Salgótarjáni szokások, hagyományok

A hagyományok és szokások egy közösség láthatatlan fonalai, amelyek összekötik a múltat a jelennel, és utat mutatnak a jövő felé. Nem csupán múzeumi tárgyak vagy poros könyvek lapjain őrzött emlékek, hanem élő, lélegző valóságok, amelyek a mindennapokban, az ünnepekben, az ízekben és a kimondott szavakban öltenek testet. Salgótarján esetében ez a szövet különösen gazdag és összetett, hiszen egy olyan városról beszélünk, amelynek identitását nem egyetlen, ősi gyökér, hanem több, egymásba fonódó réteg határozza meg: a mélyben rejlő szénre épülő bányászkultúra, a környező vidék palóc öröksége és a 20. század iparosításának lendülete.

Ezen az oldalon egy utazásra hívom Önt, hogy felfedezzük Salgótarján és környékének rejtett kincseit. Megvizsgáljuk, hogyan élnek tovább a bányászok kemény munkájából és összetartásából fakadó szokások, miként köszönnek vissza a palóc ízek a vasárnapi asztalon, és hogyan formálták a történelmi változások a közösségi életet. Betekintést nyerhet a város legfontosabb ünnepeibe, a családi rítusokba és a modern korban születő új tradíciókba, amelyek mind hozzájárulnak ahhoz a páratlan karakterhez, ami Salgótarjánt igazán egyedivé teszi.

A bányászváros lelke: az ipari örökség hagyományai

Salgótarján modern kori történelme elválaszthatatlan a fekete aranytól, a szénbányászattól. A 19. század közepétől a város és a környező települések élete a tárnák ritmusára dobbant. Ez a meghatározó iparág nem csupán gazdasági alapot teremtett, hanem egy rendkívül erős, sajátos kultúrát, szokásrendszert és értékrendet is létrehozott, amelynek elemei a bányák bezárása után is elevenen élnek a közösség emlékezetében és mindennapjaiban. Ez az örökség a város legmélyebb és legmeghatározóbb rétege.

A Bányásznap: több mint ünnep, közösségi kapocs

Szeptember első vasárnapja Salgótarjánban nem csupán egy nap a naptárban. Ez a Bányásznap, a város legfontosabb ünnepe, amely mély tisztelettel adózik a föld alatt dolgozók nehéz és áldozatos munkája előtt. Eredetileg 1951-ben, minisztertanácsi rendelettel tették hivatalos ünneppé, de a bányászok közösségi összejöveteleinek hagyománya sokkal régebbre nyúlik vissza. Ez a nap a megemlékezésről, az összetartozásról és a szakmai büszkeségről szól.

A nap eseményei hagyományosan ünnepélyes keretek között zajlanak. A központi eleme a koszorúzás a bányász-emlékműveknél, ahol a város vezetői, a bányász hagyományőrző egyesületek és a lakosok közösen róják le tiszteletüket az elhunyt és a balesetekben életüket vesztett bányászok emléke előtt. A fúvószenekar hangja, a díszegyenruhába öltözött bányászok látványa és a méltóságteljes csend mind-mind hozzájárulnak az ünnep emelkedett hangulatához. A megemlékezéseket gyakran követik kulturális programok, koncertek és családi rendezvények, amelyek lehetőséget adnak a kötetlen beszélgetésre, a régi történetek felelevenítésére. Ez a nap egyfajta kapocs a múlt és a jelen között, ahol a fiatalabb generációk is megismerhetik felmenőik világát és azt a rendkívüli teljesítményt, amelyre a mai város épült.

"A Bányásznap nem csupán a munkáról szól. Arról a cinkos összekacsintásról, arról a bajtársiasságról, ami csak akkor születhet meg, amikor az ember nap mint nap a társára bízza az életét a föld mélyén. Ezt az érzést ünnepeljük, és ezt adjuk tovább."

A Szent Borbála-kultusz és a bányászélet mindennapjai

A bányászok védőszentje, Szent Borbála tisztelete mélyen beépült a helyi hagyományokba. December 4-e, Borbála napja, a bányászok számára kiemelt jelentőségű egyházi és szakmai ünnep volt. A legenda szerint Borbálát apja egy toronyba zárta, hogy megóvja a külvilágtól és a kereszténységtől, de ő titokban megkeresztelkedett. Amikor menekülni kényszerült, egy szikla nyílt meg előtte, hogy elrejtse. Ez a csoda tette őt a bányászok, kohászok, tüzérek és minden olyan szakma védőszentjévé, amely hirtelen halállal, robbanással járhat.

