A népszokások egy közösség láthatatlan szövetét alkotják; nem csupán a múltból itt maradt, porosodó hagyományok, hanem egy város vagy egy tájegység lüktető, élő lelke. Ezek a rítusok, ünnepek és közösségi események mesélnek arról, hogyan gondolkodtak az emberek a világról, hogyan élték meg az örömöt és a bánatot, és miként adták át tudásukat és értékeiket a következő generációnak. Nagykanizsa és környékének hagyományvilága különösen gazdag, hiszen a város történelme során mindig is egyfajta kulturális olvasztótégely volt, ahol a zalai, göcseji gyökerek keveredtek a horvát, szlovén, német és zsidó kultúra hatásaival, egyedi és megismételhetetlen örökséget hozva létre.
Ebben az átfogó írásban egy utazásra hívom, hogy felfedezzük Nagykanizsa és a környező települések gazdag szokásvilágát. Végigkövetjük az évet az ünnepek rendje szerint, a téli csendességtől a tavaszi megújuláson át az őszi bőségig. Betekintést nyerünk az emberi élet legfontosabb állomásaiba a születéstől a házasságon át egészen az elmúlásig, és megértjük, hogyan fonta át a közösség támogató hálója az egyén sorsát. Megismerkedünk a gasztronómia és a közösségi élet elválaszthatatlan kapcsolatával, és végül azt is megvizsgáljuk, hogyan élnek tovább ezek az ősi hagyományok a modern korban, milyen kihívásokkal néznek szembe, és milyen formában gazdagítják ma is a kanizsaiak mindennapjait.
Az évkör ünnepei Nagykanizsán és környékén
A paraszti élet rendjét a természet és az egyházi év körforgása határozta meg. Minden időszaknak megvolt a maga munkája és ünnepe, amelyek szorosan összekapcsolódtak, keretet és ritmust adva a mindennapoknak. Ezek az ünnepek nem csupán a pihenést szolgálták, hanem a közösség összetartozását erősítették, és mágikus-rituális cselekedetekkel igyekeztek biztosítani a termékenységet, a bőséget és az egészséget a következő időszakra.
Téli ünnepkör: a csendtől a zajos mulatságig
A tél a befelé fordulás, a pihenés és a közösségi együttlétek időszaka volt. A kinti hideg elől az emberek a házak melegébe húzódtak, ahol a közös munka, a mesélés és a közelgő ünnepekre való készülődés töltötte ki az estéket.
Az adventi időszak a csendes várakozás jegyében telt. A hajnali misék, a roráték mély vallásos áhítattal töltötték meg a közösséget. Ebben az időszakban tilos volt a zajos mulatozás, a lakodalmakat sem tartották meg. A lányok adventi koszorút készítettek, és minden vasárnap meggyújtottak egy újabb gyertyát, számolva a napokat karácsonyig. Különleges jelentőséggel bírt Luca napja (december 13.), amelyhez számos termékenység- és szerelemjósló, valamint boszorkányűző praktika kapcsolódott. A legismertebb a lucaszék készítése volt, amelyet karácsonyig kellett befejezni, és az éjféli misén ráállva lehetett meglátni a falu boszorkányait. Emellett a lányok 12 cédulára fiúneveket írtak, és minden nap eldobtak egyet, az utolsó megmaradt cédula rejtette a jövendőbelijük nevét.
A karácsony a család legszentebb ünnepe volt. A szenteste vacsorája szigorú rend szerint zajlott, és minden fogásnak szimbolikus jelentése volt. Az asztalra alma, dió, méz, fokhagyma került, amelyek az egészséget, az összetartozást és a bőséget jelképezték. A vacsora után a család együtt énekelt, majd a férfiak elmentek az éjféli misére. A két ünnep között köszöntötték a rokonokat, ez volt az aprószentekelés vagy mustárolás ideje, amikor a fiúgyermekek vesszővel jelképesen megcsapkodták a lányokat és az asszonyokat, termékenységet és egészséget kívánva nekik.
A két ünnep közötti időszakot a szilveszteri és újévi szokások zárták, amelyek a zajkeltéssel, a gonoszűzéssel és a következő év sikerének megalapozásával teltek. Az emberek ostorral pattogtattak, kolompoltak, hogy elűzzék az óév ártó szellemeit. Újév napján tilos volt baromfit enni, mert az elkaparná a szerencsét, helyette lencsét és disznóhúst fogyasztottak, ami a gazdagságot és a bőséget szimbolizálta. Fontos volt, hogy aznap ne vigyenek ki semmit a házból, és az első látogató férfi legyen, mert az hoz szerencsét az egész esztendőre.
