A zalaegerszegi népszokások nem csupán a múlt porosodó emlékei, hanem egy közösség élő, lélegző szövetét alkotják, amely összeköti a múltat a jelennel és utat mutat a jövő felé. Ezek a hagyományok, rítusok és közösségi események egy egyedülálló kulturális térképet rajzolnak fel, amelyben a városi polgárság szokásai és a környező, legendásan gazdag göcseji falvak archaikus öröksége különleges módon fonódik össze. Ez a kettősség adja a zalaegerszegi tradíciók igazi mélységét és izgalmát: a régi és az új, a paraszti és a polgári világ találkozása egyetlen, vibráló kulturális központban.
Ez az írás egy utazásra hív, amely során bejárjuk a zalaegerszegi és Göcsej-vidéki hagyományok ösvényeit. Végigkövetjük az évet a jeles napok mentén, a téli misztikumtól a nyári ünnepekig, betekintünk az emberi élet legfontosabb állomásait kísérő szertartásokba, a születéstől a lakodalmon át egészen a végső búcsúig. Megismerkedünk a helyi gasztronómia ízeivel, a viseletek rejtett üzeneteivel, és felfedezzük, hogyan élnek tovább ezek az ősi szokások a modern város mindennapjaiban, fesztiváljain és a családok otthonaiban.
A téli ünnepkör varázsa Zalaegerszeg vidékén
A természet téli pihenőre térése sosem jelentett egyet a közösségi élet leállásával. Sőt, ez az időszak volt a leggazdagabb a mágikus rítusokban, a családi összejövetelekben és a közösséget összekovácsoló szokásokban. A sötétség és a hideg ellensúlyozásaként a fény és a remény rítusai töltötték be a házakat és a köztereket.
Adventi készülődés és Luca napjának misztériuma
Az adventi időszak a csendes várakozás, a befelé fordulás és a lelki felkészülés ideje volt. Az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtása a családokat gyűjtötte össze, míg a böjtölés a test és a lélek megtisztulását szolgálta. Ebben a csendesebb periódusban különösen nagy jelentőséggel bírt december 13-a, Luca napja, amely a göcseji hagyományvilág egyik legizgalmasabb és legösszetettebb napja volt.
Ezen a napon a lányok számára a jövő, különösen a párválasztás kifürkészése volt a legfontosabb. Számos jósló praktikát alkalmaztak:
- Gombócfőzés: Tizenhárom gombócot készítettek, melyek közül tizenkettőbe egy-egy férfinevet rejtő cédulát tettek. Amelyik gombóc elsőként jött fel a víz felszínére főzés közben, az rejtette a jövendőbeli férj nevét.
- Luca-cédulák: Tizenhárom papírdarabra írtak fel neveket, majd minden nap elégettek egyet anélkül, hogy megnézték volna. Az utolsó, karácsonyra megmaradt cédula mutatta meg a leendő pár nevét.
A fiúk számára a lucázás vagy kotyolás jelentett fontos elfoglaltságot. Kora reggel házról házra jártak, és rövid, ritmikus mondókákkal kívántak termékenységet és bőséget a ház állatállományának. A mondóka végén általában engedélyt kértek a házba való belépésre: „Szabad-e lucázni?” A jókívánságokért cserébe tojást, kolbászt vagy aprópénzt kaptak. A hiedelem szerint, ha aznap nő lépett először a házba, az szerencsétlenséget hozott, ezért a lányokat igyekeztek távol tartani a portáktól.
„A téli időszak nem csupán a befelé fordulásról szólt; a szent csendességet mindig a közösség zajos, életerőt ünneplő mulatsága követte, amely biztosította a következő év bőségét és szerencséjét.”
A karácsony meghittsége és a szilveszteri zajkeltés
A karácsony a család legszentebb ünnepe volt. A szenteste rítusai szigorú rend szerint zajlottak. A karácsonyi asztal központi szerepet játszott, alá szalmát tettek, ami Jézus születésére emlékeztetett, és a termékenységet is szimbolizálta. Az asztalra kerülő ételeknek is mágikus erőt tulajdonítottak: a halpikkely pénzt, a mák bőséget, a dió egészséget hozott a következő évre. A vacsora után a család együtt imádkozott, majd énekeltek.