Salgótarjánban és a környékbeli bányásztelepüléseken a Borbála-napi misék és ünnepségek a vallási áhítat és a közösségi együttlét fontos alkalmai voltak. A családok otthonaiban is megemlékeztek róla, imádkoztak a föld alatt dolgozókért, a biztonságos műszakért. A bányászok Szent Borbálát tekintették utolsó menedéküknek, aki megóvja őket a sújtólégrobbanástól, a beomló vágatoktól és más veszélyektől. A bánya bejáratánál gyakran helyeztek el Borbála-szobrot vagy -képet, amely előtt a bányászok egy rövid fohásszal kezdtek neki a munkának. Ez a mélyen gyökerező hit erőt és reményt adott a mindennapok küzdelmeihez. Ma a hagyományt a bányász hagyományőrző szervezetek ápolják, Borbála-napi megemlékezésekkel és rendezvényekkel.

A "Jó szerencsét!" köszöntés ereje

A bányászok köszönése, a "Jó szerencsét!" sokkal több, mint egy egyszerű üdvözlési formula. Ez egy sűrített jókívánság, egy ima és a bajtársiasság kifejezése egyben. A föld alá szálló bányász sosem tudhatta biztosan, hogy a nap végén újra látja-e a napfényt. A "Jó szerencsét!" kívánság magában hordozta a reményt, hogy a lent töltött idő alatt a szerencse mellé szegődik, elkerülik a balesetek, és a műszak végén épségben térhet haza a családjához.

Ez a köszöntés a bányász közösség összetartozásának egyik legerősebb szimbóluma. Amikor két bányász így köszöntötte egymást, azzal kölcsönösen elismerték egymás munkájának veszélyeit és kifejezték a kölcsönös tiszteletet és aggódást. A köszönés nem csupán a bányában, hanem a felszínen is elterjedt, a bányásztelepülések utcáin, a kocsmákban, a boltokban. Ma is, ha Salgótarjánban valaki ezzel a formulával köszön, azzal nemcsak a bányász múlt előtt tiszteleg, hanem egyfajta helyi identitástudatát is kifejezi. Ez a két szó egy egész világot, egy életformát és egy letűnt, de soha el nem felejtett korszakot idéz fel.

Palóc gyökerek a városi szövetben

Bár Salgótarján elsősorban ipari városként ismert, földrajzilag a Palócföld szívében helyezkedik el. A bányák és gyárak megnyitása előtt a terület falusias, mezőgazdasági jellegű volt, lakói a palóc népcsoporthoz tartoztak. A későbbi iparosodás során az ország minden tájáról érkeztek ide munkások, de a környékbeli palóc falvakból betelepülők hozták magukkal sajátos kultúrájukat, nyelvjárásukat, gasztronómiájukat és szokásaikat, amelyek aztán beépültek a formálódó városi kultúrába. Ezek a gyökerek ma is fellelhetők, ha figyelmesen keressük őket.

Ízek és zamatok: a salgótarjáni konyha palóc öröksége

A legegyértelműbben a gasztronómiában érhető tetten a palóc hatás. A hagyományos palóc konyha egyszerű, laktató ételekre épül, amelyek alapanyagai a krumpli, a liszt, a túró, a tejföl és a szalonna. Ezek az ételek tökéletesen megfeleltek a nehéz fizikai munkát végző bányászok és gyári munkások energiaigényének. Sok salgótarjáni családban a mai napig rendszeresen készülnek ezek a fogások, amelyek a nagymama főztjének ízét, a gyermekkort idézik.

Néhány jellegzetes, a városban is népszerű palóc étel:

• Sztrapacska (Bryndzové halušky): A legismertebb palóc étel, amely reszelt krumpliból és lisztből készült nokedli, juhtúróval (brindzával) és sült szalonnapörccel meglocsolva. Egy igazi, tartalmas egytálétel, amely önmagában is teljes fogás.
• Tócsni (lepcsánka, macok): Szintén reszelt krumpli az alapja, de ezt forró zsírban vagy olajban, lepény formájában sütik ki. Fogyasztható magában, fokhagymával megkenve, vagy tejföllel, sajttal gazdagítva.
• Ganca (gánica, görhe): Főtt krumpliból és lisztből gyúrt, majd zsírban pirított tésztaféleség. Hagymás zsírral, tepertővel vagy akár porcukorral, lekvárral is ették.
• Palócgulyás: Bár a közhiedelemmel ellentétben nem ősi népi étel (valószínűleg a 19. század végén alkották meg), mégis a palóc konyha szimbólumává vált. Ez egy zöldbabos, tejfölös, kapros ízesítésű, bárány- vagy marhahúsból készült leveses ragu.