"Az ünnep nem a naptárban van, hanem az emberek lelkében. A régi ember pontosan tudta, hogy a rítusok és a közösen megélt pillanatok adják meg a mindennapok súlyát és értelmét, összekötve őt a felmenőivel és a közösségével."
Tavaszi megújulás: farsang, húsvét és pünkösd
A tavasz a természet újjászületésének és a böjti időszakot megelőző vidám mulatságoknak az ideje. A farsang a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak, amely a tél elűzéséről és a féktelen mulatozásról szólt.
A farsang csúcspontja a "farsang farka", az utolsó három nap volt. Ekkor rendezték a jelmezes, álarcos felvonulásokat, az úgynevezett dőrejárást vagy alakoskodást. A fiatalok különféle ijesztő vagy komikus figuráknak öltöztek (medve, kecske, kéményseprő), házról házra jártak, adományokat gyűjtöttek, és tréfás, pajzán játékokkal szórakoztatták a háziakat. A farsangi időszakban tartották a legtöbb lakodalmat is. A mulatságoknak hamvazószerdával a nagyböjt kezdete vetett véget, amely a negyvennapos önmegtartóztatás és a húsvétra való lelki felkészülés időszaka volt.
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, Krisztus feltámadásának napja. A nagyhét szertartásai mély vallásosságot tükröztek. Nagycsütörtökön "a harangok Rómába mentek", elhallgattak, és helyettük kereplőkkel jelezték a szertartások kezdetét. Nagypéntek a legszigorúbb böjt és a gyász napja volt. A húsvéti ünnepkör leglátványosabb népszokásai húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődtek.
- Ételszentelés: Húsvétvasárnap reggel a családok a templomba vitték a jellegzetes húsvéti ételeket – sonkát, kalácsot, tojást, tormát –, hogy a pap megszentelje azokat. A szentelt ételeknek mágikus erőt tulajdonítottak, a morzsáját is eltették, és a beteg állatoknak adták.
- Húsvéti locsolkodás: Húsvéthétfőn a fiúk és a férfiak járták a lányos házakat, hogy vízzel vagy később kölnivel meglocsolják a lányokat. A locsolás eredetileg termékenységvarázsló rítus volt. A locsolásért cserébe festett, úgynevezett hímes tojást kaptak. A tojásfestésnek Nagykanizsa környékén is gazdag hagyománya volt, a mintáknak (pl. gereblyés, tulipános) külön jelentésük volt.
- Zöldágjárás: Virágvasárnap a lányok zöld ágakkal járták a falut, énekelve köszöntötték a tavaszt, szimbolikusan behozták a természet megújulását a településre.
A húsvét utáni ötvenedik napon következett a pünkösd, a Szentlélek eljövetelének ünnepe. Ekkor tartották a pünkösdi királynéjárást, amely egy lányok által előadott, énekes-táncos játék volt. A legkisebb, legszebb lányt választották királynénak, akit kendővel letakartak, majd házról házra vezettek. A játék végén felemelték a kendőt, és a királyné felemelése termékenységet és bőséget hozott a házra. Ehhez az ünnephez kapcsolódott a pünkösdi király választása is, ahol a legények különböző ügyességi versenyeken (lovaglás, birkózás) mérték össze erejüket, és a győztes egy évig viselhette a címet, ami számos kiváltsággal járt.
A nyár és az ősz gazdagsága: munka és ünnep a földeken
A nyár a mezőgazdasági munkák csúcspontja volt, különösen az aratás időszaka. Az aratás nehéz, embert próbáló munka volt, amelyet azonban áthatott a közösségi szellem és a rituális cselekedetek sora. Az aratás kezdetét és végét is megünnepelték. A munka végeztével aratókoszorút készítettek az utolsó kévékből, amelyet a legszebb aratólány vitt a földesúr vagy a gazda házához, ahol tánccal és mulatsággal zárták a munkát.
A nyári napfordulóhoz, Szent Iván-éjjeléhez (június 24.) kapcsolódott a tűzugrás hagyománya. A falu határában gyújtott nagy máglya tüzét a párok együtt ugrották át, ami a megtisztulást, a gonoszűzést és a szerelem megerősítését szimbolizálta.