A karácsonyi időszakban elterjedt volt a kántálás vagy mendikálás, amikor gyerekek és felnőttek csoportjai járták a falut, házakat, és karácsonyi énekekkel köszöntötték a lakókat, cserébe adományokat kaptak.
A szilveszter és az újév napja ezzel szemben a zajos, vidám ünneplésről és a jövőbe vetett reményről szólt. A cél a gonosz szellemek elűzése és a szerencse bevonzása volt.
- Zajkeltés: Ostorpattogtatással, kolompolással, csengőszóval űzték el az óévet és a vele tartó rosszat.
- Jóslás: Éjfélkor ólmot öntöttek hideg vízbe, és a megszilárdult fém alakjából próbáltak a jövőre következtetni.
- Étkezési szokások: Január elsején lencsét vagy más aprószemű ételt ettek, hogy sok pénzük legyen az új évben. Kerülték a baromfihúst, mert a hiedelem szerint a tyúk elkaparná a szerencsét.
Farsang, a vidámság és a télűzés időszaka
A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó farsangi időszak a korlátok nélküli mulatozásé volt. Ez volt a párválasztás és a lakodalmak legfőbb ideje. A farsang csúcspontja a „farsang farka”, az utolsó három nap (farsangvasárnap, farsanghétfő, húshagyókedd) volt. Zalaegerszeg környékén is elterjedt volt az alakoskodás, amikor a fiatalok ijesztő vagy komikus álarcokba, jelmezekbe öltözve járták a házakat, és tréfás jeleneteket adtak elő.
A farsang végén gyakran tartottak télűző szertartásokat. Egy szalmából készült bábut, a „kisze bábut” énekszóval vittek végig a településen, majd elégették vagy vízbe dobták, szimbolikusan elűzve ezzel a telet, a betegséget és minden rosszat.
Tavaszi ébredés és az újjászületés ünnepei
A tavasz beköszöntével a természet újjáéledt, és ez a megújulás tükröződött a népszokásokban is. A termékenység, a szerelem és a közösség megújulásának rítusai kerültek előtérbe, amelyek a keresztény ünnepkörhöz és az ősi, pogány gyökerű hiedelmekhez egyaránt kapcsolódtak.
Húsvét: a feltámadás és a termékenység ünnepe
A húsvéti ünnepkör a nagyböjttel kezdődött, amely a testi-lelki megtisztulás időszaka volt. A nagyhét eseményeihez számos hiedelem fűződött. Virágvasárnap a megszentelt barkát hazavitték, és a gonosz, a betegség és a villámcsapás ellen a szobában a szentképek mögé tűzték.
A húsvét leglátványosabb és legkedveltebb szokása a locsolkodás volt. Húsvéthétfőn a legények kora reggel útra keltek, hogy a lányokat vízzel – régen vödörrel, ma már inkább kölnivel – meglocsolják. A víznek termékenységvarázsló és tisztító erőt tulajdonítottak. A locsolásért cserébe a fiúk hímes tojást, süteményt, később pénzt kaptak.
A hímes tojás a húsvét legfontosabb szimbóluma. A tojás maga az élet, az újjászületés jelképe. A zalai, göcseji vidékre is jellemző volt a tojások díszítése, festése. A legelterjedtebb technika az írókázás volt, amikor méhviasszal rajzolták a mintát a tojásra, majd festékbe mártották. A minták (pl. gereblyés, fenyőágas, csillagos) generációról generációra öröklődtek, és mindnek megvolt a maga szimbolikus jelentése.
„A tavasz minden rítusa a természet újjászületését és az emberi közösség megújulását hirdette, összekapcsolva a termékenységet a szerelemmel és a bőséggel egyetlen, élettel teli ünneppé.”