🍲 Hagyományos palóc ételek Salgótarján környékén

"Az étel nem csupán táplálék. Egy-egy falat sztrapacska képes visszahozni a vasárnapi ebédek hangulatát, a nagymama mosolyát. Az ízekben ott van a múltunk, a családunk története, maga a táj, ahonnan jöttünk."

Nyelvjárás és szófordulatok: a palóc beszéd maradványai

A salgótarjáni köznyelv mára nagyrészt elvesztette jellegzetes nyelvjárási vonásait, de az idősebb generáció beszédében, vagy a városba a környező falvakból bejárók között még ma is hallani jellegzetes palóc fordulatokat. A palóc nyelvjárás egyik legismertebb jellegzetessége a nyílt "a" hang helyett egy zártabb, "á"-hoz közelítő hang használata (pl. "alma" helyett "álmá"). Szintén jellemző az "í" hang használata a "é" helyett bizonyos szavakban (pl. "szíp" a "szép" helyett).

Bár a tiszta palóc dialektus a városban már ritkaságszámba megy, egyes szavak, kifejezések beépültek a helyi szlengbe. Ilyen lehet például a "csibe", amit nemcsak a baromfira, hanem általánosan a gyerekekre is használnak. Ezek a nyelvi maradványok apró, de fontos jelei a város kulturális gyökereinek, egyfajta szóbeli emlékezetként őrzik a múltat.

Ünnepi szokások palóc hatásokkal: húsvét és pünkösd a környéken

A nagyvárosi életforma átalakította a hagyományos ünnepeket, de a családi szokásokban még fellelhetők a palóc gyökerek. Különösen a húsvéti hagyományok őriztek meg sokat a régi világból. A környékbeli falvakban, és régebben a város külső részein is, a húsvéti locsolkodás nem finomkodó, kölnivel történő szertartás volt. A fiúk, fiatalemberek vödörrel, hideg kútvízzel locsolták meg a lányokat, ami a termékenységvarázslás ősi rítusára vezethető vissza. Cserébe festett tojást, süteményt és italt kaptak. Ez a néhol még ma is élő, harsány szokás a tavaszi megújulás és az életerő ünnepe.

A pünkösdhöz kapcsolódó szokások, mint a pünkösdi király vagy királyné választás, a városi környezetben már eltűntek, de a pünkösdi templombúcsúk a környező településeken (például Mátraverebély-Szentkúton, amely a palócok legfontosabb búcsújáró helye) ma is fontos események, ahová sok salgótarjáni család is ellátogat. Ezek az alkalmak a vallási elmélyülés mellett a rokoni, baráti kapcsolatok ápolásának is fontos színterei.

A közösségi élet formálódása a 20. században

Salgótarján arculatát és közösségi életét alapvetően meghatározta a 20. század, különösen a második világháború utáni szocialista időszak. A város ekkor élte virágkorát, megyeszékhellyé vált, és a nehézipar fellegváraként hatalmas fejlődésen ment keresztül. Ez az időszak új típusú közösségi tereket, ünnepeket és szokásokat hozott létre, amelyek a bányász- és a palóc hagyományok mellett egy harmadik, markáns réteget képeznek a város kulturális identitásában.

Május 1. ünneplése: a munka ünnepe és a felvonulások kora

A szocialista érában május 1-je, a munka ünnepe, a Bányásznap mellett a város másik legfontosabb, grandiózus eseménye volt. Ez a nap nem csupán munkaszüneti nap volt, hanem egy kötelező részvételű, látványos politikai demonstráció is. A város üzemei, bányái, iskolái, hivatalai mind-mind saját tábláikkal, zászlóikkal, transzparenseikkel vonultak fel a város főterén felállított tribün előtt, ahol a párt- és városi vezetők fogadták az üdvözlésüket. A felvonulást fúvószene kísérte, a hangulat egyszerre volt ünnepélyes és karneváli.

