A borsodi hagyományok világa nem csupán egy porosodó krónika vagy múzeumi tárlókba zárt emlék, hanem egy élő, lélegző szövet, amely a múltból táplálkozik, és a jelen közösségeit élteti. Ez a gazdag örökség magában foglalja a matyók vibráló színkavalkádját, a zempléni szőlőhegyek évszázados kultúráját, a palócok meséit és a Bükk erdeinek mélyén rejtőző ősi mesterségeket. Egy olyan sokrétű világ ez, ahol minden hímzésnek, minden dalnak és minden ünnepi fogásnak saját története van.
Ebben az írásban egy utazásra hívom, hogy együtt fedezzük fel Borsod-Abaúj-Zemplén megye népszokásainak rejtett kincseit. Megismerjük, hogyan ünnepeltek és gyászoltak elődeink, milyen rítusok kísérték őket az élet nagy fordulópontjain, és hogyan formálták a táj és a közösség együttesen azt a páratlan kulturális örökséget, amely ma is meghatározza a térség identitását. Betekintünk a lakodalmak zajos forgatagába, a farsangi alakoskodók misztikus világába és a szüreti mulatságok felszabadult örömébe.
A borsodi hagyományok sokszínűsége: tájegységek és kultúrák találkozása
Borsod-Abaúj-Zemplén megye kulturális térképe rendkívül változatos, hiszen a történelmi országrészek és etnikai csoportok találkozási pontján fekszik. A hagyományok nem egységesek, hanem tájegységenként markánsan eltérő jegyeket mutatnak, létrehozva egy lenyűgözően gazdag mozaikot. Ez a sokszínűség adja a megye kulturális örökségének igazi erejét és mélységét.
Matyóföld: a színek és a cifraság birodalma
Amikor a borsodi népművészetről beszélünk, a legtöbb embernek azonnal Mezőkövesd és a matyók jutnak eszébe. Nem véletlenül, hiszen a matyó kultúra, különösen a hímzés és a viselet, az UNESCO Szellemi Kulturális Örökségének része. A matyóság központja Mezőkövesd, de Szentistván és Tard községek is szervesen hozzátartoznak.
A matyó hagyományok leglátványosabb eleme a viselet. A férfiak bő, gazdagon hímzett ujjú ingeket, lobogó szárú gatyát és díszes kötényt, a surcot viseltek. Az asszonyok és lányok viselete pedig valóságos színkavalkád: a sok alsószoknyától harang alakúvá váló szoknyák, a gazdagon hímzett borkányok (kötények) és a vállra vetett, rojtos kendők mind a büszkeséget és a közösséghez való tartozást hirdették. A színeknek is jelentésük volt: a fekete az idősebbeké, a föld színe, míg a piros, a kék és a zöld a fiatalság, az élet és a remény szimbóluma.
A matyóknál a húsvéti locsolkodás is különleges hagyományokkal bírt. A fiúk nem csupán kölnivel, hanem egy egész vödör vízzel indultak a lányos házakhoz, ami a termékenységet és a megtisztulást szimbolizálta. A locsolásért cserébe festett tojás, azaz hímes tojás járt, amelyet a lányok maguk díszítettek viaszos technikával.
"A matyó hímzés nem csupán dísz, hanem egyfajta néma kommunikáció. A motívumok, a színek és a viselés módja mind üzenetet hordoztak viselőjük koráról, családi állapotáról és a közösségben elfoglalt helyéről."
Zemplén és Hegyalja: a bor és a várak legendái
Az egykori Zemplén vármegye területe, különösen Tokaj-Hegyalja, egy egészen másfajta hagyományvilágot őriz. Itt a kultúra és a mindennapi élet alfája és ómegája a szőlő és a bor. A szüreti szokások központi szerepet játszottak a közösség életében. A szüret nem csupán munka volt, hanem egy nagyszabású ünnepségsorozat, amely a szőlőhegyen kezdődött és a falusi bálokon, mulatságokon fejeződött be.