Májusfaállítás: a szerelem és a tavasz szimbóluma
Május elsejére virradó éjjel a legények titokban egy magas, sudár fát (általában nyírfát vagy fenyőt) állítottak annak a lánynak a háza elé, akinek udvaroltak. A májusfát színes szalagokkal, zsebkendőkkel, néha üveg borral díszítették. A fa a természet megújulását, a tavaszt és a szerelmi szándék komolyságát is jelképezte. Minél magasabb és díszesebb volt a fa, annál nagyobb volt a lány és a család becsülete. A májusfa általában a hónap végéig állt, amikor egy közös mulatság, a májusfa-kitáncolás keretében döntötték ki.
Pünkösd: a nyár köszöntése
A pünkösd a Szentlélek eljövetelének keresztény ünnepe, de a néphagyományban a nyár kezdetét és a természet virágba borulását is jelenti. Zalaegerszeg környékén is ismert volt a pünkösdi királynéjárás. Ekkor a falu legszebb kislányát választották meg pünkösdi királynénak, akit virágokkal díszítettek, majd házról házra vezettek egy menettel. A királyné feje fölé kendőt feszítettek, hogy a nap meg ne süsse. A menet énekelt, a házaknál pedig termékenységet és jó termést kívántak, amiért adományokat kaptak.
Jeles napokhoz fűződő zalai hiedelmek és szokások
Az alábbi táblázat néhány jellegzetes téli és tavaszi jeles napot és a hozzájuk kapcsolódó helyi hiedelmeket foglalja össze.
| Dátum | Nevezetes Nap | Hozzá kapcsolódó szokás/hiedelem Zala vidékén |
|---|---|---|
| November 30. | András napja | A lányok különböző praktikákkal (pl. férfi alsónemű párna alá helyezése) próbálták megálmodni jövendőbelijüket. |
| December 4. | Borbála napja | A levágott gyümölcsfaág (Borbála-ág) vízbe tétele. Ha karácsonyra kivirágzott, az a lány közeli férjhezmenetelét jósolta. |
| December 13. | Luca napja | Szigorú női munkatilalom volt érvényben. A hiedelem szerint, aki ezen a napon font vagy varrt, az „bevarrta a tyúkok fenekét”, és nem tojtak a következő évben. |
| December 21. | Tamás napja | A disznóölések hagyományos napja. Az e napon levágott disznó szalonnája a hiedelem szerint nem avasodott meg. |
| Február 2. | Gyertyaszentelő Boldogasszony | A medve viselkedéséből jósoltak az időjárásra. Ha a medve kijött a barlangjából és meglátta az árnyékát, visszament, és hosszú télre számítottak. |
| Április 24. | Szent György napja | Az állatok első kihajtásának napja. A jószágokat zöld ágakkal, lánccal hajtották át, hogy megvédjék őket a rontástól és a betegségektől. |
A nyár és az ősz gazdagsága: munka és ünnep
A nyári és őszi időszakot elsősorban a mezőgazdasági munkák határozták meg. Az aratás és a szüret a közösség legfontosabb, erejét leginkább próbára tevő feladatai voltak, amelyeket mindig méltó ünnepek zártak le.
Szent Iván-éj: a legrövidebb éjszaka tüzei
Június 24-e, Keresztelő Szent János napjának előestéje, a nyári napforduló ünnepe. Ezen az éjszakán a pogány gyökerekre visszavezethető tűzgyújtás és tűzugrás volt a legelterjedtebb szokás. A tüzet a falu legmagasabb pontján rakták, és a hiedelem szerint a füstje megtisztított a betegségektől és elűzte a gonosz szellemeket. A fiatalok párosával ugrották át a tüzet, ami a szerelem és a jövendőbeli házasság szimbóluma volt. A tűz parazsából és hamujából vittek haza, és szétszórták a földeken a jó termés reményében.
Aratás: a kenyér ünnepe
Az aratás a nyár legnehezebb, de egyben legnemesebb munkája volt. Az egész közösség részt vett benne, a férfiak kaszáltak, a nők marokszedők voltak. A munka rendkívüli összetartást és fegyelmet követelt. Az aratás befejeztével tartották az aratóünnepet. A learatott gabona utolsó kévéiből aratókoszorút fontak, amelyet a legszebb arató lány vitt a földesúrnak vagy a gazdának. Az ünnepet közös vacsora és táncos mulatság, az aratóbál zárta, ahol a kemény munkát vidámság és felszabadult ünneplés váltotta fel.
