házat rendben és tisztán kellett tartani.
A ház megtisztítása: a Räuchern szertartása
A Rauhnächte legfontosabb rítusa a Räuchern, vagyis a ház és az istállók rituális megtisztítása füstöléssel. A család a házigazda vezetésével, egy serpenyőben izzó parazsat hordozva járja végig a ház minden helyiségét, az istállókat és a birtokot. A parázsra szentelt gyógynövények (például zsálya, boróka, angyalgyökér), tömjén és szentelt barka keverékét szórják. A felszálló sűrű, illatos füstnek kettős célja van: egyrészt elűzi az ártó szellemeket, a betegségeket és a negatív energiákat, másrészt pedig áldást, védelmet és egészséget hoz a ház lakóira és állataira a következő évre. Miközben a füstölővel körbejárnak, imákat vagy Miatyánkot mondanak.
“A füst nemcsak elrejt, hanem meg is tisztít. Ami láthatatlanul árt, azt a láthatatlan füst űzi el, helyet teremtve a békének és az áldásnak.”
Bár ma már sokan nem hisznek a szellemekben, a Räuchern szokása sok osztrák családban továbbra is él. Egyfajta spirituális nagytakarításként, egy lehetőségként tekintenek rá, hogy elengedjék az óév terheit, és tiszta lappal, pozitív energiákkal induljanak neki az új esztendőnek.
Az alábbi táblázat néhány fontosabb Rauhnacht-éjszakát és a hozzájuk kapcsolódó hiedelmeket foglalja össze:
| Éjszaka | Dátum | Hiedelem / Szokás |
|---|---|---|
| Szent Tamás éjszakája | Dec. 21. | A leghosszabb éjszaka, a Rauhnächte kezdete. Jósló éjszaka. |
| Szenteste | Dec. 24. | Az állatok az istállóban beszélni tudnak. A jövő évi termés megjósolható. |
| Szilveszter éjszakája | Dec. 31. | A Vad Hajsza (Wilde Jagd) ekkor a legvadabb. Zajkeltéssel kell elűzni. |
| Vízkereszt előestéje | Jan. 5. | Az utolsó és legfontosabb füstölés (Räuchern) éjszakája. A Perchtek ideje. |
9. Blochziehen: a farsangi rönkhúzás közösségépítő rítusa
A farsang (Fasching) Ausztriában nem merül ki a jelmezes bálokban és a fánkevésben. Számos régióban élnek olyan ősi, látványos népszokások, amelyek a tél elűzését és a termékenység varázslását célozzák. Ezek közül az egyik legérdekesebb a tiroli Blochziehen, vagyis a rönkhúzás.
A szokás központi eleme egy hatalmas, általában 30 méternél is hosszabb, feldíszített fenyőtörzs, a Bloch. Ezt a rönköt a falu férfiai hagyományos öltözetben, óriási erőfeszítéssel húzzák végig a település utcáin. A menet élén egy szimbolikus “esküvői pár” halad: a “menyasszony” és a “vőlegény”, akiket hagyományosan mindkét esetben férfiak alakítanak. Őket követik a különböző, jelmezbe öltözött figurák: a medve, a medvetáncoltató, a “bajasszonyok” (férfiak női ruhában), a boszorkányok és az ördögök.
A rönkhúzás egy szimbolikus küzdelem a tél erői ellen. A nehéz rönk a telet, a dermedtséget jelképezi, amelyet a közösség erejével kell “kivonszolni” a faluból, hogy helyet adjon a tavasznak. A menet során a figurák folyamatosan civakodnak, incselkednek a nézőkkel, és a medve, a termékenység ősi szimbóluma, időnként “kitör” és a fiatal lányokat kergeti, ami szintén a termékenységvarázsló rítus része. A zaj, a nevetés és a vidám káosz mind a tél elűzését szolgálja.
“Egyetlen ember nem tud megmozdítani egy ekkora rönköt. De ha egy egész falu összefog, a tél legmakacsabb törzsét is el tudják húzni. Ez a közösség erejének allegóriája.”
Az esemény végén a rönköt árverésre bocsátják, a bevételt pedig jótékony célra vagy a helyi közösség javára fordítják. A Blochziehen, amelyet csak néhány évente rendeznek meg, így nem csupán egy látványos farsangi felvonulás, hanem a közösségi összetartozás, a hagyományok továbbéltetésének és a tél feletti győzelemnek az ünnepe.