Az ősz a betakarítás és a szüret időszaka volt. A szőlőhegyeken a munka vidám hangulatban telt, és egy többnapos mulatsággal, a szüreti bállal zárult. A felvonuláson a bíró és a bíróné vezetésével, lovasokkal, táncosokkal vonultak végig a településen, bemutatva a gazdag termést. A bálon tréfás jeleneteket adtak elő, és megkóstolták az újbort. Az ősz végén, Mindenszentek (november 1.) és halottak napja (november 2.) idején a közösség a temetőkbe vonult, hogy rendbe tegyék szeretteik sírját, és gyertyát gyújtsanak az elhunytak lelki üdvéért. Ez az emlékezés és a tiszteletadás csendes, méltóságteljes ünnepe volt.
Az emberi élet fordulói a kanizsai hagyományokban
Az egyén életének legfontosabb eseményei – a születés, a házasság és a halál – nem csupán családi ügyek voltak, hanem a közösség egésze számára is jelentőséggel bírtak. Ezeket az átmeneteket bonyolult rítusrendszer kísérte, amely segített az egyénnek és a közösségnek feldolgozni a változásokat, és megerősítette a társadalmi kötelékeket.
A születéstől a házasságig: közösségi rítusok
A gyermek születését nagy várakozás előzte meg. A várandós anyát számos hiedelem és tilalom vette körül, amelyek a gyermek egészségét és szerencséjét voltak hivatottak biztosítani. A születés után az asszonyok a gyermekágyas anya segítségére siettek, ételt vittek neki, segítettek a ház körüli teendőkben. A keresztelő a gyermek közösségbe fogadásának első és legfontosabb szertartása volt. A keresztszülők kiválasztása nagy felelősséggel járt, hiszen ők váltak a gyermek második szüleivé, akiknek a nevelésében és támogatásában is szerepet kellett vállalniuk.
A keresztelő után a komák, vagyis a keresztszülők és a szülők között szoros kapcsolat jött létre. Ennek egyik szép megnyilvánulása volt a komatál küldésének szokása. A keresztszülők díszes tálon, hímzett kendővel letakarva küldtek bőséges ebédet a gyermekágyas anyának, ezzel is kifejezve gondoskodásukat és a családok közötti szövetséget.
A gyermekkor és a fiatalkor különböző beavatási rítusokkal telt, amelyek során a fiatalok elsajátították a felnőtt közösség normáit. A fiúk számára a legényavatás jelentette a felnőttkorba lépést, amikor bekerültek a legénycéhbe, és részt vehettek a közösség felnőtt férfiaknak szóló eseményein. A lányok a fonóban és a közös munkák során tanulták meg az asszonyi teendőket és a közösségi viselkedés szabályait.
A kanizsai lakodalom: egy többnapos, szertartásos esemény
A házasságkötés volt a leglátványosabb és legösszetettebb közösségi esemény. A kanizsai térségben a lakodalom nem egyetlen napig, hanem gyakran három napig is eltartott, és minden mozzanatának pontosan meghatározott rendje és szimbolikus jelentése volt.
A folyamat már jóval a lakodalom előtt elkezdődött a leánykéréssel. A vőlegény a szüleivel és egy "szószólóval" (általában a násznagy) ment a lányos házhoz, ahol egy virágnyelven megfogalmazott, tréfás párbeszéd keretében kérték meg a lány kezét. A sikeres leánykérés után következett a jegyesség és a lakodalomra való készülődés, amelybe az egész rokonság bekapcsolódott.
A lakodalom menete a következő főbb részekből állt:
💍 A menyasszony kikérése és búcsúztatása: A vőlegény násznépe énekszóval, zenével vonult a lányos házhoz. Itt a násznagy tréfás versekkel kérte ki a menyasszonyt, akit gyakran először egy álmenyasszony (egy idős asszony vagy egy másik lány) helyettesített. A valódi menyasszony kikérése után következett a megható búcsú a szülőktől, testvérektől.
👰 A templomi esküvő: A nászmenet a templomba vonult, ahol a pár Isten és a közösség előtt fogadott örök hűséget.
🍽️ A lakodalmi vacsora és mulatság: Az esküvő után a vőfélyek vezetésével zajlott a többórás, bőséges vacsora. Minden fogást tréfás versekkel, rigmusokkal konferáltak fel. A vacsorát hajnalig tartó tánc és mulatság követte.
💃 A menyasszonytánc (vagy menyecsketánc): Éjfélkor a menyasszony letette a menyasszonyi ruhát és koszorút, és felvette az asszonyok viseletét, a főkötőt. Ezt a rítust kontyolásnak nevezték. Ezt követően járták az új asszony táncát, ahol minden vendég pénzért táncolhatott vele egyet. Az összegyűlt pénz az új párt illette.
🥣 A menyasszonypaprikás (vagy hajnali leves): A hajnali órákban egy tartalmas, savanykás levest vagy paprikást szolgáltak fel, ami új erőt adott a megfáradt násznépnek a mulatság folytatásához.
Az alábbi táblázat részletesen bemutatja a hagyományos kanizsai lakodalom menetét és szimbolikáját.
| Szakasz | Leírás | Szimbolikus jelentés |
|---|---|---|
| Leánykérés | A vőlegény családja formálisan megkéri a lány kezét a szüleitől. A násznagy tréfás, verses formában adja elő a kérést. | A két család szövetségének hivatalos kezdete, a szándék komolyságának kinyilvánítása. |
| Búcsúztató | A menyasszony az esküvő előtt verses formában búcsúzik a szüleitől, a testvéreitől és a leányéveitől. | Az átmenet rítusa: a lány elhagyja a szülői házat és a régi életét, hogy új családot alapítson. |
| Templomi szertartás | A pár esküvője a templomban, a közösség és Isten színe előtt. | A házasság szentségének megerősítése, isteni áldás kérése a frigyre. |
| Vőfélyversek | A vőfélyek minden eseményt (vonulás, étkezés) verses rigmusokkal kísérnek, irányítják a lakodalmat. | A rend és a jó hangulat fenntartása, a hagyományok továbbadása. |
| Kontyolás | Éjfélkor a menyasszony leveti a menyasszonyi ruhát, és felveszi a férjes asszonyok viseletét, a főkötőt. | A leányból asszonnyá válás leglátványosabb szimbóluma, a státuszváltás rituáléja. |
| Menyasszonytánc | Az új asszonnyal a vendégek pénzért táncolhatnak. Az összegyűlt pénz az ifjú páré lesz. | A közösség anyagi támogatása az új élet kezdetén, a pár bevezetése a felnőtt közösségbe. |
"A lakodalom nem csupán két ember, hanem két család szövetsége volt. Minden mozdulatnak, minden dalnak és minden fogásnak megvolt a maga helye és jelentése, ami a közösség előtt erősítette meg a frigyet."
Az elmúlás és a tiszteletadás szokásai
Az élet utolsó állomása, a halál, szintén szigorú rítusrendhez kötődött. Amikor valaki haldoklott, a család összegyűlt körülötte, imádkoztak, és segítettek neki a békés átmenetben. A halál beállta után megállították a házban az órát, a tükröket letakarták, és az ablakba gyertyát tettek. A halottat otthon ravatalozták fel, és a szomszédok, rokonok eljöttek virrasztani, közösen imádkoztak és énekeltek a lelki üdvéért. Ez a közös virrasztás nemcsak a tiszteletadásról szólt, hanem segítette a gyászoló családot a fájdalom feldolgozásában.
A temetés a falu közösségének eseménye volt, ahol szinte mindenki részt vett. A temetés után a közeli rokonokat és a temetésen segédkezőket halotti torra hívták. Ez a közös étkezés nem a vigadozásról, hanem a méltó megemlékezésről és a gyászoló család támogatásáról szólt. A gyász időszakát a fekete ruha viselése is jelezte, amelynek időtartama a rokonsági foktól függött.
A közösségi élet és a gasztronómia elválaszthatatlan egysége
A kanizsai hagyományokban az étel és az étkezés messze túlmutatott a puszta táplálkozáson. A közös étkezések a közösségi élet legfontosabb színterei voltak, ahol megerősödtek a családi és baráti kötelékek, és ahol az ünnepek rituális rendje testet öltött. Bizonyos ételek szorosan kötődtek az ünnepekhez, és elkészítésük, elfogyasztásuk is a hagyomány része volt.
A disznóvágás mint társadalmi esemény
A téli időszak egyik legfontosabb közösségi eseménye a disznóvágás, vagy disznótor volt. Ez nem csupán az éves húsellátmány biztosítását jelentette, hanem egy egész napos családi, baráti összejövetel volt, amely a közös munkáról és a vendéglátásról szólt.
A nap kora hajnalban, pálinkás köszöntővel kezdődött. A férfiak feladata volt a disznó levágása és feldolgozása, míg az asszonyok a belek tisztítását, a hurka, kolbász, disznósajt töltését végezték. A munka közben folyamatosan készültek a friss finomságok: a hagymás vér, a pecsenye. A nap fénypontja a disznótoros vacsora volt, ahol a frissen készült orjaleves, toros káposzta, hurka, kolbász került az asztalra. A disznóvágás végén a szomszédoknak, rokonoknak kóstolót küldtek, ami a jó szomszédi viszony és a közösségi összetartozás fontos jele volt.
Hagyományos kanizsai ízek és az étkezési szokások
Nagykanizsa és a zalai térség gasztronómiája a helyi alapanyagokra és a leleményes, takarékos megoldásokra épült. A táj jellegzetes ételei gyakran egyszerűek, mégis rendkívül laktatóak és ízletesek.
Néhány jellegzetes helyi étel:
- Dödölle: A legismertebb zalai étel, amely krumpliból és lisztből készül. Hagymás zsíron pirítva, tejföllel vagy pirított szalonnával tálalják. A kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál ma is ennek a hagyományos ételnek állít emléket.
- Prósza: Kelt tészta alapú, tepsiben sült lepény, amely lehet sós (krumplis, káposztás) vagy édes (almás, szilvás).
- Hajdina és köles: A gabonafélék mellett ezek a növények is fontos szerepet játszottak a táplálkozásban, kásaként, köretként fogyasztották őket.
- Tökös-mákos rétes: A rétes a zalai vendéglátás elmaradhatatlan süteménye, a sütőtökös-mákos változat pedig igazi helyi specialitás.
Az alábbi táblázat bemutatja, hogyan kapcsolódtak egyes ételek a kanizsai ünnepi szokásokhoz.
| Ünnep / Alkalom | Jellemző étel | Hozzáfűzött szokás / hiedelem |
|---|---|---|
| Karácsony | Hal, mákos guba, bejgli | A hal pikkelye pénzt, bőséget hoz. A mák a sok apró szem miatt gazdagságot jelképez. |
| Szilveszter / Újév | Lencsefőzelék, sült malac | A lencse a sok pénzt szimbolizálja. A malac előre túrja a szerencsét. |
| Farsang | Farsangi fánk | A bőséges, zsíros étel a farsangi dőzsölés és a gazdagság jelképe. |
| Húsvét | Főtt sonka, kalács, főtt tojás | A sonka a böjt végét, a bőséget jelenti. A tojás az élet és az újjászületés ősi szimbóluma. |
| Lakodalom | Tyúkhúsleves, töltött káposzta, sültek | A bőséges, több fogásos menü a gazdagságot és a vendégszeretetet fejezi ki. A tyúkhúsleves erősítő hatású. |
| Disznótor | Orjaleves, toros káposzta, sült hurka és kolbász | A frissen feldolgozott húsból készült ételek a közös munka gyümölcsét és az egész napos esemény megkoronázását jelentik. |
"Az étel, amit az asztalra tettek, nemcsak alapanyagokból állt. Benne volt a föld ereje, az asszonyok gondoskodása és a közösség összetartó szeretete. Minden falat egy történetet mesélt."
A tárgyi és szellemi örökség továbbélése napjainkban
A modernizáció, az urbanizáció és a társadalmi változások gyökeresen átalakították a hagyományos paraszti életformát, és ezzel együtt a népszokások egy része is feledésbe merült vagy átalakult. Azonban Nagykanizsán és környékén ma is élénk a hagyományőrzés, és számos közösség dolgozik azon, hogy ez a gazdag szellemi örökség ne vesszen el.
A népviselet és a kézművesség szerepe
A hagyományos népviselet a 20. század közepére a mindennapokból szinte teljesen eltűnt, és már csak ünnepi alkalmakkor, hagyományőrző csoportok fellépésein látható. A kanizsai térség viselete a zalai, göcseji stílusjegyeket hordozta. Az asszonyok viseletének legdíszesebb darabja a főkötő volt, amelynek színe és díszítése jelezte viselőjének korát és családi állapotát. A ruhák anyaga, hímzése, a viselt színek mind-mind rejtett üzeneteket hordoztak.