Szüret: a zalai dombok vidámsága
Zalaegerszeg és környéke a zalai borvidék része, így a szüret mindig is kiemelt jelentőségű esemény volt. A szőlő leszedése közös, vidám munka volt, amelyet gyakran énekszó és tréfálkozás kísért. A szüret csúcspontja a szüreti felvonulás és a szüreti bál volt. A felvonuláson feldíszített szekereken vonultak végig a településen, bemutatva a gazdag termést. A menetet gyakran lovasok, bíró és bíróné, valamint maskarások (pl. medvetáncoltató, betyár) kísérték, akik tréfás jelenetekkel szórakoztatták a közönséget. A napot hajnalig tartó bál zárta, ahol a must és az újbor mellett finom ételek és tánc várták a megfáradt, de boldog szüretelőket.
„A föld megdolgozása és a termés betakarítása sosem volt csupán munka; a közös erőfeszítést mindig méltó, felszabadult ünneplés zárta le, amely megerősítette a közösség összetartozását és hitét a jövőben.”
Az élet nagy fordulói: a közösség rítusai
Az emberi élet legfontosabb eseményeit – a születést, a házasságot és a halált – a közösség által szigorúan szabályozott és megszentelt szertartások kísérték. Ezek a rítusok segítették az egyént és a családot az átmenetek megélésében, és egyben megerősítették a közösségi normákat és értékeket.
Születés és keresztelő
A gyermek születését számos hiedelem övezte. Az újszülöttet és az anyát az első hetekben (a „hat hétben”) különösen óvták a rontástól és a szemveréstől. A látogatók csak bizonyos szabályok betartásával léphettek be a házba. A gyermek közösségbe való befogadásának első és legfontosabb lépése a keresztelő volt. A keresztszülők kiválasztása nagy felelősséggel járt, hiszen ők vállaltak szerepet a gyermek vallásos nevelésében és támogatásában. A keresztelőt mindig nagy ünnepség, a keresztelői lakoma követte, ahol a rokonság együtt ünnepelte az új családtagot. A meghívott vendégek ajándékokkal (komatál) kedveskedtek a gyermekágyas anyának.
A göcseji lakodalom: egy többnapos szertartás
A házasságkötés a közösségi élet leglátványosabb, legösszetettebb és legköltségesebb eseménye volt. A zalaegerszegi és göcseji lakodalom akár három napig is eltartott, és minden mozzanata pontos forgatókönyv szerint zajlott.
A folyamat központi figurája a vőfély volt, aki nemcsak szervezője, ceremóniamestere, hanem szószólója és szórakoztatója is volt a lakodalomnak. Hosszú, rímekbe szedett versekkel (vőfélyversek) hívogatta a vendégeket, kérte ki a menyasszonyt a szülői háztól, és irányította az eseményeket.
A lakodalom főbb állomásai:
- Lánykérés és kézfogó: A házassági szándék hivatalossá tétele, ahol a szülők megegyeztek a hozományról és a lakodalom részleteiről.
- Hívogatás: A vőfély feldíszített bottal (vőfélybottal) járta végig a meghívottakat, és verses rigmusokkal invitálta őket a menyegzőre.
- Búcsúzás: A menyasszony a lakodalom napján verses formában búcsúzott a szüleitől, testvéreitől és a lányéveitől. Ez egy rendkívül megható, érzelmes pillanat volt.
- Menyasszony kikérése: A vőlegény és a násznép a vőfély vezetésével vonult a lányos házhoz, ahol tréfás párbeszédek és akadályok után „adták ki” a menyasszonyt.
- Lakodalmi vacsora: A többórás, bőséges vacsora a gazdagságot és a vendégszeretetet szimbolizálta. Jellegzetes ételek kerültek az asztalra, mint a tyúkhúsleves, a sült húsok és a rétesek.
- Menyasszonytánc (vagy menyecsketánc): Éjfélkor a menyasszony átöltözött menyecskeruhába (piros ruhába és főkötőbe), jelezve, hogy asszonnyá vált. Ekkor kezdődött a menyasszonytánc, ahol a vendégek pénzért táncolhattak vele, ezzel is segítve az ifjú pár életkezdését.
A hagyományos zalai lakodalom menete
Az alábbi táblázat egy tipikus lakodalom forgatókönyvét mutatja be, kiemelve a legfontosabb eseményeket és szereplőket.
| Esemény | Leírás | Főbb Szereplők |
|---|---|---|
| Hívogatás | A lakodalmat megelőző hetekben a vőfély személyesen keresi fel a vendégeket, és verses rigmusokkal adja át a meghívást. | Vőfély, násznagyok |
| Lányos háznál | A vőlegény násznépe megérkezik a menyasszony házához. A vőfély tréfásan kikéri a menyasszonyt, akit először álmenyasszonyokkal helyettesítenek. | Vőfély, menyasszony szülei, vőlegény |
| Búcsúztató | A menyasszony megható versekkel búcsúzik a családjától, a szülői háztól és a leányságtól. | Menyasszony, szülők, testvérek |
| Esküvői menet | A násznép zeneszóval vonul a templomba, majd onnan a lakodalmas házhoz. A sorrend szigorúan meghatározott volt. | Ifjú pár, násznép, zenészek |
| Lakodalmi vacsora | Több fogásból álló, bőséges étkezés, amelyet a vőfély rigmusai, tréfái és a szakácsné bemutatása színesít. | Vőfély, szakácsné, násznép |
| Kontyolás és menyecsketánc | Éjfélkor a menyasszonyt az asszonyok „bekontyolják”, azaz feladják rá a főkötőt. Ezt követi a menyecsketánc, ahol pénzért lehet táncolni az új asszonnyal. | Új asszony, vőfély, vendégek |
Temetkezés és gyász
A halál és a temetés a közösség életének éppolyan szerves része volt, mint a születés vagy a házasság. Amikor valaki meghalt, a közösség összefogott, hogy segítse a gyászoló családot. A halottat otthon ravatalozták fel, és a temetésig virrasztottak mellette. A virrasztás során imádkoztak, énekeltek, ezzel segítve az elhunyt lelkének útját és enyhítve a család fájdalmát. A temetés után a gyászoló család halotti tort tartott a legközelebbi rokonoknak és a temetésen segítőknek. Ez nem lakoma volt, hanem a közös gyász és az összetartozás szertartása.
„Az ember életútját a közösség szertartásai jelölték ki, a születéstől a halálig minden fontos állomást közös rítusok szenteltek meg, amelyek biztonságot és kapaszkodót nyújtottak az élet legnagyobb változásai közepette.”
A mindennapok öröksége: gasztronómia és viselet
A zalaegerszegi és göcseji népi kultúra nemcsak az ünnepekben, hanem a hétköznapokban is megnyilvánult. A táj jellegzetességeihez igazodó gasztronómia és a társadalmi státuszt is jelző viselet a helyi identitás fontos kifejezői voltak.
A göcseji konyha jellegzetes ízei
A zalai konyha alapját a helyben megtermelt alapanyagok adták: a gabonafélék, a krumpli, a tök, a hajdina és a tejtermékek. A húsfogyasztás nem volt mindennapos, de a disznóvágások idején bőségesen került az asztalra. A helyi ételek egyszerűek, laktatóak és rendkívül ízletesek.
Néhány jellegzetes helyi fogás:
🥔 Dödölle: A zalai konyha legismertebb étele. Főtt, áttört krumpliból és lisztből készült galuska, amelyet hagymás zsírban pirítanak meg, és tejföllel tálalnak.
🎃 Tökös-mákos rétes: A sütőtök és a mák különleges párosítása egy édes, kiadós rétesben.
🍇 Prósza: Kelt tészta alapú, lepényszerű sütemény, amelyet gyakran szilvával vagy szőlővel ízesítettek.
🍞 Hajdinás vargánya leves: Az erdőkben gyűjtött gomba és a hajdina tápláló, zamatos levese.
🥛 Kerekrépafőzelék: A kerekrépa (más néven tarlórépa) a szegényebb vidékek fontos eledele volt, tejfölös habarással sűrített főzeléket készítettek belőle.
