A karácsony meghitt hangulatát néhány csodálatos magyar vers még jobban előidézheti. Válogatásunkban híres magyar költők karácsonyi verseit olvashatod. 11 hangulatos karácsonyi verset gyűjtöttünk össze.
1, Ady Endre: Karácsony
Ma tán a béke ünnepelne,
A Messiásnak volna napja,
Ma mennyé kén’ a földnek válni,
Hogy megváltóját béfogadja.
Ma ugy kén’, hogy egymást öleljék
Szivükre mind az emberek –
De nincs itt hála, nincs itt béke:
Beteg a világ, nagy beteg…
Kihült a szív, elszállt a lélek,
A vágy, a láng csupán a testé;
Heródes minden földi nagyság,
S minden igazság a kereszté…
Elvesztette magát az ember,
Mert lencsén nézi az eget,
Megátkozza világra jöttét –
Beteg a világ, nagy beteg…
Ember ember ellen csatázik,
Mi egyesítsen, nincsen eszme,
Rommá dőlt a Messiás háza,
Tanítása, erkölcse veszve…
Oh, de hogy állattá süllyedjen,
Kinek lelke volt, nem lehet!…
Hatalmas Ég, új Messiást küldj:
Beteg a világ, nagy beteg!…
2, Reményik Sándor: A karácsonyfa énekel
Ha szűk szoba: hadd legyen szűk szoba.
A szűk szobában is terem öröm,
Gyúl apró gyertya ínség éjjelén,
Ó csak ne legyen sorsom bús közöny,
Ó csak legyek a fény forrása én,
Apró gyermekek bálványozott fája,
Én az idegen, én a jövevény.
Égő fenyőfa, égő áldozat,
Akit az Isten ősi otthonából
Emberek örömére elhozat.
Csak rajzolódjék mélabús árnyékom
S imbolyogjon a szűk szobák falán,
Mindegy, hogy mi lesz velem azután.
Ajánljuk még a Karácsonyi népszokások című cikkünket is.
3, Szabó Endre: Karácsonykor
Mintha csak ma volna, úgy eszembe’ van még,
Az asztalnál körben ült a kis család,
Kint a vihar tombolt, oda-odaverte
Ablakainkhoz a zúzos rózsafát.
Fekete ruháju, gyászló özvegyasszony
Magához vonta két árva gyermekét:
“Mikor eltemettük szegény jó apátok’,
Ilyen rút idő volt odakivül ép’.”
Közelebb simultunk gyászoló anyánkhoz,
A két árva gyermek: kis öcsém meg én;
Nyugtalan szemekkel, néma félelemmel
Csüngtünk könnyben úszó, bús tekintetén;
– De zördült a fenyő gyertya-fényes bokra,
A gyertyák fénye ránk víg derüt vetett,
Szemeinkben a könny fénymosolyra vállott…
Oh, a gyermek szive oly hamar feled!
A karácsony-fának csecsebecsés terhét
Kis öcsém csacsogva számolá nekem;
Én, mint az okosabb, megintettem őt, hogy
Imádkozni kell most: komolyabb legyen.
Anyánk mosolyogva állott meg felettünk,
Összetett kezekkel mink letérdelénk…
Oh, e szeretettel teljes pillanatnak
Ma is érezem még áldó melegét!
Rég volt! Bár nagy idő nem volna az annak,
Ki az örömökből ki nem fogy soha,
De ah! annak a két árva kis fiúnak
Ez volt legutolsó jó karácsonya.
Kis családjok fészkét vihar tépte össze,
S üldözte őket a bajok tengerén,
Idegen szigetre menekült a testvér,
S messze tőle puszta partra estem én.
A karácsony estét most magamba’ töltöm,
Ülöm az emlékek fájó ünnepét…
Forró homlokom, ki megsimítsa, nincsen,
Arcom oly hideg, míg szemem könnyben ég.
Hallgatok sötétben… az utcák havában
Tomboló vihar, a tél ekéje szánt…
Ilyen rút idő volt odakivül épen,
Mikor eltemettük szegény jó anyánk.
Ajánljuk a 7 szilveszteri vers magyar költőktől című cikkünket is.