A hivatalos program után az ünnep vidámabb formát öltött. A városi parkokban, tereken majálisokat tartottak, ahol sör-virsli, vattacukor és különféle szórakoztató programok várták a családokat. Bár a felvonulás politikai jellege mára eltűnt, a majális hagyománya megmaradt. Május 1-je ma már egy békés, családi ünnep, amikor az emberek szívesen mennek ki a szabadba, a parkokba, hogy együtt töltsék a tavaszi napot, de az idősebb generációk emlékezetében még élénken él a felvonulások kora.

A gyári és bányász kolóniák sajátos világa

Salgótarján városszerkezetének és közösségi életének meghatározó elemei voltak a bányákhoz és gyárakhoz épült lakótelepek, az úgynevezett kolóniák (pl. Acélgyári úti kolónia, Károly-aknai bányatelep, Wekerle-telep). Ezek nem egyszerűen lakóhelyek voltak, hanem önálló mikroközösségek, saját bolttal, kocsmával, orvosi rendelővel, sokszor még iskolával és kultúrházzal is. Az itt élők nemcsak lakótársak, hanem munkatársak is voltak, ami rendkívül szoros, szinte családi köteléket hozott létre közöttük.

A kolóniákon belül megvoltak az íratlan szabályok, a sajátos szociális háló. Az asszonyok segítettek egymásnak a gyereknevelésben, a férfiak a ház körüli munkákban. A közös udvarok, a házak előtti padok a társasági élet legfontosabb színterei voltak, ahol megbeszélték a napi eseményeket, a munkahelyi történéseket. Ez a szoros közösségi élet egyfajta védőhálót is jelentett a nehéz időkben. Bár a kolóniák egy része mára eltűnt vagy átalakult, az az összetartás, az a "mindenki ismer mindenkit" érzés sokáig meghatározta a városrészek hangulatát.

"A kolónia olyan volt, mint egy nagy család. Nem kellett bezárni az ajtót, mert a szomszéd vigyázott a házra. Ha valakinek gondja volt, a többiek azonnal segítettek. Ez a fajta bizalom és összetartás ma már szinte elképzelhetetlen."

Sport és kultúra: a közösségépítés színterei

A 20. században a sport és a kultúra vált a közösségi élet két legfontosabb mozgatórugójává. A város legendás futballcsapata, a Salgótarjáni Bányász Torna Club (SBTC) több volt, mint egy sportegyesület. A csapat a város büszkesége volt, a meccsek pedig társadalmi eseménynek számítottak, ahol a bányászok, gyári munkások és a városi értelmiség együtt szurkolt a győzelemért. A "Stécé" sikerei vagy kudarcai a következő hét fő beszédtémáját adták a bányában és a gyárban egyaránt.

A kultúra terén a művelődési házak (mint a József Attila Művelődési Központ) játszottak központi szerepet. Itt működtek a különböző szakkörök, művészeti csoportok, énekkarok, színjátszó körök. Ezek a helyek lehetőséget adtak a tehetséggondozásra, a szabadidő hasznos eltöltésére és a közösségi kapcsolatok építésére. A bányász fúvószenekar, a néptáncegyüttesek fellépései a városi ünnepek elmaradhatatlan részei voltak, és ma is azok. Ezek az intézmények és csoportok teremtették meg azt a kulturális alapot, amely a nehéz fizikai munka mellett a szellemi feltöltődést is biztosította a város lakói számára.

Új idők, új hagyományok: a jelenkor salgótarjáni szokásai

A rendszerváltás és a nehézipar leépülése óriási változásokat hozott Salgótarján életében. A bányák és gyárak bezárása nemcsak gazdasági, hanem társadalmi és identitásválságot is okozott. A városnak újra kellett definiálnia önmagát, és ebben a folyamatban új szokások, hagyományok születtek, miközben a régiek átértékelődtek és új formában élnek tovább. A jelenkor salgótarjáni hagyományai az emlékezésről, a megújulásról és egy új, modern városi identitás kereséséről szólnak.

Városi rendezvények és fesztiválok: a közösség modern ünnepei

A régi, nagy közösségi ünnepek (mint a május 1-jei felvonulás) átalakulásával párhuzamosan új rendezvények jöttek létre, amelyek ma már a város kulturális naptárának szerves részét képezik. Ezek a fesztiválok a szórakoztatás mellett a közösségépítést és a város hírnevének öregbítését is szolgálják.