10. Faschingskrapfen: a farsangi fánk és a rejtett mustár titka
Az osztrák farsang elképzelhetetlen a Faschingskrapfen nélkül. Ez a sárgabaracklekvárral töltött, porcukorral meghintett, aranybarnára sült fánk a bőség és az utolsó nagy lakomázás szimbóluma hamvazószerda és a nagyböjt kezdete előtt. A pultok már januárban roskadoznak tőle, de a fogyasztása a farsang utolsó napjaiban, különösen húshagyókedden éri el a csúcspontját.
A hagyomány szerint a böjt előtti időszakban el kellett fogyasztani a “zsíros” ételeket, mint a tojás, a vaj és a zsír, hogy ne vesszenek kárba. A fánk tökéletes recept volt erre. A kerek forma a napot és az örök körforgást is szimbolizálja.
Ami azonban igazán furcsává és szórakoztatóvá teszi ezt a szokást, az egy népszerű farsangi tréfa. A barátok vagy kollégák gyakran rendelnek egy nagy tálca fánkot, amelyben egy vagy több darabot a lekvár helyett titokban mustárral töltenek meg. A gyanútlan áldozat, aki jóízűen beleharap a mustáros fánkba, természetesen nagy meglepetésben részesül, ami hatalmas derültséget kelt a társaságban.
“A mustáros fánk arra emlékeztet, hogy az élet édes, de néha tartogat csípős meglepetéseket is. A farsang lényege, hogy ezeken a meglepetéseken is tudjunk együtt nevetni.”
Ez az egyszerű tréfa tökéletesen megragadja a farsang lényegét: a megszokott rend felborítását, a játékosságot és a közös nevetést. A mustáros fánk áldozatává válni nem szégyen, hanem egyfajta beavatás a farsangi mókába.
Gyakran ismételt kérdések az osztrák népszokásokról
Biztonságosak ezek a rendezvények, például a Krampuslauf?
A nagyobb, szervezett események, mint a Krampuslaufok vagy Perchtenlaufok általában biztonságosak a nézők számára. Az útvonalat kordonokkal zárják le, és a szervezők, valamint gyakran a rendőrség is felügyeli a rendet. Ennek ellenére fontos tudni, hogy ezek az események hangosak, kaotikusak és néha ijesztőek lehetnek, különösen a gyerekek számára. A Krampuszok virgácsai néha elérhetik a kordonhoz túl közel álló nézőket, de ez általában a játék része, és nem okoz komoly sérülést. Ajánlott tisztes távolságot tartani és követni a helyiek példáját.
Részt vehetek turistaként ezeken a szokásokon?
Nézőként a turistákat mindenhol szívesen látják. Ezek a rendezvények nagyszerű lehetőséget kínálnak az autentikus osztrák kultúra megismerésére. Az aktív részvétel azonban – például beöltözni Krampusznak vagy csatlakozni egy Aperschnalzen csoporthoz – általában a helyi, hagyományőrző egyesületek tagjainak van fenntartva. Ezek a szerepek komoly felkészülést, a szabályok ismeretét és a közösségbe való beágyazottságot igénylik.
Mi a legfontosabb különbség a Krampusz és a Percht között?
Bár külsőre hasonlíthatnak, a legfontosabb különbség a funkciójukban és az időzítésükben rejlik. A Krampusz Szent Miklós kísérője december elején, és a rossz gyerekek megbüntetése a feladata. A Perchtek a karácsony és vízkereszt közötti időszakban (Rauhnächte) jelennek meg, és céljuk a tél gonosz szellemeinek elűzése és a termékenység biztosítása. A Perchteknek van “szép” (Schönperchten) és “csúnya” (Schiachperchten) változata is, míg a Krampusz mindig ördögi és félelmetes.
Melyik a legjobb időszak Ausztriába utazni, ha szeretném látni ezeket a hagyományokat?
Ez attól függ, melyik hagyományra vagy kíváncsi.
- Tél (november végétől január elejéig): Ez a leggazdagabb időszak. Ekkor zajlanak a Krampuslaufok, a Perchtenlaufok, a Glöcklerlauf, és ekkor vannak a Rauhnächte misztikus éjszakái is. A szilveszteri Bleigießen szintén ekkor esedékes.
- Tavasz (április-május): A májusfaállítás (Maibaumaufstellen) ideje.
- Nyár (június): A nyári napforduló környékén láthatod a lenyűgöző Sonnwendfeuer tüzeket.
- Ősz (szeptember-október): Az Almabtrieb, a feldíszített tehenek hazatérésének ünnepe zajlik ekkor.
Hasonlóan érdekes cikkek a témában:
