Hajdú szokások, hagyományok

A hajdú hagyományok világa nem csupán egy letűnt kor poros emléke, hanem egy eleven, lüktető örökség, amely egy katonanemzet büszkeségéből, a termékeny alföldi rög szeretetéből és a közösség megtartó erejéből táplálkozik. Amikor ezekről a szokásokról beszélünk, nem egyszerűen néprajzi érdekességeket sorolunk, hanem egy olyan egyedülálló társadalmi csoport mindennapjait, ünnepeit és értékrendjét ismerjük meg, amely a magyar történelem viharaiban kovácsolódott egységgé. Ez a világ a fegyverforgató vitézség és a földművelő szorgalom különös ötvözete, ahol a szabadság nem ajándék, hanem kivívott és nap mint nap megőrzendő kincs volt.

Ezen az utazáson bepillantást nyerhet a hajdúk katonai múltjába, amely minden szokásukat áthatja, és megértheti, hogyan formálta ez a kettős – katonai és gazdálkodó – életmód a családi és közösségi ünnepeiket. Felfedezzük az esztendő körforgásához kötődő népszokásokat a téli ünnepkörtől a nyári aratásig, elmélyedünk az emberi élet nagy fordulópontjainak szertartásaiban, mint a lakodalom vagy a keresztelő. Megismerjük a hajdúsági konyha ízeit, a viseletük szimbolikáját és azt a gazdag hiedelemvilágot, amely a mindennapjaikat átszőtte. Célunk, hogy ne csak bemutassuk, hanem élettel töltsük meg ezt a páratlan kulturális örökséget.

A hajdú identitás gyökerei: a katonai múlt és a kiváltságos lét

A hajdúsági népszokások mélyebb megértéséhez elengedhetetlen visszanyúlni a gyökerekhez, ahhoz a történelmi eseményhez, amely egy csapásra új társadalmi réteget és egyedülálló kultúrát hozott létre a Tiszántúlon. A hajdúk nem csupán egy népcsoport, hanem egy jogi és katonai kategória is, amelynek tagjait a szabadságukért vívott harc és a közös sors kovácsolta össze.

Kik is azok a hajdúk? a név és az eredet rejtélyei

A "hajdú" szó eredete máig vitatott a kutatók körében, de a legelfogadottabb elméletek a fegyveres marhahajcsárokhoz vagy a délszláv területekről a török elől menekülő, fegyveres csoportokhoz kötik őket. Eredetileg kóborló, zsoldért harcoló, sokszor törvényen kívüli vitézek voltak, akik a 15-16. századi Magyarország zavaros politikai viszonyai között keresték a boldogulásukat. Nem tartoztak a jobbágyok alávetett rétegéhez, de a nemesség kiváltságait sem élvezték. Egyfajta senki földjén éltek, ahol az életben maradás záloga a fegyverforgatási tudás és a bajtársi összetartás volt. Ez a független, harcias szellemiség vált később a hajdú identitás alapjává.

Bocskai István és a hajdúk letelepítése: egy nemzet születése

A hajdúk történetének legfontosabb fordulópontja a 17. század elejére tehető. Bocskai István, Erdély fejedelme a Habsburg elnyomás elleni szabadságharcában nagymértékben támaszkodott a hajdúk katonai erejére. Hálája jeléül és a katonai utánpótlás biztosítása érdekében a koroncói és a korponai kiváltságlevelével 1605-ben és 1606-ban közel 10 000 hajdú vitézt telepített le a saját birtokain, a mai Hajdúság területén. Ez a gesztus messze túlmutatott egy egyszerű birtokadományon:

• Kollektív nemességet adományozott nekik: Ez azt jelentette, hogy a hajdúk összességükben váltak nemessé. Nem egyenként, hanem közösségként emelkedtek ki a jobbágyi sorból.
• Hajdúszabadságot biztosított: Mentesültek a földesúri szolgáltatások alól, nem kellett robotot végezniük vagy adót fizetniük a nemeseknek. Közvetlenül a királynak, illetve a fejedelemnek tartoztak engedelmességgel.
• Önkormányzattal ruházta fel őket: Saját maguk választhatták meg a vezetőiket (kapitány, hadnagy), és saját törvényeik szerint ítélkezhettek.

Cserébe egyetlen kötelezettségük volt: háború esetén kötelesek voltak fegyvert fogni és a fejedelem vagy a király seregében harcolni. Ezzel létrejött egy egyedülálló katonai-agrár társadalom, ahol a békeidőben földet művelő gazda bármelyik pillanatban fegyverforgató katonává válhatott.

A hajdú nem csupán fegyvert fogott, hanem a szabadságát védte. Minden kapavágás, minden imádság mögött ott volt a tudat, hogy ez a föld az övék, és fegyverrel kell megvédeniük.

A hajdúvárosok különleges jogállása és társadalma

A letelepítéssel létrejöttek az úgynevezett "öreg hajdúvárosok": Böszörmény, Dorog, Hadház, Nánás, Szoboszló és Vámospércs. Később Polgár is csatlakozott hozzájuk. Ezek a települések nem tipikus falvak vagy mezővárosok voltak. Szerkezetük, társadalmuk és mindennapi életük is a katonai rendet tükrözte. A városokat kapitányok és hadnagyok vezették, a lakosság pedig tizedekbe és századokba volt szervezve. Ez a katonai szervezettség a mindennapi életre is rányomta a bélyegét: a fegyelem, a közösségi érdek előtérbe helyezése és a bajtársiasság alapvető értékeknek számítottak. A büszke, öntudatos hajdú mentalitás innen ered, hiszen ők nem egy földesúr kegyelméből éltek, hanem saját vérükkel és vitézségükkel vívták ki a szabadságukat és a földjüket.

Az esztendő körforgása a hajdúsági népszokások tükrében

A hajdúk élete szorosan összefonódott a természet ciklikus változásával és a keresztény ünnepkörrel, de mindezt áthatotta a sajátos történelmi múltjukból fakadó öntudat. Az ünnepek és a hozzájuk kapcsolódó szokások nemcsak a pihenést és a szórakozást szolgálták, hanem a közösség összetartozását, a hagyományok továbbadását és a hit megélését is.

Téli ünnepkör: a várakozás és a közösség ereje

A tél a befelé fordulás, a pihenés és a közösségi élet időszaka volt a hajdúsági gazdálkodó családok számára. Az adventi időszak a csendes várakozás jegyében telt, de tele volt izgalmas népszokásokkal.

• Luca napja (december 13.): Ez a nap különösen gazdag volt hiedelmekben és praktikákban. Készült a Luca széke, amelyet karácsonyig kellett faragni, és az éjféli misén ráállva meg lehetett látni a boszorkányokat. A lányok Luca-cédulákra írtak fiúneveket, és amelyiket karácsonyig utoljára húzták ki, az lett a jövendőbelijük neve. A kotlásjóslás is elterjedt volt: a tyúkokat megpiszkálták, hogy jó tojók legyenek a következő évben.
• Karácsony: Az ünnep a hajdúságban is a család és a hit legfontosabb eseménye volt. A szenteste vacsorája szigorú rend szerint zajlott, jellemzően böjtös ételekkel (mákos guba, bableves, hal). A vacsora után a család együtt imádkozott, énekelt. Jellegzetes szokás volt a betlehemezés, ahol fiatalok csoportjai járták a házakat, és pásztorjátékkal elevenítették fel Jézus születésének történetét. A betlehemezőket mindenhol szívesen fogadták, és étellel, itallal, kisebb adományokkal köszönték meg a játékukat.
• Újév és Vízkereszt: Az újévi szokások célja a következő esztendő bőségének és szerencséjének a biztosítása volt. Disznóhúst ettek, mert a disznó előre túrja a szerencsét, míg a baromfit kerülték, mert az hátrakaparja. Vízkeresztkor (január 6.) a pap megszentelte a házakat, és a háromkirályok járás hagyománya is élt, bár ez kevésbé volt elterjedt, mint a betlehemezés.
• Farsang: A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak a vidámság, a mulatságok és a párválasztás ideje volt. Bálokat, táncmulatságokat rendeztek, ahol a fiatalok megismerkedhettek egymással. A farsang csúcspontja a farsangfarka, az utolsó három nap (húshagyókedd). Ekkor jelmezes felvonulásokat, tréfás temetéseket tartottak, hogy elűzzék a telet. A Hajdúságban is ismert volt a cibereverés vagy koncolás szokása, amikor a legények a lányos házaknál tréfásan verték a ciberét (savanyú levest) jelképező edényt, jelezve a böjti időszak közeledtét.

Tavaszi megújulás: a természet és a hit ünnepei

A tavasz a természet újjászületésének és a legfontosabb keresztény ünnepnek, a húsvétnak az ideje. A szokások a termékenység, a megtisztulás és a feltámadás köré csoportosultak.

• Húsvét: A nagyhét a szigorú böjt és a lelki felkészülés időszaka. Nagycsütörtökön "a harangok Rómába mentek", elhallgattak egészen nagyszombat estéjéig. Nagypéntek a legszigorúbb böjti nap volt, a gyász napja. A feltámadást nagyszombat este ünnepelték az ételszenteléssel. A családok kosárban vitték a templomba a húsvéti ételeket – sonkát, kalácsot, tojást, bort –, hogy a pap megáldja őket. A megszentelt ételnek mágikus erőt tulajdonítottak, a morzsáját eltették gyógyításra vagy a földbe szórták a jó termésért. Húsvéthétfő a locsolkodás napja volt. A legények vízzel, később szagos kölnivel öntözték meg a lányokat, ami a termékenységvarázslás ősi rítusából ered. Cserébe festett, hímzett tojást kaptak, amely az élet és az újjászületés szimbóluma.
• Pünkösd: A húsvét utáni ötvenedik napon a Szentlélek eljövetelét ünneplik. Ehhez a naphoz kapcsolódik a pünkösdi királynéjárás hagyománya, ahol kislányok a legszebbet kiválasztva maguk közül házról házra jártak, énekeltek, és jókívánságokkal áldották meg a ház népét. A legények ügyességi versenyeken mérték össze erejüket, és a győztes lett a pünkösdi király, aki egy évig "uralkodott": minden lakodalomba, mulatságba hivatalos volt, és a fogyasztását a közösség állta.

A nyár és a munka ünnepei: aratás és hálaadás

A nyár a legintenzívebb mezőgazdasági munkák időszaka volt. Az ünnepek is ehhez, különösen az aratáshoz kapcsolódtak, amely a közösség életének legfontosabb eseménye volt.

• Aratás: Az aratás nehéz, embert próbáló munka volt, amelyet a teljes közösség, a család apraja-nagyja végzett. A munka komolyságát és szakralitását mutatta, hogy imával kezdték és fejezték be a napot. Az aratás végén tartották az aratóünnepet vagy aratóbált. A munkások a földesúrnak vagy a gazdának egy díszes aratókoszorút vittek, amelyet a legszebb búzakalászokból fontak. Ezután közös mulatságot rendeztek, ahol a gazda megvendégelte az aratókat. Ez az ünnep a sikeres betakarításért való hálaadás és a közös munka megkoronázása volt.
• Szent István napja (augusztus 20.): Az új kenyér ünnepe. Ezen a napon szentelték meg az új búzából sütött első kenyeret, ami a mindennapi élet alapját jelentette. A hajdúsági városokban is ünnepségeket, vásárokat rendeztek ezen a napon.

Őszi betakarítás és mulatságok: a szüreti hagyományok

Az ősz a betakarítási munkák befejezését és a közelgő télre való felkészülést jelentette. A szőlőskertekben a szüret volt a legfontosabb esemény.

• Szüret: A szőlő leszedése szintén közösségi munka volt, amelyet vidám hangulat jellemzett. A munka végeztével rendezték a szüreti felvonulást és bált. A feldíszített lovas kocsikon ülő fiatalok végigvonultak a településen, tréfás jeleneteket adtak elő, majd este fergeteges táncmulatságot tartottak. A szüreti bál a farsang mellett a legfontosabb ismerkedési és párválasztási alkalom volt.
• Márton napja (november 11.): Ez a nap a gazdasági év végét, a cselédek fizetésének és az új bor megkóstolásának idejét jelentette. A mondás szerint: "Aki Márton napon libát nem eszik, egész évben éhezik." A libalakoma és az újbor kóstolása a mai napig élő hagyomány a Hajdúságban is.

Az ünnepek nem csupán a naptár piros betűs napjai voltak, hanem a közösségi lélegzetvétel ritmusát adták. Összekötötték a múltat a jelennel, a munkát a szórakozással, az embert a természettel és az Istennel.

Az emberi élet fordulói: a születéstől a házasságon át a halálig

Az emberi élet legfontosabb állomásait – a születést, a házasságot és a halált – a hajdúsági közösségekben is gazdag és szigorú szokásrendszer övezte. Ezek a rítusok segítettek feldolgozni az eseményeket, megerősítették a családi és rokoni kötelékeket, és biztosították az egyén helyét a közösségben.

A születés és a keresztelő: az új élet fogadása

A gyermek születése mindig örömteli esemény volt, de egyben veszélyekkel teli időszaknak is számított mind az anya, mind az újszülött számára. Számos hiedelem és praktika kapcsolódott hozzájuk.

• Várandósság és szülés: A várandós asszonyt óvták a rossz hatásoktól, a "szemveréstől". A szülés otthon történt, általában egy tapasztalt idős asszony, a bába segítségével. A bába nemcsak a szülést vezette le, de mágikus praktikákkal is igyekezett védeni az anyát és a gyermeket.
• A keresztelő: A gyermek legfontosabb eseménye a keresztelő volt, amellyel a közösség és az egyház tagjává vált. A keresztszülők, a koma és a komaasszony kiválasztása kiemelt jelentőségű volt. Ők nemcsak a gyermek vallásos neveléséért feleltek, hanem a szülők halála esetén a gyámjai is lettek. A komaság egy életre szóló, szoros rokoni köteléket jelentett. A keresztelő után nagy vendégséget, keresztelői lakomát csaptak, ahol a vendégek ajándékokkal (régen leginkább élelemmel, "komatállal") köszöntötték az új jövevényt.

A hajdúsági lakodalom: egy többnapos, szertartásos ünnep

A lakodalom volt a leglátványosabb, legösszetettebb és legköltségesebb családi ünnep. Nem csupán két fiatal egybekelését jelentette, hanem két család és a rokonság szövetségét is. A hajdúsági lakodalom menete szigorú forgatókönyvet követett, amely több napig, sőt, akár egy hétig is eltartott.

A lakodalmat a vőfély irányította, aki verseivel, tréfáival és szervezőkészségével gondoskodott a jó hangulatról és a rendről. Az ételeket a szakácsnék készítették, általában a szomszédok és rokonok segítettek. A zene elengedhetetlen volt, a cigányzenekarok húzták a talpalávalót hajnalig.

A halál és a temetés: a tiszteletteljes búcsú

A halál az élet természetes velejárója volt, de a közösség számára mindig nagy megrázkódtatást jelentett. A temetési szokások célja az elhunytól való méltó búcsú, a gyászolók segítése és az elhunyt lelki üdvének biztosítása volt.

• Haláleset után: Amikor valaki meghalt, a testét otthon ravatalozták fel. A tükröket letakarták, az órákat megállították. A halottat megmosták, felöltöztették a legszebb ruhájába.
• Virrasztás: A temetésig tartó éjszakákon a rokonok, szomszédok összegyűltek a halottas háznál, és a ravatal mellett imádkoztak, énekeltek. A virrasztás célja az volt, hogy ne hagyják magára az elhunytat, és imáikkal segítsék a lelkét a túlvilágra.
• Temetés: A temetésen az egész közösség részt vett, kifejezve együttérzését a gyászoló családdal. A koporsót a férfi rokonok vitték vállukon a temetőbe. A sírnál a pap vagy a lelkész búcsúztatta az elhunytat.
• Halotti tor: A temetés után a gyászoló család vendégül látta a rokonságot és a távolabbról érkezett gyászolókat. A halotti tor nem vigasság volt, hanem a közös emlékezés és a gyászolók támogatásának színtere. A gyászidőszak, különösen a közeli hozzátartozók számára, egy évig is eltartott, ezalatt fekete ruhát viseltek, és nem vettek részt zajos mulatságokban.

A hajdú mindennapok kultúrája: viselet, étkezés és hiedelemvilág

A hajdúk kultúrája nemcsak az ünnepekben, hanem a mindennapok apró részleteiben is megmutatkozott. A viseletük, az ételeik és a világképüket formáló hiedelmek mind-mind arról a büszke, katonás és földhöz kötődő mentalitásról árulkodtak, amely ezt a közösséget jellemezte.

A hajdú viselet: a büszkeség és a társadalmi rang kifejeződése

A hajdúk öltözködése eltért a környező jobbágyfalvak viseletétől. Tükrözte a katonai múltat és a kiváltságos jogállást. A ruházat nemcsak praktikus volt, hanem a viselője korát, családi állapotát és társadalmi rangját is jelezte.

• Férfi viselet: A férfiak öltözetének alapja a bő gatya és a vászoning volt. Erre vettek fel díszes, zsinórozott mellényt, azaz lajbit. A legjellegzetesebb ruhadarabjuk a kék posztóból készült dolmány és a hideg időben viselt, szintén zsinóros díszítésű mente vagy szűr volt. Ezek a ruhadarabok egyértelműen a katonai egyenruhákból eredtek. Fejükön fekete, széles karimájú nemezkalapot vagy prémes kucsmát, süveget viseltek, amelybe gyakran tűztek daru- vagy sastollat, a vitézség jelképét. Csizmájuk sarkára sarkantyút erősítettek, ami nemcsak a lovaglást segítette, hanem a táncban is fontos szerepet kapott a ritmus adásában.
• Női viselet: A nők viselete szintén gazdag és változatos volt. Alapja a több alsószoknyára felvett, gazdagon ráncolt, általában kékfestő anyagból készült rokolya volt. Fölé pruszlikot (mellényt) és vállkendőt vettek. Az asszonyok fejét a kontyra tekert főkötő díszítette, amelynek anyaga és díszítése utalt a viselője korára és gazdagságára. A lányok hajadonfőtt jártak, hajukat befonták, és pántlikával díszítették. Az ünnepi viselet selyemből, bársonyból készült, és gazdag hímzéssel, csipkével volt díszítve. A kék szín dominanciája a hajdúsági viseletben szembetűnő, amely a református valláshoz való kötődést is szimbolizálhatta.

Ízek és hagyományok: a hajdúsági konyha jellegzetességei

A hajdúsági gasztronómia a pásztorélet egyszerűségét és a földművelő gazdálkodás bőségét ötvözi. Az ételek táplálóak, tartalmasak, alapanyagaik pedig a helyi kertekből és a legelőkről származtak. A legismertebb és legjellegzetesebb ételük a slambuc, amely a pásztorok és a katonáskodó hajdúk öröksége.

A slambuc nem csak étel, hanem szertartás. A bográcsban piruló szalonna, a tészta és a krumpli illata a hajdú múltat idézi, amikor a férfiak a tábortűz mellett, egyetlen edényben főzték meg a tápláló és egyszerű vacsorájukat.

A mindennapokban sok levest (bableves, gulyásleves), tésztafélét és krumplis ételt fogyasztottak. A hús, különösen a sertés és a baromfi, főként ünnepekkor került az asztalra. A disznóvágás a tél egyik legfontosabb közösségi eseménye volt, amely a család egész éves hús- és zsírszükségletét biztosította.

Hiedelmek, babonák és a népi gyógyászat

A hajdúk világképét a református hit szigorú tanításai mellett átszőtte egy gazdag, generációkon át öröklődő hiedelemvilág. Hittek a természetfeletti lényekben, a rontásban, a szemverésben és a gyógyító praktikák erejében.

• Természetfeletti lények: Féltek a boszorkányoktól, akikről azt tartották, hogy képesek megrontani az állatokat, elvenni a tehenek tejét, és betegséget hozni az emberekre. A boszorkányok ellen különböző praktikákkal védekeztek: fokhagymát, szentelt barkát akasztottak az ajtó fölé. Ismerték a lidérc alakját is, amely csirke formájában jelenik meg, és gazdagságot hoz a házhoz, de cserébe a gazdája lelkét kéri.
• Jóslás és mágikus praktikák: A jövőt igyekeztek kifürkészni különböző jósló eljárásokkal, különösen a szerelmi jóslás volt népszerű a lányok körében (pl. Luca-napi cédulázás, András-napi ólomöntés). A mindennapi életben is számos apró babona élt: nem volt szabad sót kiönteni, mert az veszekedést jelent, vagy pénteken új dologba kezdeni.
• Népi gyógyászat: A betegségeket gyakran rontás vagy "ijedtség" következményének tartották. A gyógyítást a javasasszonyok vagy tudós emberek végezték, akik gyógynövényekből készült főzetekkel, kenőcsökkel, valamint mágikus rítusokkal, ráolvasással próbálták elűzni a kórt. A gyógynövények ismerete (kamilla, hársfa, bodza) széles körben elterjedt volt, és ezeket a mai napig használják a népi gyógyászatban.

A hajdú hagyományok továbbélése a 21. században

Bár a modern világ sokat változtatott a hajdúsági települések életén, a hajdú örökség nem tűnt el. A közösségek büszkén ápolják múltjukat, és a hagyományok új formában, de elevenen élnek tovább a mindennapokban, ünnepekben és a helyi identitástudatban.

Hagyományőrző csoportok és rendezvények

A hajdú hagyományok ápolásában kulcsszerepet játszanak a helyi hagyományőrző egyesületek, néptánccsoportok és civil szervezetek. Ők azok, akik felgyűjtik, felelevenítik és továbbadják a fiatalabb generációknak a régi szokásokat, táncokat, dalokat.

• Hajdútánc: A hajdúk leghíresebb tánca, amely katonai múltjukból ered. Eredetileg fegyveres, virtuóz, férfias szólótánc volt, amely a harci mozdulatokat utánozta. Ma néptáncegyüttesek viszik színpadra, látványos és dinamikus formában mutatva be a hajdúk vitézségét.
• Rendezvények: Számos fesztivál és esemény épül a hajdú örökségre.
  • Hajdúhét Hajdúböszörményben: A legnagyobb múltra visszatekintő hajdúsági fesztivál, ahol a kulturális programok, koncertek mellett a hagyományőrzés is nagy szerepet kap.
  • Szoboszlói Dixieland Napok és a Bioétel- és Borfesztivál Hajdúszoboszlón: Bár modern rendezvények, gyakran beépítenek népi elemeket, kézműves vásárokat, ahol a helyi értékek is megjelennek.
  • Hajdúk Világtalálkozója: Rendszeresen megrendezett esemény, amely a hajdúvárosok lakóit és az onnan elszármazottakat hozza össze, erősítve a hajdú identitást és összetartozást.

A hajdú öntudat ma: mit jelent hajdúnak lenni?

Hajdúnak lenni ma már nem jogi kategóriát jelent, hanem egy erős, büszke identitást. Ez az öntudat megnyilvánul a helyi dialektusban, a családnevekben (sok a katonáskodásra utaló név, pl. Varga, Kovács, Kiss, Nagy), és abban a lokálpatriotizmusban, amely a hajdúvárosok lakóit jellemzi. A hajdú örökség ma a szabadság, az erő, a közösség és a szülőföld szeretetének szinonimája. A helyiek büszkén mesélnek őseikről, akik fegyverrel a kezükben védték meg a földjüket és a kiváltságaikat. Ez a történelmi tudat ad egyfajta tartást és összetartó erőt a közösségeknek, amely a globalizált világban egyre nagyobb értéket képvisel. A slambucfőző versenyek, a viseletbe öltözött felvonulások és a hajdútáncot járó fiatalok mind azt bizonyítják, hogy Bocskai vitézeinek öröksége több mint 400 év után is eleven és életerős.

Gyakran ismételt kérdések a hajdú népszokásokkal kapcsolatban

Miben különböztek a hajdúk a többi magyar paraszttól?

A legfontosabb különbség a jogállásukban rejlett. Míg a magyar parasztság zöme jobbágyi függésben élt, azaz földesúrnak tartozott adóval és robottal, addig a hajdúk kollektív nemesi szabadságot (hajdúszabadságot) élveztek. Ez azt jelentette, hogy mentesültek a földesúri szolgáltatások alól, saját önkormányzatuk volt, és egyetlen kötelezettségük a katonáskodás volt. Ez a kiváltságos helyzet egy büszke, öntudatos és harcias mentalitást eredményezett, ami a kultúrájukban és szokásaikban is megmutatkozott.

Mi a leghíresebb hajdúsági étel és mi a története?

A leghíresebb és legikonikusabb hajdúsági étel a slambuc, más néven öhöm vagy öreglebbencs. Ez egy bográcsban készülő, rendkívül laktató egytálétel, amely szalonnából, lebbencstésztából és krumpliból áll. Története a pásztor- és katonaélethez kötődik. Olyan ételre volt szükség, amelyet egyszerű alapanyagokból, egyetlen edényben, a szabad ég alatt is el lehetett készíteni. A neve (öhöm) állítólag onnan ered, hogy a pásztorok addig ették, amíg jóllakottan azt nem mondták: "öhöm".

Megmaradtak-e a hajdú táncok?

Igen, a hajdúk tánckultúrájának legfontosabb emléke a hajdútánc, amely ma is élő hagyomány. Eredetileg egy improvizatív, fegyveres (szablyával, bottal járt) férfitánc volt, amely harci mozdulatokat, ügyességi elemeket tartalmazott. A tánc a vitézség és a harciasság kifejezőeszköze volt. Ma a néptáncegyüttesek tartják életben a hajdútánc hagyományát, amely látványos koreográfiák formájában jelenik meg a színpadokon, megőrizve annak férfias, dinamikus és virtuóz jellegét.

Mit jelent pontosan a "hajdúszabadság"?

A hajdúszabadság egy jogi gyűjtőfogalom, amely azokat a kiváltságokat foglalta össze, amelyeket Bocskai István adományozott a hajdúknak a 17. század elején. Ennek legfontosabb elemei a következők voltak:

• Személyes szabadság: Nem voltak jobbágyok, szabadon költözhettek.
• Adómentesség: Nem tartoztak földesúri adózás alá.
• Önkormányzat: Saját maguk választhatták a településeik vezetőit (kapitány, hadnagy) és saját bíróságuk volt.
• Katonai kötelezettség: A kiváltságokért cserébe háború esetén kötelesek voltak hadba vonulni. Ez a jogállás tette a Hajdúságot egy különleges, katonai jellegű közigazgatási egységgé az országon belül.