A göcseji viselet rejtett üzenetei
A hagyományos népviselet sokkal több volt, mint egyszerű öltözék. Viselőjéről mindent elárult: korát, családi állapotát (lány, menyecske, asszony), társadalmi helyzetét és azt is, hogy hétköznapra vagy ünnepre öltözött-e. A göcseji viseletre a visszafogottabb színek, a fehér, a fekete és a kék dominanciája volt jellemző. Az alapanyagok a házilag szőtt vászon, a kender és a len voltak.
A nők viselete különösen összetett volt. A lányok hajadonfőtt jártak, hajukat befonták, és pántlikával díszítették. Az asszonyoknak kötelező volt a fejüket bekötni, erre szolgált a főkötő vagy csepesz, amelynek díszítettsége a viselője korától és gazdagságától függött. Az öltözet alapja a több alsószoknyára felvett, gazdagon ráncolt szoknya, a pruszlik (mellény) és a vállkendő volt.
A férfiak viselete egyszerűbb volt: bő gatya, ing, mellény (lajbi) és kalap vagy süveg alkotta. A ruhadarabokat gyakran finom hímzéssel díszítették, ami a nők keze munkáját dicsérte.
Gyakran ismételt kérdések a zalaegerszegi népszokásokról
Mi a különbség a göcseji és az általános magyar népszokások között?
Bár a göcseji népszokások a magyar hagyományvilág szerves részét képezik, számos egyedi vonással rendelkeznek. Göcsej, mint erdős, dombos, elzártabb vidék, sok archaikus, máshol már feledésbe merült szokást őrzött meg hosszabb ideig. Jellemző a természetközeli szemlélet, a hiedelemvilág gazdagsága (pl. a Luca-napi szokások rendkívüli összetettsége) és bizonyos rítusok, mint a lakodalmi szertartásrend, különösen díszes és kidolgozott formája. A helyi gasztronómia (pl. dödölle, hajdina használata) és a viselet egyszerűbb, de jellegzetes formái szintén megkülönböztetik a régiót.
Melyik a legismertebb zalaegerszegi vagy göcseji népszokás?
Nehéz egyetlen szokást kiemelni, de talán a göcseji lakodalom a maga komplexitásával, a vőfély központi szerepével és a többnapos ünnepléssel a legismertebb. Emellett a Luca-napi kotyolás és a pünkösdi királynéjárás is olyan jellegzetes helyi tradíciók, amelyek a néprajzi gyűjtések révén országosan is ismertté váltak. Gasztronómiai téren pedig egyértelműen a dödölle a legismertebb, ami mára a zalai identitás egyik kulináris szimbólumává vált.
Hol lehet ma találkozni ezekkel a hagyományokkal?
A hagyományok ma már leginkább újjáélesztett formában élnek tovább. A legjobb helyszín a megismerésükre a Göcseji Falumúzeum Zalaegerszegen, amely nemcsak a tárgyi kultúrát mutatja be, hanem rendszeresen szervez hagyományőrző programokat, jeles napi rendezvényeket (pl. Márton-nap, Luca-nap, adventi készülődés). Emellett a városi és a környező falvak fesztiváljai, mint az Egerszeg Fesztivál vagy a különböző szüreti mulatságok, szintén bemutatják a helyi néptáncot, népzenét és gasztronómiát. A helyi hagyományőrző egyesületek és néptánccsoportok szintén aktívan dolgoznak a szokások fenntartásán.
Élnek még ezek a szokások a mindennapokban?
A népszokások egy része átalakult vagy eltűnt a modern életvitel következtében. Az alakoskodás vagy a pünkösdi királynéjárás ma már csak bemutatókon látható. Ugyanakkor számos elem beépült a mai mindennapokba. A karácsonyi és húsvéti családi szertartások, bizonyos ételek elkészítése (pl. a karácsonyi halászlé, a húsvéti sonka) vagy a szilveszteri lencseevés a legtöbb családban ma is élő hagyomány. A locsolkodás, bár formájában sokat változott, szintén tovább él. A népszokások tehát nem tűntek el teljesen, hanem alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, és a közösségi ünnepek mellett a családi élet intimebb szférájában őrzik tovább a múlt egy-egy darabját.