A szüreti felvonulás a leglátványosabb esemény, ahol a helyiek népviseletbe öltözve, feldíszített szekereken vonulnak végig a településen, magukkal víve a szőlőkoszorút és a bírópálcát. A felvonulást tánc, zene és természetesen borkóstolás kíséri. A hegyaljai pincék mélyén nemcsak a világhírű Tokaji Aszú érik, hanem évszázados történetek és legendák is megbújnak.
Zemplén váraihoz – mint a füzéri, a regéci vagy a boldogkői várhoz – számos monda és népi történet kapcsolódik. Ezek a mesék lovagokról, elrejtett kincsekről és árulásról szólnak, és generációról generációra szállva őrzik a vidék történelmi emlékezetét. A népzene itt gyakran a borról, a szőlőművelés nehézségeiről és a szüret örömeiről szóló dalokat jelenti.
Gömör és a Palócföld: a hegyek és a mesék világa
A megye északi, hegyvidéki része, a Gömör-Tornai-karszt vidéke a palóc kultúra egyik ágának ad otthont. A palócok hagyományvilága szoros kapcsolatban áll a természettel, az erdővel és az állattartással. A népi építészetük jellegzetes, a meszelt falú, tornácos házak a mai napig meghatározzák egyes falvak képét.
A palóc népmesék különösen gazdagok. A történetek gyakran szólnak az erdőben élő tündérekről, a barlangokban lakó sárkányokról (utalva az Aggteleki-karszt barlangrendszerére) és a furfangos szegényleényről, aki túljár a király eszén. Ezek a mesék nemcsak szórakoztattak, hanem erkölcsi tanulságokkal is szolgáltak, és segítettek feldolgozni a mindennapi élet nehézségeit.
A palóc népviselet visszafogottabb, mint a matyó, de szintén rendkívül díszes. A nők főkötője, a fékető családi állapotukról árulkodott, a hímzéseikben pedig gyakoriak a geometrikus és a stilizált virágmotívumok. A gasztronómiájukban a krumpli, a káposzta és a túró játszik központi szerepet; a híres ganca vagy a túrós csusza igazi palóc specialitás.
A Bükk és az ipari vidékek öröksége
A Bükk hegység és környéke egy sajátos, az erdőhöz és a fához kötődő kultúrát teremtett. Az itt élők évszázadokon át foglalkoztak favágással, mészégetéssel és faszénégetéssel. A szénégetők, vagy ahogy a népnyelv hívta őket, a boksaverők, hónapokig éltek az erdő mélyén, speciális, földbe vájt kunyhókban, és őrizték a lassan izzó boksákat. Ez a magányos, nehéz munka sajátos hiedelemvilágot és történeteket szült az erdő szellemeiről és a természet erejéről.
A 19. és 20. században az iparosodás új réteget adott a megye kulturális szövetéhez. Miskolc, Ózd és Kazincbarcika környékén a bányász- és kohászhagyományok váltak meghatározóvá. A bányászok védőszentjének, Szent Borbálának a tisztelete, a bányászhimnusz és a szakmai összetartozást erősítő közösségi események (pl. Borbála-bál) mind ennek az ipari örökségnek a részei, amelyek a mai napig élnek a volt iparvárosokban.
Az esztendő körforgása: jeles napok és ünnepek a térségben
A paraszti kultúrában az életet a természet és az egyházi ünnepek ciklikus váltakozása határozta meg. Minden időszaknak megvoltak a maga munkái, rítusai és hiedelmei, amelyek a közösség életét szervezték és a természettel való harmonikus együttélést segítették.
Téli ünnepkör: a csendtől a zajos farsangig
A téli időszak az adventi elcsendesedéssel kezdődött. Ez a befelé fordulás és a várakozás ideje volt. A falvakban adventi koszorút készítettek, és a családok esténként összegyűltek imádkozni vagy énekelni.
- Luca napja (december 13.): Ez a nap a boszorkányok és a gonosz szellemek elleni védekezés jegyében telt. A lányok számára fontos jóslónap volt a jövendőbeli kilétét illetően. Híres szokás volt a Luca-szék készítése, amelyet karácsonyig minden nap egy kicsit faragtak, majd az éjféli misén ráállva megláthatták a falu boszorkányait. Emellett a házak ajtajára fokhagymával keresztet rajzoltak a rontás ellen.
- Karácsony: A karácsonyi ünnepkör a betlehemezéssel kezdődött. Fiatalok csoportjai járták a házakat, és egy kis, hordozható jászol segítségével eljátszották Jézus születésének történetét. Ezért cserébe diót, almát, kalácsot kaptak. A szenteste a szigorú böjt és a családi áhítat jegyében telt. Az asztalra csak böjtös ételek kerültek, mint a mákos guba vagy a bableves, de az asztal alá szalmát tettek, ami a jászolra emlékeztetett.
- Farsang: A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó farsang a télűzés és a féktelen mulatozás időszaka volt. A farsang csúcspontja a farsangfarka, az utolsó három nap volt. Ekkor tartották a legtöbb lakodalmat és bált. Jellegzetes borsodi szokás volt az alakoskodás, amikor a fiatalok ijesztő vagy vicces álarcokba (pl. medve, kecske, kéményseprő) öltözve járták a falut, zajt keltve, hogy elűzzék a telet és a gonosz szellemeket. A farsangi fánk elengedhetetlen kelléke volt az ünnepnek.
Tavaszi zsongás: a megújulás és a termékenység ünnepei
A tavasz a természet újjászületésének és a mezőgazdasági munkák kezdetének időszaka. Az ehhez kapcsolódó szokások a termékenységet, a megtisztulást és a bőséges termés biztosítását szolgálták.
- Húsvét: A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, amelyet gazdag néphagyomány övez. A nagyhét a csend és a gyász jegyében telt, nagypénteken szigorú böjtöt tartottak. A feltámadás ünnepe, húsvétvasárnap a határszenteléssel kezdődött, amikor a pap megáldotta a falu határát a jó termés reményében. Az otthonokban az ételszentelés volt a szokás: a sonkát, kalácsot, tojást és bort a templomba vitték megszenteltetni. Húsvéthétfő a már említett locsolkodás napja volt, amelynek eredete a pogány kori termékenységvarázsló rítusokra vezethető vissza.
- Pünkösd: A pünkösd a tavasz leglátványosabb ünnepe volt. Ekkor rendezték a pünkösdi királynéjárást, amely egy termékenységvarázsló, köszöntő szokás. A falu legszebb kislányát pünkösdi királynénak öltöztették, zöld ágakkal díszítették, és házról házra vezették. Énekükkel és táncukkal jókívánságokat hoztak a ház népének, cserébe adományokat kaptak. A legények körében a pünkösdi királyválasztás volt népszerű, ahol különböző ügyességi versenyeken (lovaglás, birkózás) dőlt el, ki lesz a pünkösdi király, aki egy évig ingyen ihatott a kocsmában és minden mulatságra hivatalos volt.
"A népszokások kalendáriuma nem csupán a múltról mesél, hanem arról a mély tudásról is, ahogyan az ember a természet ritmusával összhangban, a közösség erejére támaszkodva élte meg az év körforgását."
Nyári és őszi munkák ünnepei: aratás és szüret
A nyár és az ősz a mezőgazdasági munkák csúcspontja volt, amelyeket szintén ünnepi rítusok zártak le.
- Szent Iván-éj (június 24.): A nyári napforduló ünnepe, amely pogány gyökerekkel rendelkezik. Ezen az éjszakán tüzeket gyújtottak (Szent Iván-éji tűzgyújtás), amelyeket a fiatalok átugráltak. A tűznek tisztító, gyógyító és gonoszűző erőt tulajdonítottak. A tűzugrás a párok számára szerelmi jóslásként is szolgált: ha együtt, kézen fogva ugrották át a tüzet, az boldog házasságot jósolt.
- Aratás: Az aratás a legnehezebb fizikai munka volt, de egyben az egész évi fáradozás gyümölcse is. Az utolsó kévéből aratókoszorút fontak, amelyet a legszebb aratóleány vitt a földesúr vagy a gazda házához. Az aratás végét az aratóbál zárta, ahol a közösség együtt ünnepelte meg a sikeres betakarítást.
- Szüret: Ahogy Zemplén esetében már említettük, a szüret a megye bortermő vidékein kiemelt ünnep volt. A vidám munka, a közös éneklés a szőlőhegyen és az esti mulatságok tették különlegessé ezt az időszakot. A szüreti felvonulás és bál a mai napig élő hagyomány számos településen.
| Hagyomány/Ünnep | Időpont | Jellegzetes tevékenységek és hiedelmek |
|---|---|---|
| Luca napja | December 13. | Luca-szék készítés, szerelmi jóslás, fokhagymás védekezés |
| Farsang | Vízkereszttől hamvazószerdáig | Alakoskodás, télűzés, bálok, lakodalmak, fánksütés |
| Húsvét | Tavaszi nap-éj egyenlőség utáni első holdtölte utáni vasárnap | Vödörrel locsolkodás (Matyóföld), ételszentelés, hímes tojás |
| Pünkösd | Húsvét utáni 50. nap | Pünkösdi királynéjárás, pünkösdi királyválasztás, zöldágazás |
| Szent Iván-éj | Június 24. | Tűzgyújtás, tűzugrás, páros jóslások |
| Szüret | Szeptember-október | Szüreti felvonulás, bál, közös munka és mulatság a szőlőhegyen |
Az élet nagy fordulói: a közösség ereje a születéstől a halálig
Az emberi élet legfontosabb eseményeit – a születést, a házasságot és a halált – a hagyományos közösségekben gazdag szertartásrend övezte. Ezek a rítusok nemcsak az egyén, hanem az egész közösség számára segítettek feldolgozni a változásokat, és megerősítették a társadalmi kötelékeket.
A születés és a keresztelő rítusai
A gyermek születése a család és a közösség számára is örömteli esemény volt, de egyben veszélyekkel teli időszaknak is számított. Az újszülöttet és az anyát (a gyermekágyas asszonyt) számos hiedelem és tiltás vette körül, amelyek a rontástól és a betegségektől voltak hivatottak megvédeni őket. A látogatók csak bizonyos idő után mehettek be a házba, és gyakran mágikus tárgyakat (pl. fokhagyma, piros szalag) vittek ajándékba.
A keresztelő volt az az esemény, amellyel a gyermeket hivatalosan is befogadták a családba és az egyházi közösségbe. A keresztszülők kiválasztása nagy felelősséggel járt, hiszen ők vállalták, hogy a szülők mellett segítik a gyermek nevelését. A keresztelő után nagy ünnepi lakomát, keresztelőt csaptak, ahol a vendégek ajándékokkal, leggyakrabban pénzzel és "komatállal" (süteményekkel, ételekkel teli tál) köszöntötték az új jövevényt.
A borsodi lakodalom: egy felejthetetlen szertartásrend
A házasságkötés volt a leglátványosabb és legösszetettebb családi ünnep, amely gyakran több napig is eltartott. A borsodi lakodalomnak szigorú forgatókönyve volt, amelynek minden eleme szimbolikus jelentéssel bírt.
A folyamat a leánykéréssel kezdődött, amikor a vőlegény a szüleivel és egy "szószólóval" felkereste a lányos házat. Ha a szülők beleegyeztek, sor került a kézfogóra, azaz az eljegyzésre. A lakodalom előtt a fiataloknak kötelező volt a kihirdetés a templomban, hogy bárki, akinek tudomása van a házasságot akadályozó tényezőről, jelezhesse azt.
A lakodalom lebonyolításáért a vőfély volt a felelős. Ő volt a ceremóniamester, aki verses rigmusokkal hívogatta a vendégeket, irányította az eseményeket, és gondoskodott a jó hangulatról. A lakodalom menete a következőképpen zajlott:
- 🏠 Kikérés és búcsúztató: A vőfély vezetésével a vőlegényes ház népe elment a menyasszonyért. Itt a vőfély tréfás versekkel kérte ki a lányt a szülőktől, majd a menyasszony és a vőlegény is megható versekkel búcsúzott el a szüleitől és a testvéreitől.
- ⛪ Templomi szertartás: A násznép zeneszóval vonult a templomba, ahol megtörtént az esküvő.
- 🍽️ Lakodalmi vacsora: A vacsora bőséges és változatos volt, a fogásokat a vőfély verses rigmusokkal konferálta fel. Nem hiányozhatott a tyúkhúsleves, a töltött káposzta és a különféle sültek.
- 💃 Menyasszonytánc: Éjfélkor került sor a menyasszonytáncra. A menyasszony levetette a menyasszonyi ruháját, és felvette a piros menyecskeruhát, jelezve, hogy asszonnyá vált. Aki táncolni akart vele, annak fizetnie kellett, a pénzt a vőfély gyűjtötte egy fazékba, amit a tánc végén a földhöz vágott, hogy a cserépdarabok száma mutassa a születendő gyermekek számát.
- ☀️ Hajnali ételek: A mulatság gyakran másnap reggelig tartott. Hajnalban savanyú levest vagy kocsonyát szolgáltak fel a megfáradt vendégeknek.
Búcsúzás és emlékezés: a temetési szokások
Az élet végét jelentő halált a közösség mély tisztelettel és szigorú rítusokkal kezelte. Amikor valaki meghalt, a közeli házakban leállt a munka, a tükröket letakarták, és az órákat megállították. A halottat otthon ravatalozták fel, és a szomszédok, rokonok eljöttek virrasztani, azaz imádkozni és énekelni a halott mellett. Ez a közös virrasztás segített a gyász feldolgozásában.
A temetés napján a halottat a háztól búcsúztatták el, majd a gyászmenet a temetőbe vonult. A sírnál elhangzottak a búcsúztató versek és énekek. A temetés után a gyászoló család halotti tort tartott a legközelebbi rokonok és a temetésen segítők számára. A gyász időszakát szigorú szabályok kísérték: a közeli hozzátartozók egy évig fekete ruhát viseltek, és nem vettek részt zajos mulatságokban.
Kézzel írt történelem: a népi kézművesség és a tárgyi kultúra kincsei
A borsodi népi kultúra nemcsak szokásokban és rítusokban, hanem a mindennapi élet tárgyaiban is megnyilvánult. A kézműves mesterek által készített eszközök, ruhadarabok és dísztárgyak nemcsak funkcionálisak voltak, hanem a közösség esztétikai érzékéről és szimbólumrendszeréről is tanúskodtak.
A matyó hímzés: több mint puszta díszítés
A matyó hímzés a magyar népművészet egyik legismertebb és leglátványosabb ága. Eredetileg a lepedővégeket és az ingujjakat díszítették egyszerűbb, fehér fonallal varrt mintákkal. A 19. század második felében azonban a színes selyem- és pamutfonalak megjelenésével egy robbanásszerű fejlődés indult meg. A hímzések egyre nagyobb felületet borítottak be, és a színek egyre élénkebbé váltak.
A legismertebb motívum a matyó rózsa, amelynek különböző változatai (pl. pünkösdi rózsa) uralják a kompozíciókat. Emellett tulipánok, nefelejcsek és bimbók is megjelennek a dúsan burjánzó virágcsokrokban. A motívumokat szabadrajzú technikával vitték fel az alapanyagra, ami egyedi és művészi kompozíciókat eredményezett. A hímzés nemcsak a ruhákat, hanem a lakástextíliákat, terítőket, falvédőket is díszítette, a matyó otthonok valóságos virágoskertté váltak.
"Minden egyes öltés egy gondolat, minden motívum egy történet. A népi kézművesség tárgyai a közösség kollektív emlékezetét őrzik, amelyeket kézről kézre adtak tovább az anyák és a lányaik."
Fazekasság, fafaragás és más mesterségek
Borsod-Abaúj-Zemplén megye más területein is virágoztak a kézműves mesterségek.
- Fazekasság: A megye több településén, például Miskolcon (a régi Diósgyőr területén) és Sárospatakon is jelentős fazekasközpontok működtek. Az itt készült edények, korsók, tálak nemcsak a mindennapi életben voltak fontosak, hanem díszítésükkel a lakás ékességei is voltak. A minták között gyakoriak a virágmotívumok, a madárábrázolások és a geometrikus elemek.
- Fafaragás: A Bükk és a Zempléni-hegység erdőségei gazdag alapanyagot biztosítottak a fafaragáshoz. A pásztorok a hosszú téli estéken díszes botokat, ivócsanakokat, tükrösöket faragtak. A bútorokat, kapukat, fejfákat is gyakran díszítették faragott mintákkal, amelyek között a nap, a csillagok és a virágmotívumok voltak a leggyakoribbak.
