Menü Bezárás

Szökőév 2024

szokoev-2024

A 2024-es év szökőév. Ez azt jelenti, hogy ebben az évben egy szökőnappal több nap lesz az évben. Ebben a cikkben elmagyarázzuk a szökőév és szökőnap jelentését és hogy miért szökőév 2024.

Mit jelent a szökőév?

Az általunk használt naptár a lehető legjobban igyekszik igazodni a csillagászati jelenségekhez. Ez azonban mindenképpen pontatlan. Idővel elcsúszik, mert nem egész naponként ismétlődnek ezek a támpontként szolgáló események. Tehát a csillagászati év és a naptári év között kis különbség keletkezik. Ezért szükséges beszúrni 4 évente egy plusz napot. Így lehet korrigálni az eltéréseket. A Mit jelent a szökőév? című cikkünket is ajánljuk.

Miért szökőév 2024?

Minden évszám, amit néggyel maradéktalanul lehet osztani, de százzal nem lehet osztani, az szökőév lesz. Ilyen a 2024-es év is. Azok az évek lesznek még szökőévek, amiket százzal lehet osztani és négyszázzal is.

Például 2020, 2016, 2012 is szökőév volt. Sőt 1600 és 2000 is. Majd 2400 is az lesz. De a szabály alapján 1700, 1800, 1900 és 2100 sem az.

Melyik nap lesz szökőnap 2024-ben?

A szökőnap mindig február 24. Julius Cesar óta minden február 23-i napot kettőznek meg, vagyis február 24-et. Tehát nem február 29-e a szökőnap, ahogy sokan tévesen gondolják.

Mit jelent a szökőnap?

A szökőnap azt a napot jelenti, amit be kell iktatni minden szökőévben, hogy a csillagászati év és naptári év egyensúlyba kerüljön. Ez a nap minden szökőévben a február 24. és ezért lesz a február 29 napos.