📅 Jelentős modern kori rendezvények Salgótarjánban

Ezek az események új találkozási pontokat teremtenek a város lakói számára. A Salgótarjáni Adventi Vásár például a Fő teret hetekre egy hangulatos, ünnepi központtá varázsolja, ahol a családok, baráti társaságok szívesen töltenek időt. A Nemzetközi Dixieland Fesztivál pedig egy olyan egyedi zenei hagyományt teremtett, amelyre az egész országból érkeznek látogatók, ezzel is hozzájárulva a város pozitív imázsához.

Az emlékezés kultúrája: a bányászmúlt megőrzése

A bányászat fizikai jelenlétének eltűnésével felértékelődött az emlékezés szerepe. A város aktívan tesz azért, hogy a bányász örökség ne merüljön feledésbe. Ennek legfontosabb intézménye a Földalatti Bányamúzeum, amely az ország első földalatti bányamúzeumaként egy eredeti vágatrendszerben mutatja be a szénbányászat történetét és a bányászok életét. A múzeum látogatása nem csupán egy történelmi lecke, hanem egyfajta időutazás, amely segít megérteni a város múltját.

Az emlékezés más formái is jelen vannak a városban:

• 💎 Emlékművek és szobrok: Számos köztéri alkotás tiszteleg a bányászok munkája előtt.
• 💎 Hagyományőrző egyesületek: A bányász hagyományőrző egyesületek díszegyenruhában, zászlókkal vesznek részt a városi ünnepségeken, ápolva a szakmai kultúrát.
• 💎 Tematikus tanösvények: A város körüli hegyekben túraútvonalak vezetnek az egykori bányák, tárnák helyszíneire, információs táblákkal segítve a múlt megismerését.
• 💎 Emléktáblák: A régi bányásztelepek épületein gyakran emléktáblák őrzik az egykori funkciót vagy a híres lakókat.

"A múltat nem elég csak tudni, azt érezni kell. Amikor lemegyünk a bányamúzeumba és megérezzük a vágat hűvös levegőjét, vagy amikor egy ünnepségen meglátjuk a bányász egyenruhát, akkor értjük meg igazán, mit jelent ez az örökség. Az emlékezés nem passzív, hanem egy aktív cselekvés."

A gasztronómia újjászületése és a helyi termékek szerepe

A globális gasztronómiai trendek Salgótarjánt is elérték. A hagyományos palóc és munkásételek mellett egyre nagyobb a nyitottság az új ízek, a modern konyhatechnológiák iránt. Ezzel párhuzamosan felértékelődött a helyi, kézműves termékek szerepe. A környékbeli erdők gombái, a helyi méhészek mézei, a kis gazdaságokból származó sajtok és húsfélék egyre népszerűbbek. A helyi piac fontos közösségi színtérré vált, ahol a vásárlók közvetlenül a termelőktől szerezhetik be az alapanyagokat.

Néhány étterem és vendéglátóhely tudatosan épít a helyi hagyományokra, de modern köntösben tálalja azokat. Egy-egy újragondolt tócsni vagy egy különleges módon elkészített palócgulyás jelzi, hogy a gasztronómiai örökség nem egy befejezett történet, hanem folyamatosan alakul és gazdagodik. Ez a folyamat segít abban, hogy a helyi ízek a fiatalabb generációk számára is vonzóak maradjanak.

Családi ünnepek és mérföldkövek a városban

Az országos és helyi szintű hagyományok mellett minden közösség életében kulcsfontosságúak a családhoz köthető ünnepek és rítusok. Ezek azok a személyes események, amelyek generációkon átívelve teremtik meg a folytonosságot és a családi összetartozás érzését. Salgótarjánban ezek a szokások is magukon viselik a város ipari és palóc múltjának jegyeit, ötvözve azokat a modern kor elvárásaival.

Keresztelők és esküvők: a hagyomány és a modernitás találkozása

A gyermek születését követő keresztelő a legtöbb családban ma is fontos esemény, bár formája sokat változott. Míg régen a szertartást szinte azonnal követte egy nagy, zenés mulatság a teljes rokonság részvételével, ma már gyakori a szűkebb körű, csendesebb családi ebéd vagy vacsora. A komatál küldésének régi palóc szokása (amikor a keresztszülők és a rokonok bőségesen megrakott tálakkal kedveskedtek a gyermekágyas anyának) már csak elvétve, inkább csak szimbolikus formában él tovább. A hangsúly a vallási szertartásról és a nagy közösségi ünneplésről egyre inkább a család belső, meghitt ünnepe felé tolódik.