- Kékfestés: Bár nem kizárólag borsodi mesterség, a kékfestésnek is voltak helyi központjai, például Edelényben. A kékfestő anyagból készült szoknyák, kötények és kendők a polgárosodó parasztság kedvelt viseletdarabjai voltak.
A népviselet mint a közösségi identitás kifejezője
A népviselet a hagyományos kultúrában sokkal több volt, mint egyszerű öltözék. Egyfajta "személyi igazolványként" funkcionált, amelyből kiolvasható volt viselőjének:
- 🌍 Lakóhelye: Minden tájegységnek, sőt, gyakran minden falunak megvolt a maga jellegzetes viselete.
- 👰 Családi állapota: A lányok pártában, az asszonyok főkötőben jártak. A színek és a díszítés gazdagsága is jelezte, hogy valaki hajadon, házas vagy özvegy.
- 📅 Kora: Az idősebbek sötétebb, egyszerűbb ruhákat hordtak, míg a fiatalok a legszínesebb, legdíszesebb darabokat viselték.
- 🎉 Alkalom: Megkülönböztettek hétköznapi, ünnepi és gyászviseletet. Az ünnepi ruhákat nagy becsben tartották, és gyakran generációkon át öröklődtek.
Az alábbi táblázat a két legismertebb borsodi népviselet, a matyó és a palóc néhány jellegzetességét hasonlítja össze.
| Viseleti elem | Matyó (Mezőkövesd) | Palóc (Gömör) |
|---|---|---|
| Női fejviselet | Lányok: díszes pántli, hajfonatba font szalagok. Asszonyok: gazdagon hímzett, színes főkötő. | Lányok: pántlika. Asszonyok: díszes, gyakran arany-ezüst csipkével borított főkötő (fékető). |
| Női szoknya | Sok alsószoknyával merevített, harang alakú, rövid, élénk színű, alján széles szalaggal. | Hosszabb, kevésbé merev, gyakran kékfestő vagy sötétebb alapszínű, finomabb hímzéssel. |
| Női kötény | Borkány vagy surc, selyem alapon rendkívül gazdag, színes virághímzéssel. | Vászonalapú, gyakran fehérhímzéssel vagy visszafogottabb színes hímzéssel díszített. |
| Férfi viselet | Bő ujjú, gazdagon hímzett ing, lobogó gatya, hímzett surc (kötény). | Szűkebb szabású ing, szűk, zsinóros nadrág, díszes mellény (lajbi). |
| Domináns színek | Piros, zöld, kék, sárga, lila – élénk, telt színek kavalkádja. | Kék, piros, fekete, fehér – visszafogottabb, harmonikusabb színhasználat. |
Ami a fülnek és a szájnak kedves: gasztronómia és zenei hagyományok
Egy kultúra megismeréséhez elengedhetetlen, hogy megízleljük az ételeit és meghallgassuk a dalait. A borsodi gasztronómia és népzene éppolyan változatos, mint a táj maga, és mélyen gyökerezik a helyi adottságokban és a közösségi életben.
Ünnepi asztal és hétköznapi ízek: a borsodi konyha jellegzetességei
A hagyományos borsodi konyha alapját a helyben megtermelt alapanyagok adták: gabonafélék, burgonya, káposzta, bab, valamint a sertés- és baromfihús. Az ételek egyszerűek, laktatóak és ízletesek voltak, a fűszerezésben a paprika, a bors, a fokhagyma és a kömény játszotta a főszerepet.
Néhány jellegzetes étel és ital:
- Túrós csusza tepertővel: A palóc vidék egyik legismertebb étele, amely egyszerűségében is tökéletes.
- Töltött káposzta: Az ünnepi asztalok, különösen a lakodalmak és a karácsony elengedhetetlen fogása. A borsodi változatot gyakran füstölt hússal és jó sok tejföllel készítik.
- Bográcsos ételek: A pásztorélet és a szabadtéri munkák örökségeként a bográcsban készült ételek, mint a gulyásleves vagy a slambuc, rendkívül népszerűek.