A hagyományos kézműves mesterségek, mint a fazekasság, a szövés, a hímzés szintén háttérbe szorultak, de a tudás nem veszett el teljesen. Ma tanfolyamokon, szakkörökön van lehetőség elsajátítani ezeket a technikákat, és a helyi vásárokban újra meg lehet találni a kézzel készített, egyedi termékeket. A Kanizsai Dorottya Múzeum gyűjteménye gazdag tárgyi emlékanyagot őriz a régió néprajzáról, viseleteiről és eszközeiről.
A hagyományőrzés modern formái és kihívásai
A népszokások ma már ritkán jelennek meg eredeti, közösségszervező formájukban. A hagyományőrzés legfontosabb színterei a néptáncegyüttesek, a népdalkörök, a kulturális egyesületek és a helyi rendezvények. Nagykanizsán számos olyan csoport működik, amely feladatának tekinti a helyi táncok, dalok és szokások gyűjtését, színpadra állítását és továbbadását a fiatalabb generációknak.
A város nagyrendezvényei, mint a már említett Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál, szintén fontos szerepet játszanak a hagyományok népszerűsítésében. Ezek az események modern keretek között, a turizmus és a szórakoztatás igényeit is kiszolgálva mutatják be a helyi gasztronómiát, zenét és tánckultúrát.
A legnagyobb kihívás ma az, hogyan lehet a hagyományokat élővé és relevánssá tenni a 21. század emberének számára. A cél nem a múlt konzerválása, hanem az, hogy a régi szokásokban rejlő értékeket – a közösségi összetartozást, a természet tiszteletét, a generációk közötti kapcsolatot – átmentsük és beépítsük a mai életünkbe. Nagykanizsa gazdag és sokszínű néprajzi öröksége kiváló alapot nyújt ehhez, bizonyítva, hogy a hagyomány nem teher, hanem erőforrás, amelyből a jövőben is táplálkozhat a közösség.
Gyakran ismételt kérdések a nagykanizsai népszokásokról
Melyek a legjellegzetesebb, csak Nagykanizsára és környékére jellemző szokások?
Bár sok szokás az általános magyar néphagyomány része, a kanizsai térségben ezek helyi színezetet kaptak. Ilyen például a dödölle kultusza, amely egy egyszerű ételből mára a város egyik gasztronómiai szimbólumává vált, saját fesztivállal. Jellegzetesek a lakodalmi szokásokban megfigyelhető apróbb eltérések, a vőfélyversek helyi változatai, valamint a környező, etnikailag vegyes falvak (pl. horvát) hagyományainak hatása a helyi szokásrendre.
Hogyan változtak meg ezek a hagyományok az idők során?
A legnagyobb változást a 20. századi modernizáció és a hagyományos paraszti életforma felbomlása hozta. A szokások elvesztették eredeti, mágikus-rituális funkciójukat, és a közösségszervező erejük is csökkent. Sok hagyomány átalakult: a locsolkodásnál a vizet felváltotta a kölni, a disznóvágás egy családi eseményből gyakran baráti gasztronómiai programmá vált. A szokások ma inkább a kulturális identitás megőrzését és a szórakoztatást szolgálják, mintsem a közösség mindennapi életének szabályozását.
Hol lehet ma találkozni élő néphagyományokkal a városban?
Élő néphagyományokkal leginkább a hagyományőrző csoportok (pl. a Zalagyöngye Táncegyüttes) fellépésein, a városi fesztiválokon (Bor- és Dödölle Fesztivál, városnapi rendezvények) és a falusi búcsúkon lehet találkozni. A Kanizsai Dorottya Múzeum néprajzi kiállítása és rendezvényei szintén kiváló betekintést nyújtanak a térség múltjába és szokásaiba. Emellett a kisebb falvakban a családi ünnepek (lakodalom, keresztelő) még őrizhetnek elemeket a régi rítusokból.
Milyen ételek kapcsolódnak a kanizsai ünnepekhez?
A kanizsai ünnepi asztal a zalai gasztronómia jellegzetességeit mutatja. Karácsonykor a hal és a mákos guba, húsvétkor a sonka és a kalács, farsangkor a fánk a legjellemzőbb. A lakodalmak és a disznótorok elképzelhetetlenek tartalmas húsleves, töltött káposzta és különféle sültek nélkül. A hétköznapok és ünnepek sztárja pedig a dödölle, amely egyszerűsége ellenére is a helyi identitás fontos részét képezi.