4, Szabó Endre: Karácsonykor
Mintha csak ma volna, úgy eszembe’ van még,
Az asztalnál körben ült a kis család,
Kint a vihar tombolt, oda-odaverte
Ablakainkhoz a zúzos rózsafát.
Fekete ruháju, gyászló özvegyasszony
Magához vonta két árva gyermekét:
“Mikor eltemettük szegény jó apátok’,
Ilyen rút idő volt odakivül ép’.”
Közelebb simultunk gyászoló anyánkhoz,
A két árva gyermek: kis öcsém meg én;
Nyugtalan szemekkel, néma félelemmel
Csüngtünk könnyben úszó, bús tekintetén;
– De zördült a fenyő gyertya-fényes bokra,
A gyertyák fénye ránk víg derüt vetett,
Szemeinkben a könny fénymosolyra vállott…
Oh, a gyermek szive oly hamar feled!
A karácsony-fának csecsebecsés terhét
Kis öcsém csacsogva számolá nekem;
Én, mint az okosabb, megintettem őt, hogy
Imádkozni kell most: komolyabb legyen.
Anyánk mosolyogva állott meg felettünk,
Összetett kezekkel mink letérdelénk…
Oh, e szeretettel teljes pillanatnak
Ma is érezem még áldó melegét!
Rég volt! Bár nagy idő nem volna az annak,
Ki az örömökből ki nem fogy soha,
De ah! annak a két árva kis fiúnak
Ez volt legutolsó jó karácsonya.
Kis családjok fészkét vihar tépte össze,
S üldözte őket a bajok tengerén,
Idegen szigetre menekült a testvér,
S messze tőle puszta partra estem én.
A karácsony estét most magamba’ töltöm,
Ülöm az emlékek fájó ünnepét…
Forró homlokom, ki megsimítsa, nincsen,
Arcom oly hideg, míg szemem könnyben ég.
Hallgatok sötétben… az utcák havában
Tomboló vihar, a tél ekéje szánt…
Ilyen rút idő volt odakivül épen,
Mikor eltemettük szegény jó anyánk.
Ajánljuk a 9 hangulatos téli vers című cikkünket is.
5, Reviczky Gyula: Karácsonykor
A zúgolódás, gúny, harag
Rég halva már szivemben.
Egy szóval sem panaszkodám
A kis Jézuska ellen.
Nem vádolám balgán azért,
Hogy engem kifelejtett.
Hogy nem hozott ajándékot,
Szemem könnyet nem ejtett.
Lelkem nyugodtan, csöndesen
Átszáll a nagy világon.
Imádkozom, hogy Jézusom
Minden szegényt megáldjon.
Ágyamra dőlök s álmodom
Egy régi, édes álmot:
Boldog, ki tűr és megbocsát,
S ki szenved, százszor áldott!
1874.
6, Pósa Lajos: Juliska karácsonyfája
Kóborol Juliska
Utczáról utczára –
Karácsony estéjén
Ugy fázik, az árva!
Ragyogó ablakon
Dideregve néz be:
Pistika, Mariska
Tapsol örömébe.
“Oh, édes istenkém,
De szép karácsonyfa!
Jaj de jó is lenne,
Ha nekem is volna!”
Meghallja szülője
Sohaját az égben,
Földre leszáll hozzá
S hivogatja szépen:
“Én vagyok, Juliskám!
Én jöttem el hozzád!
Jer velem az égbe,
Lesz ott karácsonyfád!
Tele van aggatva
Tündöklő csillaggal,
Ott repdes körülte
A sok szárnyas angyal!”
S egy hófehér galamb
Száll az égbe… száll… száll…
Angyalok üdvözlik
A karácsonyfánál.
7, Reményik Sándor: A karácsonyfa megérkezik
Mögötte elmaradt a nagyhavas,
Mögötte elmaradt a rengeteg,
A piacon most megállnak vele
A nagy utat járt, csendes szekerek.
Vizsgálgatják növését, termetét,
Az emberek közt kézről-kézre jár.
Az óriás lemetszett, csonka karja,
A kis fenyőfa: karácsonyfa már.