- Laska és herőce: A farsangi időszak jellegzetes, zsírban sült tésztái. A herőce (csörögefánk) porcukorral és lekvárral az igazi.
- Tokaji borok: Hegyalja a világhírű borairól ismert. A száraz furmintoktól az édes szamorodnin át a legendás aszúig a bor nemcsak ital, hanem a kultúra és a vendégszeretet szimbóluma is.
Népdalok, táncok és a közösségi mulatságok
A zene és a tánc a mindennapi élet és az ünnepek szerves része volt. A közös munka (pl. fonó, tollfosztás) közben énekeltek, a lakodalmakban és bálokon pedig hajnalig ropták a táncot. A borsodi népzene dialektusai is követik a tájegységek határait.
A matyó népdalok gyakran lassú, gazdagon díszített dallamok, amelyek a szerelemről, a bánatról és a katonaéletről szólnak. A palóc zenei világ ritmusosabb, táncosabb jellegű, a dudazene és a tekerőlant hangja is gyakran felcsendül. A táncok között a legelterjedtebb a csárdás, de minden vidéknek megvoltak a maga jellegzetes körtáncai és ugrós táncai is.
A zenét hangszeres együttesek, a bandák szolgáltatták, amelyekben a hegedű, a brácsa, a bőgő és a cimbalom volt a leggyakoribb hangszer. Ezek a zenészek apáról fiúra adták tovább a tudásukat, és nélkülözhetetlen szereplői voltak minden közösségi eseménynek.
Gyakran ismételt kérdések a borsodi hagyományokról
Mi a különbség a matyó és a palóc hímzés között?
Bár mindkettő rendkívül díszes, a matyó hímzésre a nagy, telt virágmotívumok (különösen a rózsa), a szabadrajzú kompozíció és a rendkívül élénk, sokszínű selyemfonál-használat jellemző. Ezzel szemben a palóc hímzés gyakran geometrikusabb vagy stilizáltabb mintákat használ, visszafogottabb színhasználattal, és elterjedt a fehérhímzés is.
Melyek a legjellegzetesebb borsodi ételek, amelyeket érdemes megkóstolni?
Mindenképpen érdemes megkóstolni a tejfölös-tepertős túrós csuszát, egy jó bográcsban készült miskolci kocsonyát (ha szezonja van), a zempléni töltött káposztát és a farsangi időszakban a herőcét (csörögefánkot). Italok közül pedig a Tokaji borvidék valamelyik különlegessége, például egy száraz furmint vagy egy édes szamorodni kihagyhatatlan.
Hol lehet ma is élőben találkozni ezekkel a hagyományokkal?
A hagyományok ma is élnek, bár átalakult formában. Mezőkövesden a Matyó Múzeum és a Hadas városrész élő skanzenként működik, ahol kézműves műhelyekben ismerkedhetünk a hímzéssel és más mesterségekkel. Számos településen rendeznek szüreti felvonulást (pl. Tokaj, Tállya), pünkösdi vagy falunapi ünnepségeket. A hagyományőrző együttesek, néptánccsoportok és népzenei fesztiválok szintén remek alkalmat kínálnak a borsodi kultúra megismerésére.
Mit jelent a "vőfély" szerepe egy hagyományos borsodi lakodalomban?
A vőfély a lakodalom ceremóniamestere, szervezője és hangulatfelelőse volt. Díszes, szalagokkal ékesített vőfélybottal a kezében, verses rigmusokkal irányította az eseményeket a menyasszony kikérésétől a vacsorán át a menyasszonytáncig. Személye nélkülözhetetlen volt a lakodalom zökkenőmentes és vidám lebonyolításához.
Milyen legendák fűződnek a borsodi várakhoz?
Szinte minden várhoz kapcsolódik egy vagy több legenda. A diósgyőri várhoz Nagy Lajos király és a lovagi tornák emléke kötődik. A füzéri várról azt tartják, hogy egy ideig itt őrizték a Szent Koronát. A regéci vár a gyermek Rákóczi Ferenc otthona volt, míg Boldogkő várához a tatárjárás idején menedéket nyújtó hét leány, a "Bodó-lányok" meséje kapcsolódik. Ezek a történetek a történelmi tényeket népi fantáziával szövik át.