Az esküvők esetében még látványosabb a változás. A hagyományos, többnapos lakodalmak, ahol a vőfély rigmusokkal szórakoztatta a násznépet, és a menyasszonytánc hajnalig tartott, egyre ritkábbak. Helyüket modern, gyakran tematikus esküvők veszik át, ahol a párok személyes ízlése dominál. Ugyanakkor bizonyos elemek megmaradtak: a menyasszonyrablás játékos szokása vagy az éjféli töltött káposzta felszolgálása sok esküvőnek ma is elmaradhatatlan része. Ez utóbbi egyértelműen a helyi, laktató ételek iránti ragaszkodás jele, egyfajta gasztronómiai kapocs a múlthoz.

👨‍👩‍👧‍👦 A temetési szokások is sokat változtak. A régi, közösségi gyász, a virrasztás, a halottsiratás szinte teljesen eltűnt. A gyász ma már sokkal inkább a szűk család magánügye. A bányászok temetése azonban sokáig megőrizte sajátos rítusait. Az elhunyt bányásztársat a kollégák díszegyenruhában, fúvószenekar kíséretével kísérték utolsó útjára, a "Jó szerencsét!" köszöntéssel búcsúzva tőle. Ez a méltóságteljes szertartás a bajtársiasság és a tisztelet legmagasabb foka volt.

A karácsony és a szilveszter salgótarjáni hangulata

A karácsony Salgótarjánban is a család legintimebb ünnepe. A szenteste menüjében gyakran szerepelnek a hagyományos magyar ételek (halászlé, rántott hal), de sok családban a palóc konyha is megjelenik, például mákos guba vagy bejgli helyett túrós lepény kerül az asztalra. Az ünnepi hangulathoz hozzátartozik a város adventi díszkivilágítása és a Fő téri karácsonyi vásár, amely a közösségi ünneplés helyszínévé vált.

🕯️ A szilveszter a városban kettős jellegű. Egyrészt a zajos, baráti társaságban, házibulikban vagy a város főterén tartott közös ünneplésé, másrészt a bányász hagyományokhoz kötődő csendesebb megemlékezésé. A bányászok számára az év utolsó és az új év első műszakja különös jelentőséggel bírt. A szilveszteri műszakban lévők a föld alatt köszöntötték az újévet, ami még szorosabbra fűzte a köztük lévő köteléket. Ez a szokás a bányák bezárásával a múlté lett, de az emléke még él azokban, akik átélték. A szilveszteri petárdázás és tűzijáték zaja a város ipari múltját is felidézheti, a robbantások, a gyárak zajának emlékét.

Gyakran ismételt kérdések a salgótarjáni hagyományokról

Melyik a legfontosabb salgótarjáni ünnep?

Egyértelműen a Bányásznap, amelyet minden év szeptemberének első vasárnapján tartanak. Ez az ünnep nem csupán egy szakma előtti tisztelgés, hanem a város identitásának alapja. A megemlékezések, koszorúzások és a közösségi programok mind a bányász múlt és az arra épülő városi összetartozás fontosságát hangsúlyozzák.

Mennyire élnek még a palóc hagyományok a városban?

A palóc hagyományok ma már nem egységes, zárt rendszerként, hanem inkább beépült elemekként vannak jelen. Legerősebben a gasztronómiában (sztrapacska, tócsni), a nyelvjárás egyes maradványaiban és a családi ünnepi szokásokban (pl. húsvéti locsolkodás) érhetők tetten. A város ipari, olvasztótégely jellege miatt a tiszta palóc kultúra inkább a környező falvakban maradt fenn.

Milyen gasztronómiai különlegességet érdemes megkóstolni?

Ha valaki Salgótarján környékén jár, mindenképpen érdemes megkóstolnia a juhtúrós sztrapacskát sült szalonnával. Ez az étel a palóc konyha és a nehéz fizikai munkát végző bányászok energiadús táplálkozásának tökéletes ötvözete. Emellett a különböző módon elkészített tócsni (lepcsánka) is kihagyhatatlan helyi specialitás.

Hogyan őrzik a bányász múlt emlékét?

A város több szinten is aktívan ápolja bányász örökségét. A legfontosabb intézmény a Földalatti Bányamúzeum. Emellett számos emlékmű, szobor és emléktábla található a városban. A bányász hagyományőrző egyesületek rendszeresen részt vesznek a városi ünnepségeken, és a Bányásznap minden évben központi eseményként szolgálja az emlékezést és a tiszteletadást.