Csodálkozva tekintget szerteszét
És fájón leheli ki illatát.
Egyben ünnepre felszenteltnek is,
Halálraszántnak is érzi magát.
8, Czóbel Minka: Karácsonyéj
Csillagról csillagra szép
Angyallelkek szállnak,
Megváltás hirét viszik
Széles e világnak.
Arany csillagfény alatt
Elsimúló hangok:
Zúgnak távol tornyokból
Éjjeli harangok.
Sötét kék ég alapján
Rezgő csillagfénybe’,
Keskeny sarló – holdvilág
Aranysárga fénye.
Ide-oda reng a fény,
Mintha bölcső lenne,
Szűz Mária ringatja
Kis Jézuskát benne.
9, Ábrányi Emil: Karácsony-est
Karácsony-est. Egyik fiúnk az égben,
A másik tőlünk roppant messzeségben.
De kárpótlásul itt vagy te magad:
A rózsa, melyből két bimbóm fakadt.
Nekem te most is az vagy, ami voltál,
Mikor először keblemre hajoltál:
A legjobb, legszebb, leghűbb szerető!
A több mint angyal -: az igazi nő!
Vigasztalj!… Éltess!… O maradj velem
Te testet öltött, áldott szerelem!
Alkoss számomra egy külön világot,
Ahol csak békét és nyugalmat látok…
Ahol megenyhűl minden földi bánat,
Ahol nincs más, csak kölcsönös bocsánat,
Ahol minden perc mosolyogva száll,
S egy végső, boldog sóhaj a halál!
1902. december
10, Kerényi Frigyes: Karácson estvéjén
Örömvirág volt a karácsonestve!
Hogyan leszedték tünde bársonyát –
Piros napoknak halvány unokája,
A multból olvad játszi fény reád.
Oly tiszta volt a föld, oly jó az ég,
Oly boldog én, midőn gyermek valék!
Középen szent fa, tarkán ékesítve
És gazdagon, hogy meghajolt az ág –
Miért is égett annyi mécs körűle,
Nem volt-e arczimon elég világ?
Elég világ anyám könyűs szemén,
Ha eltekintett boldog gyermekén?
És reggelenként nyúlva nyult a kéz
És volt a napnak bája alkonyig;
De a mohón szakasztó kéz alatt,
A szent fa szépen elvirágozik.
Suhant az év s midőn alunni ment:
A kedves szent fa ujra megjelent.
Azóta csendes gyermekéletemnek
Bűvös meséje régen megszakadt:
Jó angyalom a kis fenyű helyébe,
Szent fául hozta ifjuságomat.
Hogy eltekintsen ujra gyermekén –
Anyám után hiába néztem én.
Az új fa dús, az új fa oly sugáros!
Reménylevél takarja ágait;
Kicsillogott a szerelem virága;
Túlföldi fényben tündökölt a hit.
Mért hozta, lelkemet zilálni szét,
A kétkedés csapongó vesszejét?
Mért jő az élet a komoly valónak
Izmos kezével rázni ágait?
Hogy róla minden, minden elszakadjon,
Mi földi szárnyon égbe vitt!
És hogyha ennek kincse szertehull:
Számomra többé szent fa nem virúl!
11, Fülöp Áron: Karácsony-este
Szent este a karácsony-este,
Krisztus szállott alá az égből, –
Hívőnek égi üdv és béke,
Tévelygőnek hit menedéke, –
Krisztus szállott alá az égből.
Áldott est’ a karácsony este,
Angyalok szállnak alá égből,
Vigaszt hozva, sebet hegesztve,
Kárpótolva, mi el van veszve, –
Angyalok szállnak alá égből.
Boldog est’ a karácsony este,
Remény s vágy száll alá az égből,
Csüggedt lelket életre keltő,
Tépett szálat továbbra fejtő, –
Remény s vágy száll alá az égből.
Gyászos est’ a karácsony este,
Ki mindezt várja s nem leli,
Halott reményben, vágyban, hitben,
S felemelni kevés egy isten,
Mert nincs hazája mennyei!
1885.
A 21 karácsonyi dal gyerekeknek című gyűjteményben is csodás verseket találsz.